 |
 Vébétévé

|
 |
 Összefoglalók, csapat- és já-tékosbemuta-tások, futball-legendák.

 Bekapcsolom!

|
 |
 |

|
1996: Dél-Afrika nyerte az Afrika-kupát Az apartheid utáni korszak első jelentős sikerét arató házigazda a döntőben Tunéziát verte.
2004: Ali Daei százados lett Az irániak élő legendája az első futballista, aki elérte a száz gólt válogatott színekben.
2002: Marcio Amoroso parádézott A brazil csatár mesterhármasával a Dortmund kiütötte a Milant az UEFA-kupa elődöntőjében.
Ausztrál gólparádé Két meccsen 53 gólt rúgott a Socceroos.
Beckham rögbigólja Az angol válogatott csapatkapitánya a lelátóra bombázta a törökök elleni büntetőt.
A Real és Becks A Spiceboy madridi szerződése volt 2003 nagy szenzációja.
Remek Beckham-kezdet Félpályáról lőtt góllal nyitott Manchesterben az angol szépfiú.
Csavard be, mint Beckham! 2004-ben mesteri gólt varázsolt a walesi hálóba.
Cantona kung-fu rúgása A MU fenegyereke 1995-ben kiállítása után bántalmazott egy drukker.
BEK-győztes a Celtic A skót csapat 1967-ben négy trófeát is begyűjtött, és első brit csapatként hódította el a BEK-serleget.
John Charles, az úttörő A walesi klasszis sikeres olaszországi szerződése indította el az átigazolási lavinát az ötvenes-hatvanas években.
Chastain fura duplája Az amerikai női válogatott védője a 99-es vébén a németek elleni elődöntőben öngólt lőtt, de aztán javított a másik kapunál.
1993: Argentína a Copa-győztes A döntőben Batistuta duplájával verték a Copa-újonc Mexikót.
1997: Ronaldóék szertefoszlatták a bolíviai álmokat Brazília ötödik alkalommal hódította el a kontinenskupát.
2004: Megremegtek az argentin lábak A selecao bírta jobban idegekkel a dél-amerikai futballóriások büntetőpárbaját.
1999: Brazília megvédte címét a Copa Américán Az Uruguay elleni döntőben a torna két aranycipőse, Rivaldo és Ronaldo szállította a gólokat.
James-potya az osztrákok ellen A 2006-os vb-selejtezőn a hóna alatt csúszott be egy távoli lövés, Ausztria így egyenlített Anglia ellen.
Az első mérkőzés a Wembleyben 1923. április 28-án 200 ezer ember tekintette meg a West Ham-Bolton FA-kupa-döntőt a szentélyben.
Az első női világbajnokság 1991 novemberében Kínában került sor az első nőilabdarúgó-világbajnokságra, amelynek döntőjében az Egyesült Államok Michelle Akers duplájával győzött Norvégia ellen.
Észak-koreai csoda 1966-ban Észak-Korea 1966-ban meghódította a világot, kiejtették az olaszokat, s a negyeddöntőig jutott.
Eusebio, a király A portugál futball legismertebb alakja, Eusebio a '60-as évek Benficájának és a válogatottjának legjobbja volt.
1953: FA-kupa-győztes a Blackpool Harmadszorra összejött a diadal a Stanley Matthews nevével fémjelzett csapatnak, amely 1-3-ról nyert a Bolton ellen.
A 2000-es év Figóé volt A portugál klasszis az Eb-n harmadik helyet ért el a válogatott-tal, ráadásul az angolok ellen a torna legszebb gólját szerezte. A nagy visszhangot kiváltó átigazolása után az őszt már Madridban kezdte, ahol szintén nagy formában játszott, így jogosan lett övé az Aranylabda.
2000: francia fordítás az Eb-döntőben Amikor már mindenki azt hitte, hogy az olaszok révbe érnek, Wiltord a 94. percben egyenlített, majd Trezeguet aranygólja a gallokat röpítette a kontinens trónjára.
Görög öröm a köbön A sportág történetének egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor a 2004-es kontinensviadalon a görögök diadalmaskodtak. Igaz, Otto király csapata rászolgált a sikerre, hiszen legyőzte a címvédőt, és kétszer is jobbnak bizonyult a házigazdánál.
