Ákosnak már nem kell több rajongó

Vágólapra másolva!
Ahogy azt várni lehetett, szabályos ostrom alá vették Ákost a rajongók és érdeklődők, miután beköszönt a chatszobába. A legkülönfélébb kérdésekre kellett válaszolnia, és ő állta is a sarat, akár kocsmai sportokról, akár a dalszövegeiről volt szó, de nem hátrált meg a vallási vagy politikai témájú kérdések elől sem. Elmondta azt is, hogy szerinte miért hazug műsor a Megasztár, mivel jár a borlovagi cím, és még az is kiderült, hogy ősztől még a vendéglátóiparba is belekóstolhat. Ákosnak még a kérdésekben található helyesírási hibák kijavítására is maradt energiája, így nem csoda, hogy a "roham" végére alaposan elfáradtak az ujjai.
Vágólapra másolva!

- Üdv, fiatalok, Ákos a házban!!!
- István, a király! Ákos, a rockzenész! :-)))
- Várom a kérdéseket, feltéve, ha vannak.
- Vagy mindenki nyaral...

Hello Ákos! Azt szeretném tudni, hogy a Láss bennem mást c. dalodban 'tudtam én is, és ő is tudta' ki az az ő? Terveztek az Alföldre is koncertet még az idén? Nagyon nagy zúzda volt Békéscsabán, két kilót letomboltam magamról, isteni volt, köszönöm! (sylverdevil)
- Békéscsaba nekünk is tetszett. A Láss bennem mást című dalt nem elemezném, felettes én, ördög vagy angyal, kinek mi tetszik. Asszem az Alföldre nem megyünk idén.

Ha a jövőben, tényleg inkább egy szál gitáros zenélésre vágysz, ugye azért a mostani zenésztársak is veled lesznek? (sylverdevil)
- Lesz olyan zenésztársam, aki jövőre is fellép velem, de egy új tag biztosan várható.

Az idei évre mit tervezel? (ines)
- A szakmai terveimet közzéteszem a www.akos.hu oldalon.

Valaki azt mondta nekem hogy az nem lehet 'rajongó' aki még nem ment el egy koncertedre sem. Én még egyen sem voltam. Neked erről mi a véleményed? Szerintem ez hülyeség! Sok boldogságot a családodnak és neked! És még sok-sok turnét! Niki (Niksa13)
- Köszönöm a jókívánságokat, szerintem bárki lehet rajongó.

Azt szeretném megtudni, hogy az Új törvénynek lesz-e angol változata is? Kedvelem, hogy némelyik angol számodban sokkal szókimondóbb vagy! (sylverdevil)
- Az angol változatok játékosabbak talán, nem köt annyira a fegyelem, meg az is megnyugtató, hogy kevesebben értik... :-) Az Új törvény angol dalainak semmi esélye mostanában: turnézunk, az új dalokat piszkálgatom, lesz kotta is Karácsony táján, meg egy retro-DVD is.

Szoktad-e olvasgatni a vendégkönyvedet? Mi alapján döntesz arról, kinek a levelére válaszolsz, és kiére nem? Van olyan levél melyet nem Te válaszolsz meg? (mammma)
- Nagyon kevés e-mailre válaszolok, a levelezésre nemigen marad időm. Olyan levél nincs, amelyet nem én válaszolok meg. De sok olyan levél van, amit én sem válaszolok meg.

Amióta elkezdted kinyilvánítani milyen gondolkodású is vagy, lettek olyan rajongóid, akik ennek hatására kezdtek el érdeklődni a munkásságod iránt és esetleg vannak olyanok akik korábban nem kedveltek, de emiatt megszerettek? (BonanzAngyal)
- Biztosan van ilyen, de jómagam nem akartam "felmérni" ezeket a folyamatokat.

