A megasztáros Kósa Ivett csak Somára haragszik

Vágólapra másolva!
Bár az elődöntők során igen meggyőző produkciót nyújtott, mégis ő lett a döntők első kiesője. A kudarc okát nem a zsűriben vagy a betegségében keresi, sőt, igazából nem is élte meg nagy csalódásként a búcsút. Legnagyobb szívfájdalma, hogy most jó darabig nem lehet együtt a többiekkel - akikkel igencsak összebarátkozott az elmúlt hetekben. A zsűri tagjai közül a nekik sokat segítő, a csapat körül gyakran tevékenykedő Pierrot a kedvence, ugyanakkor haragszik Somára, mert szerinte a művésznő nem a produkcióját figyelte, hanem egy hónapokkal korábbi nyilatkozatán lovagolt hosszan, és azt próbálta félremagyarázni.
Vágólapra másolva!

Én nagyon szurkoltam neked, és nem volt igazságos, hogy te estél ki. Kaptál valami ajánlatot? Hogy állsz a pasikkal? (dora-baby)
- Sajnos még nem kaptam ajánlatot, de nem vagyok elkenődve. Igen, pasim van, már több mint négy éve.

Kit bírtál a legjobban a csapatból? (dancegirl15)
- Torres Danival és Tóth Gabival voltam a legjobban, bár mindenkit nagyon szerettem. Ők ugyanolyan gyagyásak, mint én. :)

Szomorú vagy, hogy kiestél? (dancegirl15)
- Egy kicsit, de csak az miatt, hogy most keveset vagy alig találkozhatom a többiekkel. Nagy csalódás nem ért.

Melyik hangnemekben érzed igazán átütőnek a hangodat? (S-W-I-N-G)
- Laikus vagyok technikai dolgokhoz: elém rakják és elénekelem.

Szerintem nem neked kellett volna kiesned! A Timi iszonyatosan irritáló, ugyanígy Orsi is. Pál Tamás iszonyat! Kiről mit gondolsz? (__Noemi)
- Szerintem privátban jobban ismerem őket, és teljesen mások, mint a tévében. A tévé képes csalni, és más képet alkotni, ne higgyetek mindig neki.

Van olyan ember, akit kifejezetten nem szeretsz? (__Noemi)
- Nem, nincs, szerencsére mindenkivel jóban vagyok.

Meggyógyultál? Mi volt a baj? (Jegvirag36)
- Nagyon megfáztam és berekedtem, most viszont már kezdek jobban lenni.

Milyen a légkör 'belül'? Nincs furakodás? (peterpiper)
- Igaz, hogy versenyről van szó, de ennek ellenére egyáltalán nincs furakodás köztünk, mindenki mindenkinek drukkol.

Azt mondtad, nem csak a betegség miatt nem voltál olyan jó, mint egyébként. Miért?? (jawser)
- Sajnos másfél hete elhunyt a nagypapám, akit nagyon szerettem. Nehéz volt mosolyogni, miközben tudtam, hogy nincs igazán jó kedvem.

Visszanézve, hogy látod az első döntőt? Ki volt szerinted a legjobb? És az esélyes? (Jegvirag36)
- Véleményem szerint egy nívós döntőt láthattunk, a zsűri véleménye ellenére. Szerintem a Tóth Gabi volt a legkiválóbb, de nem hiszem, hogy ő nyerhet, valaki más lesz a nyertes. Hogy ki, azt nem tudom.

Milyen érzés volt, amikor kiestél? (Magic_Star)
- Őszintén, nagyon letört egy pillanatig, de aztán rájöttem, ez még nem a világ vége, csak egy verseny vége.

Torres Dani nagyon népszerű idekint. És odabent? (jawser)
- Odabent is ugyanolyan népszerű, átütő egyénisége van, és rendkívül kellemes személyiség. Egyszóval mi is imádjuk.

Az a dal, amit az elődöntőben énekeltél, eszméletlen jó volt! Amikor kiestél, és visszanéztük, olyan szomorúak lettünk, messze jobb vagy a többieknél. (__Noemi)
- Köszönöm szépen, igazán jólesik a biztatás, ne aggódj, a többiek is rendkívül jók, szurkoljatok nekik is!

Szerintem az volt a baj a dallal, amit választottál, hogy túl sok volt benne a vokál. Miért nem egy igazi szólót választottál? (__Noemi)
- Mindegy, hogy mit választasz, a zenekar döntötte el a koncepciót, amibe nekem nincs beleszólásom.

A múlt szombatig még tetszett, ahogy énekeltél, de most (már bocsi) eléggé elrontottad. (b_Adri)
- Úgy látszik, most nem tudtam hozni a formám.

Most ez lehet, hogy nem fog tetszeni, de senki nem mer negatívat írni: először meg kellene tanulni énekelni, akkor talán nem lenne olyan oltás, mint amit boogie kapott, és ez szól neked is. (_Roly_)
- Ez nem a képzett énekesekről szól, bár vannak köztünk olyanok is. Te énekelsz?

Igazságosnak tartod a kiesésed, és ha igen, miért? (johhnywalking)
- Lehet, hogy jobb, hogy én estem ki, mint hogyha el kellett volna viselnem, hogy miattam esik ki az Orsi. Az egy kicsit nehezebb lett volna.

Kit utálsz legjobban a zsűritagok közül? (Magic_Star)
- A szombati nap után: nagy hajú, nagy mellű, és nő. Nem utálom, csak fenntartásaim vannak vele szemben.

Olyan aranyos vagy, Ivett, nem értem, hogy miért te estél ki! A többiek közül sokan csak egyféle stílust tudnak - te meg úgy vettem észre, sokoldalú vagy! (__Noemi)
- Köszönöm szépen, reméltem, hogy megmutathatom, mi van még bennem. Bízom benne, hogy a későbbiek folyamán lesz még rá lehetőségem.