Dundika emelt fővel jár

Vágólapra másolva!
Dundika képei elárasztották a világot, úgy tűnik pályája csúcsára érkezett. Boldog és elégedett. A Vendégszobában Amerikáról, a fotózásokról és jövőjéről kérdezték.
Vágólapra másolva!

Milyen volt találkozni a Playboy szülőatyjával? Milyen a lakása?
- Rettenetesen jól éreztem magam, kemény hat napom volt. Ebből három napon át semmit nem csináltam, az utolsó három nap pedig abból állt, hogy reggeltől estig fotóztak minket - ami most a Playboyban meg is jelent. Hogy milyen volt Hefner? Nyolcvan éves, ezt tudni kell róla, és azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Van három gyönyörű barátnője, akikkel együtt hál.

És milyen volt a parti? Volt-e parti? Legendásak a partik Hefner villájában...
- Hihetetlen, de mindig találnak valami okot, hogy folyamatosan bulizzanak. Volt egy szombati nap, amikor megjelentek az amerikai focisták, az ő kedveseik, illetve pár hostess-lány, akik nyolcszázas köbcentis mellmérettel rendelkeztek, és félmeztelenül nyomultak. De orgiákról nem hallottam, illetve nem vettem benne részt - bár így elég nehéz lett volna. De tényleg, semmi ilyesmiről nem tudok.

Kaptál ajánlatot? Nem ajánlotta fel neked egy negyvenes-ötvenes, sármos úriember, hogy intézi a karriered?
- Nem, sajnos. Senki nem mondta, hogy a menedzserem szeretne lenni. Nem tudom, hogy miért, pedig jó lenne, úgyhogy remélem, jelentkezik majd.

Melyik az a hely a világon, ahová elmennél, ha tehetnéd?
- Voltam a Maldív-szigeteken, és valószínűleg ezt mondtam volna, ha nem lettem volna ott. Az volt az álmom, hogy eljussak oda. Megnyertem egy szépségversenyt, így kerültem ki. Még csak egy fillérembe se került, úgyhogy ez volt az igazi nyaralás.

Szebb lányok vannak ott, mint Magyaroszágon?
- A Maldív-szigetekről azt kell tudni, hogy nagyon pici szigetei vannak. Mi körülbelül huszan voltunk a TV2-es sztárokkal, Görög Zita, Gianni és még sorolhatnám. Azon a szigeten huszan elfértünk, de huszonegyen már nem biztos, hogy jó lett volna. Úgyhogy így Görög Zita volt a szép lány ott.

A párodat elvitted magaddal, vagy ő lazán elenged, ha a TV2-es sztárokkal mész?
- Ez kétszemélyes volt, úgyhogy vittem magammal őt is.

Mennyire merészek a fotóid a mostani Playboyban? Remélem szuperek.
- Azt ajánlom, minél hamarabb vedd meg, és nézd meg! Már csak azért is, mert ezek tényleg nem Magyarországon készültek, kivéve a címlapképet, amit Nánási Palival fotóztattam, mert úgy gondoltam, ha már Amerikából hoztuk az anyagot, legalább a címlap legyen magyar, csinálja az az ember, aki közelebb hozott engem ehhez a szakmai sikerhez. Egyébként nagyon jók lettek a képek, bár kicsit szerintem hiányzik belőle a dög. Van egy kedvencem, ami szerintem nagyon jó, tökéletes kép. A többi pedig... Tizennégyen voltunk, lányok, egybeburkolózva, keresztül-kasul vagyunk egymáson.

Azt hallottam, szerepelsz más országok Playboyaiban is.
- Igen, tizennégyen voltunk, és közülük, meglepő módon - legfőképpen az amerikaiban, ami különösen meglepett - nagyon sokszor előtérbe helyeztek. A többi tizenháromban is folyamatosan szerepelek, tehát tizenötből tíz képen én vagyok.

Mi ennek az oka?
- Ezt szeretném én is tudni. Remélem van velem valami tervük.

Honnan jött a Dundika név, és ezt le lehet-e fordítani angolra?
- A Dundika név onnan ered, hogy szeretek rengeteget enni, és mindig is ilyen kövér voltam, 45 kiló. Amerikában lefordítottam a nevemet Chubbyra, merthogy a dundika azt jelenti, chubby.