Voksán Virág: pornót soha!

Vágólapra másolva!
Voksán Virág nem bízza karrierjét a véletlenre: az aktok világából a DJ pultba készül, hisz a zene mindig is fontos része volt életének. Kedvence virága a kék rózsa, testét sok edzéssel tartja karban, de a modellvilágban a természetes szépség csak elvileg válik be.
Vágólapra másolva!

Mikor döntöttél úgy, hogy szeretnél playmate lenni? [bocisbögre]
Ez érdekesen jött, mert a válogatás utolsó előtti napjáig úgy volt, hogy mégsem indulok.
Mivel még sosem fotóztak még csak félakt képet sem rólam, egy kicsit idegenkedtem a dologtól, de mivel a Playboy színvonalas újság, az utolsó pillanatban úgydöntöttem, mégis megpróbálom.

Sok lemondással és harccal járt? Készültél rá? [Amelie14]
Nekem nem kellett külön készülni rá, mivel számomra természetes, hogy törődöm a testemmel és magammal, tehát a verseny nélkül is ugyanígy élnék.

Milyen az ideálod, ha van ilyen egyáltalán? [Nejlonszatyor]
Szeretem a sportos fiúkat, de nincs kifejezetten ideál, azon túl, hogy persze kell, hogy megfogjon benne vmi külsőre, onnantól már nem a külsőn, hanem a belsőn van a hangsúly.

Hogy csináltál magadnak ilyen popsit? [wundaba]
Kemény edzéssel. Genetikusan is kerek a popsim, de karban kell tartani, és mindig lehet fejleszteni. Most például taebo edzésre járok.

Mihez kezdenél az életben, ha nem tudnád mutogatni magad? [loiu789]
Kicsit exhibicionista vagyok, bevallom, de ebben a szakmában ez csak előny. Nem tartom magam azonban száz százalékosan tökéletesnek, nem vagyok elszállva magamtól, mint azt sokan hiszik. Most egész más területen próbálom ki magam, a modellkedéstől távol eső dologban: zenélni fogok (DJ).

Mi eredetileg a szakmád? Milyen sulikba jártál? [M@nó...20]
Marketingre szakosodtam, az üzleti főiskolán angolul végeztem el ezt a szakot.

Vannak olyan célok elötted ezen a pályán amik még motiválnak? [gudman]
Igen, mindenképpen. A célokat fontosnak tartom, a saját céljaim között szerepel például megjelenés színvonalas külföldi lapokban.

Hány műtéted volt eddig? [kaf]
A cicimet csináltatattam meg.

Ugye a szádat is megcsináltattad? Nem hinném, hogy ez természetes... [loiu789]
Igen, fel lett egy kicsit töltve.

Milyen barátságban voltál a többi playmate-el? [Kódném 47]
Voltak, akikkel jól kijöttünk, voltak, akikkel szemben éreztem a feszültséget: vegyes.

Hogyan tudtad levetkőzni a meztelenségtől való félelmet? [joka01]
Eleinte kicsit furcsa volt, de a sok fotózás alatt hozzászoktam.

Forrás: [origo]

Láttam rólad extrém képeket is. Van olyan felkérés, amire még te is nemet mondasz? [semen sample]
Egyre több felkérésre mondok nemet, mivel a fizetség nem mindig megfelelő, amit kínálnak, de természetesen vannak olyan dolgok is, amikre nem tudnának annyit fizetni, hogy elvállaljam. Például a színvonalas light akt képeknél durvábbakat sosem vállalnék be.

Fontos számodra, hogy a pasidnak sok pénze legyen? [fraizer]
Nem tartom magam pénzre menős csajnak, viszont van egy alap, s szerintem a mai világban normális, hogy ezt egy nő elvárja.

Nem szoktál arra gondolni hogy milyen emberek nézhetnek téged? [Product File]
Nyilvánvaló, hogy megosztott az olvasói rétege a férfimagazinoknak, de ezzel tisztában vagyok.

Mennyire diétázol? Szereted e magyaros ételeket? Mennyire tudsz ellenállni nekik? [FrissGyerek]
A magyaros ételeket annyira nem szeretem, viszont az egzotikus, tengeri, különleges ételeket annál jobban (pl. sushi). Diétázni sosem szoktam, mert értelmetlennek tartom, inkább az életmódváltás híve vagyok.

Apukád mit szól ahhoz, hogy csak szopós szájú képek készülnek rólad? Büszke rád? [loiu789]
Nem tartom szopósnak a szájamat, a szüleim pedig nagyon büszkék arra, amit idáig elértem, és hogy milyen színvonalas újságok címlapján szerepeltem.

Mivel szeretnél foglalkozni majd a későbbiekben? A modellkedés után... [Evelynee]
Zenélés van tervbe véve, főleg electro műfajban, mivel a zene mindig is nagyon fontos volt számomra.

Félsz a haláltól? [Lélektelen]
Nem arra szoktam gondolni, hogy mi lesz, ha meghalok, hanem arra, hogy mi van, amíg élek.