választás 2014 Közvélemény-kutatás Fidesz baloldal Jobbik LMP
Orbán Viktorválasztás 2014
!CIMKE

Orbán: A Fidesz a garancia a szélsőség ellen

2014.04.07. 14:50

Nemzetközi sajtótájékoztató tartott a választási győzelme után Orbán Viktor, aki a kampányról szóló külföldi kritikákat elhárította. A Jobbik erősödését is igyekezett kisebbíteni, és kijelentette, hogy a Fidesz jelenti a garanciát a szélsőségek ellen.

“Egyértelmű felhatalmazást kaptunk arra, hogy folytassuk azt, amit elkezdtünk” – mondta Orbán Viktor hétfői nemzetközi sajtótájékoztatón, egy nappal az után, hogy a pártja fölényes győzelmet aratott a parlamenti választásokon.

Orbán szerint a választók egyben jelezték azt is, hogy mi az, amit nem szeretnének. “Nemet mondtak a gyűlöletre” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint az emberek “elutasították azokat a pártokat, amelyek programja másból sem áll, mint a mások elleni gyűlöletkeltésből”. Orbán nem nevezte meg, hogy kikről beszél, de nyilvánvaló volt, hogy a baloldali pártokra utal, mert ők támadták őt a leghevesebben.

A Jobbik eredményét úgy kommentálta, hogy a választók nemet mondtak az EU-ból való kilépésre is. A Jobbikot szintén nem nevezte néven, de ez volt az egyetlen párt, amely felvetette az EU-ból való kilépését.

Orbán Viktor sajtótájékoztatója a választás után

Fotó: Mudra László - Origo

Orbán szerint most a “Fidesz és a KDNP a garancia arra”, hogy Magyarországon a szélsőség se jobbról, se balról ne kerülhessen vezető szerepbe. A Jobbik eredményére vonatkozó kérdésre válaszolva Orbán azt mondta, hogy a Jobbik parlamenti részaránya csökkent.

Orbán az első kormányzati lépésekről szóló kérdésre csak annyit mondott, hogy a szerdai kormányülésen a téma a választások lebonyolításának kiértékelése lesz.

A BBC tudósítója megkérdezte a kormányfőt, hogy mit szól ahhoz, hogy az EBESZ megfigyelői szerint a kormánypártok tisztességtelen előnyben részesültek a kampány során többek között. Az EBESZ képviselői egy hétfő délutáni sajtótájékoztatón közölték, hogy a szavazóknak valódi választásuk volt a versengő erők között, de a kormánypárt nem megfelelő előnyre tett szert a számára kedvező, elfogult médiamegjelenés által, tette hozzá.

Orbán erre annyit mondott csak, hogy “ezeket a véleményeket a választók kommentálták”, és egyértelmű felhatalmazást adtak a Fidesznek.

Orbán az Origo kérdésére, hogy a szerdai kormányülés után lesz-e új kormánynévsor, azt mondta, hogy még egy kis türelmet kér. Hozzátette azonban, hogy hétfőn és kedden több érintettel is beszélni fog. Később egy újabb kérdésre azt mondta, hogy ez technikai kérdés, a kormány egyben van, a személyi összetételnek abból a szempontból nincs jelentősége, hogy a kormány politikája érdemben nem fog változni. "Kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy az emberek nem fogják észrevenni, hogy új kormány van" – mondta. 

Egy kérdésre a kétharmados többségről azt mondta, hogy "ez nem személyes ügy, ez a választók miatt fontos". Ha nem lesz meg a kétharmad, a kormányzás minőségét az sem fogja befolyásolni.

Az Origo kérdésére válaszolva elmondta, hogy csütörtökön, a Fidesz választmányi ülése után derülhet ki, hogy kik szerepelnek a Fidesz európai parlamenti választási listáján, közölte a kormányfő.

A gazdaságpolitikáról is több kérdést kapott Orbán. A forintárfolyamra vonatkozó kérdéseket azzal hárította, hogy az árfolyam alakításában a kormány nem vehet részt, ezeket az eseményeket ő csak külső megfigyelőként követheti. A bankadóval szerinte már a bankok is számolnak a következő évekre, és továbbra is részesei lesznek a közteherviselésnek.

A sajtótájékoztatón Kumin Ferenc helyettes államtitkár vezette fel Orbán Viktort, és ő állt mellette, de ott volt elöl Szijjártó Péter és Lázár János is. Gyürk András, a párt kampányfőnöke, Szapáry György washingtoni nagykövet és Rogán Antal pedig a terem végéből, az újságírók mögött állva hallgatták végig a sajtótájékoztatót.

Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
Ajánlat
Ajánlat
Olvasnivaló
Ajánlat
Ajánlat
hirdetés
hirdetés
hirdetés