Hajdú Péter új tévéműsort kapott

Vágólapra másolva!
A Névshowr című produkcióval az MTV-től kirúgott, majd az ATV-n új otthonra lelt műsorvezető természetesen erősen haragszik Rudi Zoltánra - de nem csak erről beszélt a chaten. Mesélt a kezdetekről, Tornóczky Anitáról, az MTV-s időszakról, és elárulta, hogy nincs elragadtatva Győzikétől - noha a nézettségét irigyli. Úgy véli, hogy a Névshowr-ba azért nem engedte-engedi el sztárjait a TV2 és az RTL, mert nézettebb volt, mint a konkurensek.
Vágólapra másolva!

Hogyan kezdted a pályafutásod? [Szemezos Bi.]

- Az óvodát, az általános iskolát ugorjuk át és a gimnáziumot is. A Külkereskedelmi Főiskolára jártam, amikor láttam egy hirdetést, hogy a MÚOSZ tévés szakára lehet jelentkezni. Elmentem, felvettek. Utána a Nap TV-hez kerültem gyakorlatra, majd az Msat televíziónál indult az első műsorom, aminek az volt a címe, hogy Sztárok civilben. Az Msat aztán megszűnt (de nem miattam!), és utána következett az MTV, ahol először egy délelőtti műsort vezettem, majd jött a Névshowr ötlete, ami az akkori vezetésnek, 2001 augusztusában megtetszett. Röviden és velősen így indult.

Hogy bírod ezt a sok kritikát? Csodállak, hogy a sok negatív kritika miatt még egyszer sem emelted fel a hangod. [Vikadu15]

- Ebben a szakmában meg kell szokni a negatív kritikát, ugyanis fikázni mindig könnyebb. Egyébként pedig Steven Spielberg sem tud olyan filmet készíteni, amely mindenkinek tetszik. Félreértés ne essék, nem akarom magam Spielberghez hasonlítani, csupán csak azt akartam mondani, hogy egy ilyen formátumú embert is érnek rengetegszer negatív kritikák, tehát teljesen rendben van, hogy engem is. Amúgy nagyon jól bírom, szórakoztatnak. Egyébként az építő jellegű kritikákból még tanulni is lehet.

Te komolyan azt gondolod, hogy Friderikusz konkurenciának tart téged? Egy műsorodnak sem volt hiteles nézettségi adata. [j picare]

- Nem gondolom, hogy Friderikusz Sándor konkurenciának tart, ezt soha nem is mondtam. Egyébként a nézettségeket az AGB bocsátja mindannyiunk rendelkezésére, tehát hitelesek.

Nem érdekes, hogy az MTV utánad szerződtette Giannit? [vareri]

- Ezen magam is meglepődtem.

Milyen most a viszonyod Dömsödi Gaborral? [mathiasrex123]

- Nagyon jóban vagyunk, éppen most beszéltem vele fél órát telefonon. Elmesélte, hogy mi történt a hétvégén.

Vannak más irányú műsorötleteid a Névshowr-on kívül, amelyeket szeretnél megvalósítani az MTV-n? [Álmatlan Lovag]

- Az MTV-n, amíg Rudi Zoltán az elnök, semmilyen műsorötletet nem szeretnék megvalósítani, egyébként az ATV-n hamarosan indul egy új műsorom, de ez még titok.

Ez az egyetlen műsorod van, vagy mással is foglalkozol? [tücsök-csiki]

- Jelenleg csak a Névshowr van, de hamarosan lesz más is! A tévézés mellett egyébként van egy cégem, amely reklámfilmeket gyárt olykor. Emellett pedig egy éve üzemeltetünk egy fogyasztószalont Tornóczky Anitával. Rám férne, ha egy kicsit többet járnék be.

Milyen ambíciókkal érkeztél az ATV-hez? Lehet ebből a romból egy jó tévé? [andy kaufmann]

- Az, hogy mennyire lesz jó tévé az ATV, az nem csak rajtam múlik. Reméljük, az lesz - sőt, talán már az is. Nekem az volt a fontos, hogy a Névshowr-t életben tartsam, egy olyan csatornán, melyet legalább egymillió ember nézni tud. Egyébként pedig Friderikusz Sándor leigazolása szerintem biztosíték arra, hogy az ATV egy nézett, színvonalas csatorna lesz.

Ha lehetne, mibe fektetne be szívesen az elkövetkezendő öt évben? [Blademaster2]

- Hogy kit fektetnék be az ágyamba, arra lenne tippem - természetesen a páromra gondolok. De hogy mibe fektessek be? Az egy jó kérdés. Mekkora összegre gondolsz?

Friderikusz a minap beszélt az ATV-nél uralkodó körülményekről. Nagyon hosszú ideig amatőr tévé marad az ATV, akárkit is igazolnak le. [andy kaufmann]

- Reméljük, nem így lesz, én optimista vagyok.

Mi a hobbid? [Vitoko]

- Sí, squash, foci. Most több nem jut eszembe.

Kik alkotják a Névshowr célközönségét, és ki az, aki valóban nézi szerinted? Eltaláltátok, amit akartatok? [Lightbringer9]

- A Névshowr egy családi műsor. Én azt szeretném, ha mindenki nézné, fiataloktól az idősekig. A szerkesztési alapelvünk is ez alapján működik. A nézettségi adatok alapján (az AGB szerint, tehát nem szerintem) a legtöbben 30 év felettiek nézik. A legutóbbi műsorunk több mint egymillió emberhez jutott el, ami óriási siker az ATV történetében. Az MTV-n volt, hogy több mint 2 millióan látták, de amióta elküldtek minket, azóta egymillióan sem nézik az utódműsort.