Vágó István: Az ötmilliós kérdésnél álltam meg

Vágólapra másolva!
Vágó István jó harminc éve vezet vetélkedőket, kvízműsorokat - és egyike azon kevés személynek, aki a hosszú MTV-s múlt után sokáig népszerű tudott lenni egy kereskedelmi tévén is. A kvízprofesszor a Vendégszobában nem kívánta kommentálni a rivális tévés kvízt, de reméli, hogy saját terveit is meg tudja valósítani a képernyőn. Az asztrológusokat annyira nem szíveli, hogy nem lenne ellenére elrendelni egy bizonyítási eljárást egyikőjük ellen, hogy igazolja, honnan veszi az adatait: Vágó - aki immár a Szkeptikusok Társaságának tagja - ugyanis humbugnak tartja a horoszkópot éppúgy, mint a tenyérjósok tevékenységét.
Vágólapra másolva!

- Nem unalmas már a Milliomos? Ideje lenne valami új műsorral kijönni, ami eredeti és nem licencműsor. Nem gondolja? [dunabeat.]
- Ezt mindig a néző dönti el. Természetesen dolgozunk új műsorokon, sajáton is, máson is. Én a magam részéről még nem unom.

- Lehet tudni valamit az új műsortervekről? [Forel]
- Természetesen nem. Ez olyan, mint ha az egyik autógyár elárulná a másiknak, hogy milyen új modellen dolgozik.

- Volt már olyan, hogy a személyes szimpátia miatt többet segített valakinek, mint lehetett volna? [TiborVagyok]
- Azt, hogy mennyit lehet, azt én döntöm el. Biztos, hogy volt már ilyen eset, de azt akaratlanul követtem el. Egyébként a műsor csak akkor lehet jó és izgalmas, ha a műsorvezető viselkedése kiszámíthatatlan. Erre én is törekszem.

- Mi a véleménye a TV2 új játékáról? [Johnny99]
- Sok sikert kívánok nekik, rájuk fér.

- Mit gondol a Megasztár-ról, Megatánc-ról? [TücsökTütye]
- A Ki mit tud-ok legnemesebb hagyományait folytatták, a kor igényeinek megfelelően, és mindannyian nyertünk velük.

- Mennyi idő egy teljes műsor felvétele? [Pasi (21)]
- Majdnem ugyannyi, mint amennyit látnak, ezért van lehetőség naponta akár hatot is rögzíteni.

- Tegnap láttam azt MTV-n, hogy milyen volt fiatal tévés korában. Hogy emlékszik rá vissza? [Steve Yzerman]
- Számomra is "új" képsorok voltak, egy csomó emlék elhalványult. De paradox módon mégiscsak szabadabbnak érezhettem magam, mert konkurencia és anyagi megkötések nélkül szárnyalhatott szabadon a fantáziánk.

- Gondolt rá, hogy filmszerepet vállaljon? Vagy csak én maradtam le? [kotysoft]
- Soha nem vállalnék filmszerepet, mert két sort is képtelen vagyok megjegyezni. Többek között ezért sem éneklem a nótáimat a Favágokkal, mert mindig belesülök.

- Volt egy kvízműsor, amelyet ön vezetett, a Mindent vagy semmit. Annak mi miatt lett vége? [Night Stalker]
- Minden sorozatnak vége lesz egyszer. A Mindent vagy semmit után - emlékeim szerint - egy másik sorozat jött, annak Esti Broadway volt a címe.

- Mennyiért adná el magát másik csatornának? [SweetHome1968]
- A "másik csatorna" kifejezés még nem definiálja pontosan, mire is kellenék nekik.

- Mióta vezet kvízjátékokat? [littlegirl]
- 1975 óta.

- Saját véleménye szerint maga meddig jutna el a Milliomos-ban? [Kimi999]
- Ez már ki van próbálva, az ötmilliós kérdésnél álltam meg.

- Nem lenne jó ötlet egy olyan különkiadás a kvízben, amikor az utcáról hajléktalanok játszanak? Így legalább kapnának az élettől egy esélyt az újrakezdéshez. [Kimi999]
- Fájdalom, ez a műsor nem helyettesítheti a szociális gondoskodást. A műsorba való bejutásnak szigorú követelményei vannak, aki ennek megfelel, az lehet hajléktalan is, milliomos is.

- Az eddigi műsorai közül van kedvence? [Johnny99]
- Én a Milliomos-t azért szeretem, mert kiélhetem benne személyiségem esetleges torzulásait is!

- Lesz olyan, amikor gyermekek mérethetik meg egymás közt a tudásukat? [krisz225]
- Volt már ilyen többször is, ne zárjuk ki, hogy lesz is még.

- Mi a véleménye az MTV-ről? [474789]
- Nem szívesen megyek bele más társaságok jellemzésébe.

- Mi a véleménye a fiatal pályatársakról? [Pityu6]
- Nagyon tehetségesek, hála istennek.

- Szokott internetes kvízjátékokon játszani? [Gyepmester...]
- Igen, sőt most tervezzük az egyik - sokáig népszerű - netes játékom felújítását.