Szabó Zoltán műrepülő-világbajnok: Baj esetén le tudnék tenni egy utasszállítót is

Vágólapra másolva!
Szabó Zoltán őrnagy - aki szakmai berkekben csak "Topi" névre hallgat - volt az, aki 2003-ban az angliai Fairfordban, a világ egyik legnagyobb katonai repülőnapján MiG-29 vadászgépével bemutatott programjával kiérdemelte a világbajnoki címet; de ő volt az is, aki alól két évvel később gyakorlás közben kizuhant egy másik MiG-29-es. Ennek ellenére még mindig úgy tartja, nem rossz a Gripen, de a MiG a tuti; és most is megy Kecskemétre bemutatózni. Szabó "Topi" Zoltán a Vendégszobában mesélt arról, hogy tizennégy kilométer magasban megváltozik az ég színe, hogy van anti-g ruhája, és hogy kétszer olyan gyorsan sűvít a MiG-gel, mint a hang.
Vágólapra másolva!

Üdvözlök mindenkit, aki a repülés iránt vonzódik, és szívesen állok rendelkezésre bármilyen kérdésben!

Ájultál-e már valaha a repülőben egy megerőltető mutatvány közben? Állítólag egy átlagember szinte rögtön elájulna. [Laox]
Nem ájultam el még soha, de az igaz, hogy egy átlagembert kb. 2-3 g már megvisel. Persze ez függ az egyéntől, nem mindenki viseli egyformán a terhelést.

Te maximálisan hány g-t viselsz el? [seexx@boy21]
Kb. 11 g-t viseltem el idáig életemben, ez volt a maximum, általában a bemutató repülésekben 9-10 g szokott előfordulni. Hivatalosan például a MiG-29-en +9-től -3 g-ig lehet létrehozni, ez valójában még függ például a fegyverzettől és a sebességtől.

Nincs téliszonyod? [Beckham 121]
Nem, mert zárt kabinban vagyok:)

Mekkora sebességgel száguld egy vadászrepülő? [ReDragon]
A MiG-29 maximális sebessége 2450 km/h; ez Mach-ban 2,35 (Mach = egy repülő test sebessége a hang sebességéhez viszonyítva; 1 Ma, azaz kb. 1235 km/h a hang sebessége). Általában ez függ a feladattól, ez lehet akár minimális sebességtől egészen az említett sebességig.

Milyen magason voltál eddig maximum? [CSoki85]
18600 m-en. 14 ezer métertől már lehet látni a Föld görbületét, és az ég színe is megváltozik, mélykék lesz.

Mikor kezdtél el repülni? [flou]
1986. május 10-én a Szovjetunióban L-39-es (Albatrosz) típuson.

Repülés közben nem szoktál azon gondolkodni, hogy meghibásodik valami, és esetleg lezuhansz? Semmi sem biztonságos tökéletesen... [Scheffii992]
Ez jó kérdés. Ha félni nem is szabad, de egy pilótának feltétlenül fel kell készülnie ezekre a meghibásodásokra. Ezt tanították is a különleges esetek fejezetben. A hibák ismérveit és a szükséges teendőket a pilótának el kell tudni sajátítani. Magyarán mondva, ha meghibásodik a gép, fel kell ismerni a hibát, és tudni kell, hogy mit kell tenni.

Forrás: [origo]

Volt már olyan balesethelyzeted, amikor úgy érezted nincs visszaút? [hapcibenoe]
Több olyan helyzet is volt, amikor azt gondoltam, hogy lehet, hogy eljött a vég. Például 2005. május 11-én is azt gondoltam, hogy fel fog robbanni velem a gép. Egy videó meg is örökítette a katapultálásomat, fenn is van az interneten.

Ezt a kecskeméti balesetedet mennyire súlyosnak ítéled meg? [BB-BÁRÓ]
A gép balesetet szenvedett, lezuhant, én katapultáltam, ezt az egészet összességében elég súlyosnak vélem.

Mit szól a Fehérgyarmaton történt balesethez? A pilóta hibázott vagy a gép volt rossz? [namenyicsavo]
Eddigi tudomásom szerint a gép műszakilag hibátlan volt, a kivizsgálás még tart.

Ha pilóta hibájából zuhan le egy gép,akkor az milyen büntetést von maga után egy pilóta számára?[gagyicset]
Ha leesik egy gép, és meghal a pilóta, akkor az már elég büntetés. Ezen nincs mit fokozni. Senki nem úgy száll fel, hogy le fog esni. Emberek vagyunk, és hibázhatunk. Egy másodperc kihagyás elég ahhoz, hogy egy hiba alatt helyrehozhatatlan dolog történjen. Ha a pilóta túléli, akkor jön a kivizsgálás, objektív tényfeltárások, melyek utána jogi síkra terelődnek. Ezek a felelősségre vonások történhetnek mind anyagi, mind pedig erkölcsi síkon. Volt már rá példa, hogy a pilótát szabadságvesztésre ítélték. Ez akkor történt, amikor szándékos repfegyelmezetlenségből baleset történt.

Van olyan repülőnap vagy bármi olyan rendezvény, ahol be lehet mögéd ülni repülni? [ócskacsetes]
Igen, van, rendszerint Jakabszálláson repülgetek, elérhetőségemet meg lehet találni az interneten, ill. az iwiwen is rajta vagyok. Legutoljára például Kalocsán repültem és vittem utasokat.

A mostani kecskeméti augusztusi kecskeméti repülőnapon repülsz majd? [Greggor]
Repülök, SK-61 Bulldogon.

Forrás: [origo]

Hogy lehetek pilóta? [zaama]
Fel kell keresni a területi hadkiegészítő parancsnokságot, vagy Szolnokon az NFTC-t. Ők minden részletesen elmondanak.

A repülősöket keményen tesztelik. Az idő múlásával jobban vagy rosszabbul bírod a terhelést? [lili69]
A túlterhelés elviselése nem egy fix dolog. A maximális érték függ a napi ritmustól, mennyit pihentél, mit ettél, mennyire vagy leterhelt. Ezek a túlterhelés elviselését befolyásolják. Hozzá tartozik még, hogy a pilóták egy ún. anti-g ruhát viselnek, mely a túlterhelés elviselését fokozza. Vannak más egyéb módszerek, pl. légzéstechnika, oxigén használat, melyek szintén segítenek abban, hogy később történjen meg az ún. szürkülés. A szürkülés az az állapot, amikor a pozitív túlterhelésnél a pilóta fokozza a túlterhelést, az agyból a végtagok felé indul meg a véráramlat a tehetetlenségnél fogva, és ebben az állapotban kezd egy ún. csőlátás kialakulni.

Te, akinek volt már halálközeli élménye, hiszel bárminemű Istenben ? [lili69]
Nem vagyok ateista, de templomba járó lélek sem.

Mi volt eddig a legnagyobb élmény, repülős pályafutásod alatt? [Greggor]
Nagyon sok felejthetetlen élmény van bennem, pl. egy nyári repülés felhők között, éjszaka holdfényben, földközeli repülések, és még sorolhatnám, mert elég széles a paletta.