C. Molnár Emma: Barátságból is lehet nagy szerelem

Vágólapra másolva!
C. Molnár Emma párkapcsolati szakértő, pszichológus a Vendégszobában válaszolt a chatelők kérdéseire - szexről, szerelemről, féltékenységről. Szerinte lehet barátságból szerelem, egy kapcsolat akkor is működhet, ha a nő a domináns, és a korkülönbségre hivatkozni csupán olcsó kifogás. Sőt, azt is elárulta, mi a tartós párkapcsolat titka: a nyitottság, és az, hogy újra képesek legyünk meghódítani a másikat.
Vágólapra másolva!

Szeretnék jó vendéglátó lenni a mai Vendégszoba háziasszonyaként, kérdezzetek bátran, nem mintha tudnám mindenre majd a feleletet. A közös gondolkodás sokszor nagyobb öröm.

Mit jelent konkrétan a párkapcsolati szakértő? [Twisk]
- Olyan, hogy ember, nincs, férfiak és nők vannak, akik keresik egymást, a magánéletben és a munkában egyaránt. Mindenki a saját nézőpontját hozza, ami egyéni, de a nemisége is belejátszik a szemléletébe. A párkapcsolati szakértő az ezekből fakadó különbségek megértésében segít.

Ön szerint a pszichológus segít annak, aki egyébként is megbeszéli a problémáit a barátaival, illetve párjával? [EDEM_BIKE TRIAL]
- Igen. A pszichológus új szempontokat hozhat be, új nézőpontokat vet be és "tolmácsolni" is képes közöttük, mert sokszor nem értik egymást a párok, pedig mindketten magyarul beszéltek.

Ha valaki megbeszéli a szüleivel a problémáit, az olyan mintha pszichológushoz járna. Mindenkinek használ a pszichológus? [meddo méret]
- Másra való az apa és az anya, és másra az objektív szakember.

Ha valaki nem tudja a problémáját megoldani, akkor más, egy pszichológus hogyan tudná? Ő nem ismeri a problémai részleteit, okait. [Quos ego]
- A megoldást én nem tudom. Megoldani nem nekem, azaz a pszichológusnak, kell. A munka lényege, hogy olyan új szempontot, nézőpontot mutathat meg, amellyel az ön megoldási módja válhat könnyebbé.

Miért van az, hogy a lányok csak egymással beszélik meg a kínos problémáikat, és nem a pasijukkal, illetve a szüleikkel? [DJMORFEUS]
- Mert nem rájuk tartoznak azok a problémák. Ezek az intimitás határai, jobb, ha betartjuk őket. Ha egyszerű analógiát használnék: együtt étkezem bárkivel, de annyira nem lehetünk intim viszonyban, hogy a toaletthasználati szokásokat is kéz a kézben oldjuk meg. A férfi-nő kapcsolat, a szülő-gyerek kapcsolat intimitása máshol húzza meg a határt a női élet érzelmi bugyraival kapcsolatban. Inkább jobb a hasonló problémával küzdő barátokkal, kortárs csoportbeli tagokkal megosztani ezeket, és ott megoldásokat keresni, mert ott a fejlődést jelentheti a közös megoldáskeresés.

Hogyan lehet a párunkat visszafogni a folytonos féltékenykedésben? [Sheeni90]
- Sehogy. A féltékenység sajátos arca a birtoklási vágynak, a hatalmi törekvésnek, egyszóval a másik fogva tartásának. A kérdés az, hogy mennyire bírja elviselni az egyik fél a féltékeny fél birtoklási ambícióit. A féltékenység, mint szenvedés csak a méltó büntetése annak, aki féltékeny, azaz birtokolni akar.

Hogyan lehet legkönnyebben túl lépni egy szakításon? [miskolcisarc24]
- Újat kell keresni. Kutyaharapást szőrével.

Azt hallottam, hogy egy szakítás után nem szabad rögtön új kapcsolatba kezdeni..... [!xXxRaquelxXx!]
- Szabad, csak az nem lesz tartós. Nem is kell várni, hogy tartós legyen, sokkal inkább élvezni kell, hogy van a másikon túl is világ, kapcsolat, élet.

Igaz, hogy a szerelem érzése körülbelül hét hónapig tart, utána átalakul szeretetté? [Sheeni90]
- A szerelem, mint vágy, mint olthatatlan szomj, mint a magam átélése a másik által, szakaszos és folyamatos, azaz hullámzó állapot. Nagyon sok benne a mentális szabályozottság, ha valaki azt gondolja, hogy vége, akkor hamarabb vége is lesz. Ha arra vágyik, hogy egy életen át tartson, akkor ismét és ismét előbukkan. Egy biztos, még hét hónapon át sem folyamatosan szerelmes valaki 24 órából 24 órát.

Fotó: Pályi Zsófia


A barátság és a szexuális vonzalom, amely mindkét részről megvan, mivel egyenlő? Egyáltalán, hol kezdődik a szerelem? [Kata(19)]
- Nem az a kérdés, hogy hol kezdődik, hanem hogy hol végződik. A tetszésnél kezdődik, a kibontakozását valamennyien ismerjük, és a közönynél végződik. Nem a dühnél és nem a haragnál.

Ön szerint mivel lehet felújítani egy hosszú párkapcsolat során az érzéseket? [cheryy]
- Nyitottsággal. A másikra való öröm-beállítódással, tehát avval, hogy képesek vagyunk örülni a másiknak. A nő esetében a hódító kedv megtartásával.

Ha van boldog párkapcsolatom, lehet mellette chates kapcsolatom? [vadóc65]
- Igen. Az ember sokféle kapcsolatban szereti tükrözni magát. A munkában, a barátai között, a szülővel. És ha szüksége van erre az anonim chatelős kapcsolatra, ám legyen. Nemiségében úgyis csak a partnere tükrözheti az illetőt.