Kamarás Iván: "Nem bántam meg semmit"

Vágólapra másolva!
Már hatévesen Hamlet nagymonológját szavalta, de David Bowie kis híján eltérítette a színészi pályától. A Vendégszobában Kamarás Iván azt is elárulta, hogy milyen dumával szédíti a lányokat, és mit ábrázolnak a tetoválásai, de mint elmondta, nem örül annak, ha belekényszerítik a macsó-skatulyába.
Vágólapra másolva!

- Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt ezen a szép, meleg, nyári délutánon, és igyekszem válaszolni a kérdéseitekre, amennyiben vannak.

- Készítesz mostanában valami új filmet? Melyik darabo(ka)t ajánlod leginkább megnézésre, amelyekben tTe játszol? Múltkor láttam a Morel fiú című kisfilmet, tetszett, bár a lényegi értelmét nem tudtam megfejteni. Össze tudnád foglalni pár szóban? (adrynalin)

- Hát, ez nem kétszavas válasz lesz. Filmes munkákról egyelőre nem tudok beszámolni. A következő színházi bemutatóm a Gyulai Várszínházban lesz július elején. A Morel fiú már jó régen volt, össze kellene szednem a gondolataimat, hogy pár kerek mondatban megfogalmazzam a lényeget. Valószínűleg egy szatíra, arról az elüzletiesedett világról szól, amelyben a fogyasztói társadalom rabjaiként éljük életünket mindnyájan, ezt igyekezett a film előrevetíteni. Azt gondolom, hogy elég sok iróniával, humorral, szarkazmussal. Számomra igen kedves munka volt.

- Mikortól indulnak a próbák Gyulán? (sandorfikitty)

- 20-án kezdünk, és alig két hetes próbaidőszak után mutatjuk be a darabot, melynek még nem tudom, hogy mi lesz a címe, elég érdekesnek tűnik, remélem, hogy olyan izgalmas is lesz, mint amilyennek ígérkezik. Amúgy annyit mondhatok róla, hogy egy Shakespeare-fesztivál nyitódarabja lesz, Shakespeare különböző drámáinak montázsszerű látomását tervezi a rendező, Vidnyánszky Attila.

- Hány filmet készítettél eddig? (Bea014)

- Volt jó pár televíziós és filmes munkám. Nem azért nem írok le konkrét számot, mert olyan sok volt, hogy nem lehetne megszámolni, csak nem akarlak váratni benneteket. Volt kisjátékfilm, nagyjátékfilm, tévéfilm és elég sok televíziós fellépésem az elmúlt pár évben.

- Hány éves korodban kezdtél el színészkedni? (Csillus002)
- Amióta az eszemet tudom, színésznek készültem. Mindig jártam amatőr színjátszókörbe, az általános iskolában saját rendezésben állítottuk színpadra Lázár Ervin Gyere haza, Mikka-makká-ját, ahol a címszerepet volt szerencsém játszani. Szuper kis előadást csináltunk az alsósoknak. Aztán úttörőház színjátszókör következett egyedüli fiúként, majd Pécsett a Fegyveres erők klubjában folytattam tanulmányaimat Moravecz Levente vezetésével. Aztán egy kis szerep következett a pécsi Kamaraszínházban, a Három sárkány című Hunyady-darabban, majd a főiskola.

- Te vagy a kedvenc színészem. Játszod még jövőre a Bűn és bűnhődés-t? (kortana)

- Hát, azt már két éve nem játszom, és nem hinném, hogy felújítjuk, úgyhogy nem sanszos.

- Melyik szereped állt legközelebb a szívedhez, és miért? (adrynalin)

- Az elmúlt tíz évben nagyon kevés olyan darab volt, vagy szerep, melyekhez nem fűződnek igazán kedves emlékek, általában mindegyik szerepemet szeretem. Persze vannak olyanok, amelyek nyilvánvalóan jobban sikerülnek, de mindegyik más, ezért teljesen külön kezelem őket, egymástól teljesen függetlenül, nem is törekszem arra, hogy egy-egy szerepbe megpróbáljak mindent belesűríteni. Mindig megpróbálok nullázni, és a darab stílusához képest figyelem magam, mit hoz ki belőlem a matéria, és persze nem hagyom figyelmen kívül a rendező szándékait sem. No meg a mellettem levő kollégákból is sokat merítek.

- A Vágy villamosá-t játszod még? (kortana)

- Igen, megy jövőre is.

- Kik azok a színészek, akikkel a legszívesebben játszol? Amúgy milyen szerepek állnak a legközelebb hozzád? Gondolom, nem vagy egy nagy komédiás, de hát azt is meg kell valahogy oldanod... (cool)

- Köszönöm a biztató szavakat. Általában azokkal a kollégákkal dolgozom szívesen, akik megindítanak bennem valamit, akikkel a bemutatókon még nem ér véget az előadás, hanem folyamatosan lehet fejleszteni, akik meglepnek spontán dolgokkal, ugyanakkor odafigyelnek rám és nem csak saját magukra. Akiknek érdekel a személyisége, akivel jó játszani. Amúgy akik ismernek, ismerik sajátságos humoromat. Tehát hogy nem vagyok komédiás alkat, azt ebben a formában nem mondanám, sokkal több drámai szerepet játszottam, de az utóbbi években megtaláltak vígjátéki szerepek is, aminek külön örülök, mert a szakmának ezt a részét is nagy örömmel igyekszem elsajátítani.

- Nem vonzana-e Trigorin vagy valaki más szerepe a Sirály-ban? (kubiktaliga)

- De, természetesen. Remélem, hogy alkalmam lesz még találkozni a darabbal valamilyen formában, amúgy is nagyon közel áll a szívemhez a Sirály. Többször is csináltuk már a főiskolán is.

- Volt-e valami konkrét esemény, ami miatt a színészet mellett döntöttél? (newsee__)

- Láttam egy BBC-s Hamlet-et, amire külön emlékszem gyerekkoromból, ez inspirált arra, hogy levegyem a polcról a drámát, és elkezdjem tanulni a nagymonológot. Körülbelül hatéves lehettem.

- Melyik az a filmszerep, amelyiket megbántad, hogy eljátszottad? (cool)

- Megbánni nem bántam meg semmit. Végül is minden szerepemnek valamit köszönhetek. Ezek mind lépcsőfokok, helyzetjelentések arról, hogy épp hol tartok, és amelyik nem volt olyan látványosan nagy siker, lehet, hogy az előszobája volt annak, ami később robbant.

- Volt olyan, hogy legszívesebben abbahagytad volna a színészkedést? Mikor éreztél ilyet utoljára? (kriszti_80)

- Sokszor megfordul az ember fejében sok minden, minden este más, hajlamos vagyok negatívan látni a dolgokat, és természetesen megfordul a fejemben ez is. De hát máshoz nem értek.

- Melyik az a szerep, amelyik a legkedvesebb számodra? (Boo_11)

- Nem tudnék választani, több is van.