Gyulai Márton: A részvétel nekünk aranyat ér

Vágólapra másolva!
Korábban sohasem fordult még elő a téli olimpiák történetében, hogy ugyanazon játékokon két magyar csapat - egy kettes és egy négyes - is elinduljon a bobpályán. Torino meghozta az áttörést, a magyarok kettesben a 29., négyesben a 24. helyen zártak. A versenyről, a bobozás izgalmáról, a siralmas hazai állapotokról Gyulai Márton osztotta meg véleményét az [origo] Vendégszobájában.
Vágólapra másolva!

Mi kell ahhoz, ha valaki bobozni akar? (dorshy)
- Minket megkeresni. :)) Viccet félretéve, robbanékonynak kell lenni, bátornak, nehéznek, elszántnak, és nagyon sok szabadidő kell hozzá. Mondjuk évi öt hónap. Nem titkolt célunk, hogy a közeljövőben esetleg egy másik fiú és egy női csapatot is indítsunk, ehhez folyamatosan keressük a jelentkezőket.

Gondolom, már sokan megkérdezték tőletek, hogy miért pont bob? (dávid141414)
- Elvesztettünk egy fogadást és nem volt visszaút... :) Nekem a bátyám kezdte még 1992-ben, mint az első magyar bobos. Akkor azt kérdezte magától, hogy ha olyan országoknak, mint Jamaica vagy Trinidad lehet csapata, akkor nekünk ugyan miért nem? Beleszeretett, és elég hamar mi is.

Mi az eddigi legjobb eredményetek? (dorshy)
- Szerintem ez az eddigi legnagyobb sikerünk, hogy a szigorított kvalifikációs rendszer ellenére mindkét bobbal kijutottunk az olimpiára. Voltunk már 23-dikok olimpián és 15-kek tolóvébén, sőt 12-kek a juniorok világbajnokságán, de a mostani részvételre vagyunk a legbüszkébbek.

Melyik verseny volt számotokra a legemlékezetesebb? (dorshy)
- Hármat is tudunk mondani, az egyik természetesen a mostani olimpia, hiszen négy év kőkemény és céltudatos munkája érett be. Ugyanakkor a januári kvalifikációs verseny talán még nagyobb örömöt jelentett a számunkra. Sajnos, meg kell említeni egy 2003 januári versenyt is, ahol még nagyon kezdőként indultunk és bizony sikerült alaposan összetörnünk magunkat. Azóta Cortina D'ampezzóról csak úgy beszélünk, mint arról a bizonyos pályáról.

Van példaképetek? (dorshy)
- Példaképünk nincs, de van több olyan csapat, illetve versenyző, akik nagyon szimpatikusak. ilyen például a kanadai Pierre Lueders, aki mindig csak a saját dolgával foglalkozik,
és nem a többiek hülyeségével, ugyanakkor olimpiai és világbajnok. De említhetném a német Rene Spiest is.

Kik a bob királyai? (dorshy)
- Elsősorban az alpesi országok, Németország, Svájc és Ausztria. De ott vannak még az amerikaiak, kanadaiak és most már az oroszok is.

Hogy álltok a rajongó lányokhoz? (Párduccka15)
- Természetesen minden rajongónak örülünk. Fiúcsapatról lévén szó, a lányrajongókat még szívesebben látjuk. :)

A bobon kívül, milyen sportág iránt érdeklődtök? (S.Holm)
- Midnannyian atléták voltunk, ez szinte egy alapkövetelmény a bobhoz, a többi csapat is volt atlétákra épült. Mind a mai napig az atlétika áll a legközelebb a szívünkhöz , ugyanakkor a foci, a kosárlabda, a Forma-1 vagy a tenisz szintén le tud kötni.

Atlétikában milyen számokat űztetek? (S.Holm)
- Van a csapatban sprinter (Pintér Bertalan), tízpróbázó (Kürtösi Zsolt) , távolugró (Margl Tamás) , de még gerelyhajító (Horváth Gergely) is.