Itt az új Csíksomlyói passió

Nemzeti Színház Csíksomlyói passió
Jelenet a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című előadásából.
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Színházban pénteken mutatják be a Csíksomlyói passiót – a darabot Vidnyánszky Attila rendezi. A különleges előadás olyan színpadi nyelv megteremtését tűzte ki célul, amelyben a bibliai történet 18. századi értelmezése, előadásmódja és Szőcs Géza kortárs költői átirata szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel, valamint azzal a néptáncalapú koreográfiával, amelyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai adnak elő. A koreográfus Zsuráfszky Zoltán, a főbb szerepeket Berettyán Nándor e.h., Rátóti Zoltán, Olt Tamás, Tóth Auguszta, Rácz József, Schnell Ádám és Tóth László játssza.
Vágólapra másolva!

Vidnyánszky Attila azt mondta az Origónak, hogy a Csíksomlyói passió sok pontban kapcsolódik a mához, így az útkeresésben, a hitehagyottságban vagy éppen a hitre találásban, az áldozathozatalban és a szeretetben.
Az Origó stábja a darab próbáján forgatott. Nézze meg a videót!