Van Basten csodagólja Az 1988-as Európa-bajnokság a hollandok sikerét hozta, és a győzelemben óriási szerepet vállat Marco Van Basten, aki a gólkirályi címet jelentő öt góljából egyet a szovjetek elleni döntőn szerzett. Ez a gól a mai napig részese az összefoglalóknak, ugyanis a sportág történetének egyik legszebb találatát szerezte a háromszoros aranylabdás csatár.
Hurst aranyat érő mesterhármasa A tartalékcsatár az első játékos volt, aki világbajnoki döntőn triplázott, s ezzel hozzásegítette Angliát eddigi legnagyobb sikeréhez, az 1966-os vb megnyeréséhez.
Gól vagy nem gól? A mai számítógépes technikával sem lehet eldönteni, Geoff Hurst 1966-os vb-döntőben szerzett második találata áthaladt a gólvonalon vagy sem.
Matthäustól Suárezig Lothar Matthäus 2001-es visszavonulása óta ketten is elmondhatták magukról, hogy ők tartják a címeres mezben lejátszott mérkőzések rekordját.
BEK-címet védett a Liverpool 1978-ban megismételték az 1977-es sikert a Mersey-partiak.
Gólzáporral nyerte el a Liverpool az UEFA-kupát A 2001-es sorozat döntőjében Gérard Houllier csapata 5-4-re verte az Alavest.
A legendás 6-3 1953. november 25-én a magyar válogatott a Wembleyben mért megsemmisítő vereséget Angliára.
Maradona és Isten keze 1986-ban az argentin zseni két góljával kiejtette az angolokat a negyeddöntőben. Az egyiket egy hihetetlen szóló után szerezte, a másikat viszont...
Van Basten 88-as gólparádéja A holland csatár neve az Európa-bajnokságon egybeforrt a minőségi játékkal és a gólérzékenységgel.
A legjobb női góllövő 1999-ben az amerikai Mia Hamm megdöntötte a nemzetközi meccsen szerzett gólok világrekordját.
Történelmi MU-tripla 1999-ben a Manchester Unitednak sikerült az, ami addig az angol fociban egy teljesíthetetlen álomnak számított.
Európa trónján a MU 1968-ban a Benfica elleni BEK-döntőn hosszabbításban győztek 4-1-re a Vörös Ördögök, és ezzel első angol csapatként nyerték el a trófeát.
Overmars gólvágó szerepben A holland szélső bebizonyította, hogy nem csak az előkészítésben, hanem a befejezésben is jeleskedik.
Pelé berobban a futballelitbe Új futballkirály született az 1958-as világbajnokságon, a mindössze 17 éves Pelé ugyanis hat góljával mindenkit elkápráztatott, és nem mellesleg az aranyéremig repítette a selecaót.
Puskás és Di Stéfano BEK-döntős parádéja A Bajnokcsapatok Európa Kupájának glasgow-i döntőjében Puskás négy, Di Stéfano három találatával a Real Madrid 7-3-ra verte az Eintracht Frankfurtot.
Real Madrid huszonkilencedszer A 2003-as bajnoki címet a Bilbao elleni szezonzárón biztosította be a király gárda.
2002 Ronaldo éve volt Világbajnok lett, vb-gólkirály, övé lett az Aranylabda, és a FIFA Év játékosa választásán is élen végzett.
Ronaldo a Realban A brazil csatár csereként beállva két góllal tette le a névjegyét a királyi gárdában.
Shearer hazatért a Szarkákhoz 1996-ban a világ legdrágább játékosa volt a gólerős támadó, akit a Newcastle United 15 millió fontért vett meg a Blackburntől.
A futballtörténelem fekete napja 1949 május 5-én tizennyolc torinói játékos halt meg repülőgép-szerencsétlenségben.
A Tottenham legszebb évei 1961-ben bajnokságot és FA-kupát nyert a Spurs, két évvel később pedig a KEK-trófeát hódította el.
Trautmann törött nyakkal segítette a Cityt 1956-ban úgy nyert FA-kupát a Manchester City, hogy kapusa a 75. percben súlyosan megsérült, de pályán maradt.
Zidane mindent vitt Zinedine Zidane a futballtörténet egyik legnagyobb hatású játékosa, inspirációt jelent mindenkinek, aki játszani látja.
[origo]
|