Milyen visszajelzéseket kaptál a X+1 kapcsán? Azért kérdezem, mert nekem nagyon nagy csalódás volt az egész! Remélem, több ilyen rossz kiadványod soha többet nem lesz! De azért nagyon szeretem a zenédet és ezek után is szeretni foglak! (Poszyka)
- Sok szép visszajelzést kaptunk, gőzöm sincs, hogy miben csalódtál, mert túlnyomórészt igen pozitív kritikát kapott mindenkitől. Most te itt szépen elmondhattad sok ember előtt, hogy neked nem jött be. Örülsz?

Hallgatva a Bonanzát és az egyre későbbi Ákost az az érzésem, mintha változott volna a hangod (pozitív irányba)... Ez annak köszönhető, hogy képezted vagy egyszerűen az idő múlása tette érettebbé? (Smorden)
- Nem képeztem a hangomat, ennek sok hátránya van, pl. hamar fárad. Ha te jobbnak hallod, akkor jó. Sokat énekeltünk, én és a hangom. Kezdünk belejönni, hetvenévesen már egész jól fog menni.

Mire vagy a legbüszkébb eddig elért eredményeid közül, és a közeljövőben mit szeretnél leginkább megvalósítani? (syzygy)
- Három legfontosabb eredményem van: Marci, Anna, Kata.

Szerinted nem lehetne-e megszólítani több embert empatikusabb, beleérzőbb módon, 'Mert ha nem, akkor...' hozzáállást hanyagolva, az elveinket persze maradéktalanul megtartva? (pierre1980)
- Én nagyon egyfajta ember vagyok, így tudok megszólalni. Nem kell több rajongó nekem. Elég annyi, amennyi elfogad. Van itt beleérzés, nem is kicsi.

Minek köszönhető az, hogy mostanában több fellépést vállalsz be? Mert régen Te arról voltál híres, hogy "a közönséget kiéheztetve" ritkán de nagy koncertet adtál. (Javser)
- Azt hittük/hittem, hogy nincs több Az utolsó hangos dal turnéban, aztán idén gyakorlatilag az összes fesztivál meghívott (a Sziget kivételével, hogy pontosak legyünk). Szerintem ez se le-, se fel nem értékeli a produkciót. Tavaly "sok" koncertet adtunk, mert 17 előadásunk volt. Van banda, akiknek ennyi bulija van egy hónapban. Van, akinek ennyi haknija van egyetlen hétvégén. Minden relatív, bébi.

A zenédben érezhető valamilyen változás, ahogy múlik az idő. Az elején még hallható volt a Bonanza Banzai-tól örökölt gépiesebb hangzás, monstanra ez teljesen eltűnt. Mit gondolsz, mi a Te igazi Stílusod? (Sting)
- A jövő évi lemezen kiderül! Amit csinálok, az mind az enyém.

Miért kell mindig akkor váltani valami teljesen más irányba, mikor már minden jól megy? Anno BB, most a megszokott rockzenekar. Csere/koncertstílus váltás jövőre? Vagy ez a siker kulcsa épp? (ac3_BB)
- Másképp unalmas, azért.

Milyen érzés volt újra a régi Bonanza dalokat a Bonanzával előadni? (lakatgab)
- Vicces.

Kinek az ötlete volt hogy újra összeálljon a Bonanza Banzai? Nem terveztek Bonanza díszdobozos kiadást is ? (BonanzAngyal)
- Nem állt össze a zenekar, hanem meghívtam az egykori tagokat három dalra vendégségbe. Van különbség szerintem.

Ahhoz képest, hogy a Bonanza Banzai tagjait csak egy koncert erejéig hívtad össze, ez már a 2. koncertturné. Nem zavar, hogy a koncerteken nagyobb tapsot kap a BB, mint te? (Hydrocephalic)
- Engem az se zavarna, ha így lenne, de nincs így.

Ha a ma Ákosa visszamehetne 1988-ba, megalapítaná a Bonanza Banzait? (tibu19)
- "Naná, miazhogy! Nagyon is"