|
Svédország
Zlatan Ibrahimovic
A Skandináv-félsziget keleti felén elterülő ország nyugati részén a Skandináv-hegyvidék láncai, déli részén a tavakkal tagolt Svéd-alföld húzódik. A mai Svédország területén az őskorban germán törzsek éltek. A vikingek a 9-10. században számos hadjáratot indítottak innen, majd felvették a kereszténységet, és a 11. század elejére kialakult a svéd állam.
III. Albert svéd király 1384-ben vereséget szenvedett I. Margit dán királynő hadaitól, aki egyesítette Dániát, Norvégiát és Svédországot. A Kalmari Unió 1523-ban bomlott fel, amikor Vasa Gusztáv király önállóvá tette Svédországot. XIV. Károly királlyal került trónra, a ma is uralkodó dinasztia (a Bernadotte-ház), uralmuk alatt 1814-ben Svédország és Norvégia egyesült. A perszonálunió egészen 1905-ig fennmaradt. Az ország 1995-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. A közel félmillió km2 területű, 8,8 millió lakosú Svédország Európa harmadik legnagyobb vasérctermelője.
A skandináv országba a közeli Brit-szigetekről érkezett az új sportág az 1880-as években. Az első ottani egyesület, amely már az angol szabályok szerint játszotta a labdarúgást a malmői Velocipede Ball Club volt. A futball két nagy városban, Malmőben és Göteborgban építette ki először a bástyáit, mind a két település azóta is meghatározó szerepet játszik az ország labdarúgásában.
|
Szövetség neve:
|
Svenska Fotbollförbundet (SVFF) |
|
Alapítási éve:
|
1904 |
|
FIFA-tagság kelte:
|
1904
|
|
Címe:
|
P. O. Box 1216, 17 123 Solna, Sweden |
|
Telefonszáma:
|
00-46-8-7350900 |
|
Telefaxszáma:
|
00-46-8-7350901 |
|
Internetcíme:
|
www.svenskfotboll.se |
| E-mail címe: |
svff@svenskfotboll.se |
|
Elnök:
|
Lars-Ake Lagrell |
|
Alelnök:
|
Björn Ahlberg |
|
Főtitkár:
|
Sune Hellströmer |
|
Szövetségi kapitány:
|
Lars Lagerbäck |
|
A válogatott szerelése:
|
sárga mez, kék nadrág, sárga sportszár |
Az első, kuparendszerben kiírt bajnokságot az Örgryte IS nyerte, a göteborgi egylet a következő három sorozatot is megnyerte. Noha az ország a kezdetektől fogva fontos szerepet játszott a kontinens labdarúgásában is, az országos kupa első kiírására csak 1941-ben került sor, az első győztes a Helsingborgs IF volt.
Az 1925-ig kuparendszerben lebonyolított bajnokságban az első dinasztiát teremtő klub az Örgryte volt, a négy elsőséggel indított egylet 1902-ben is diadalmaskodott, majd 1904 és 1907 között ismét négyszer nyert zsinórban. Az Allsvenskan, azaz a ligarendszerű bajnokságban a harmincas években a Helsingborgs IF, a negyvenes-ötvenes évtizedben az IFK Norrköping, az 1970-es esztendőkben a Malmö FF, majd az IFK Göteborg volt a meghatározó klub.
Ezek alapján nem is meglepő, hogy a svéd bajnoki örökranglistán a 17 elsőséget gyűjtött IFK Göteborgot, a 15-szörös aranyérmes Malmö FF, az Örgryte (14), és az IFK Norrköping (12) követi. A kupagyőzteseket lajstromozva is fenti klubnevekkel találkozunk, éppen ezért tisztelgésképpen álljon itt néhány ismeretlen, esetleg megszűnt egylet neve, amely egykoron valamelyik sorozatban diadalmaskodott: IK Sleipner, RÍÍ IF, BK Kenty, Fässberg.
A nemzetközi porondon két győzelem fűződik svéd klub nevéhez, az UEFA-kupában 1982-ben és 1987-ben is az IFK Göteborg diadalmaskodott, míg a Bajnokcsapatok Európa-kupájának fináléjában egyszer volt érintett a skandináv ország, de 1979-ben a Malmö FF alulmaradt a döntőben.
Kevés, de megkockáztatjuk talán egyetlen más ország válogatottjának sem adatott meg a történelem folyamán, hogy 11-3-as győzelemmel mutatkozhasson be a nemzetközi porondon. Svédország legjobbjai 1908. július 12-én ilyen arányban győzték le Norvégiát, amely országgal három évvel korábban még perszonálunióban álltak.
A remek debütálást már nem követte ilyen jó folytatás, hiszen 1911-ig csak abban az esetben nyertek a svédek, ha a norvégokkal meccseltek! Az olimpiai játékokon szinte állandó szereplők voltak az ország labdarúgói, 1908 és 1920 után harmadik nekifutásra, 1924-ben Párizsban bronzérmet nyertek.
Az aranygeneráció (a csapatban Nordahllal, Grennel, Liedholmmal) 1948-ban már nem talált legyőzőre az ötkarikás játékokon, 1950-ben négy közé jutott a világbajnokságon. Később az olimpián és a vébéken is újabb szép sikereket értek a svédek, akiknek eddig csak az Európa-bajnokságon nem jött ki igazán a lépés, leszámítva az 1992-ben hazai pályán vívott elődöntővel véget ért szereplést.
|