Az átjelentkezők készülhetnek a sorbanállásra

Vágólapra másolva!
A XVIII. kerületben már hajnalban is háromnegyed órát kellett várni.
Vágólapra másolva!

A 2010-es választáshoz hasonlóan valószínűleg idén is hatalmas sorok fognak várni az átjelentkező szavazókra. Az Origo újságírója a XVIII. kerületben szavazott, ahol már reggel fél 7-kor is sor volt, 16 embernek több mint háromnegyed órát kellett várnia (választókerületenként mindössze egy szavazókörben lehet átjelentkezőként szavazni).

Valaki meg is kérdezte, hogy nem lehet-e a szavazást meggyorsítani. Az egyik számlálóbiztos azt felelte, hogy nem, mert 19 megyéből érkeznek szavazók, és mindnek egyenként kell előkeresni a szavazólapját (mindenki a lakóhelye szerinti jelöltekre szavaz). "De hát ez nem derült égből a villámcsapásként érte magukat, számíthattak volna rá!" - mondta az elégedetlenkedő.

A péntek délutáni határidőig 120 ezren jelentkeztek át más magyarországi településre szavazni, ami feltűnően sok. Négy éve alig 58 ezer volt ez a szám. Az utolsó 24 órában most több mint 30 ezren kértek átjelentkezést, az utolsó két órában pedig tízpercenként 3-4 ezer kérelem érkezett az NVI internetes oldalán keresztül.

A II.kerületben nicsen sor

A II. kerületi Keleti Károly utcai szavazókörben, amit a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban jelöltek ki (és szintén átjelentkezők szavazhatnak ott), reggel fél nyolckor olyan kevesen voltak tudósítónk szerint, hogy szinte már kellemetlen volt, ahogy mindenki vele az ő nevét kereste a listán. A szavazófülkékre világoskék függönyt tettek, amit csak nehezen lehetett teljesen elhúzni. Biztonsági őrök viszont voltak: legalább hárman álltak az iskola bejáratában.