Hegyestű: fantasztikus panoráma Zánka és Monoszló között

2017.07.19. 13:40

A tanúhegyek emberi ésszel felfoghatatlan időtávokat tudnak maguk mögött, és nevük pusztán geológiai vonatkozású: arra utal, hogy az őket egykor körülvevő, azóta lepusztult földfelszín rétegeit és kőzeteit őrzik. Ilyen Hegyestű is a Káli-medence kapujában, Zánka és Monoszló között, immár több millió éve.

Ha ránézünk a zord, 337 méter magas kiemelkedésre, nehéz elhinni, hogy Magyarországon járunk; a képződmény mintha egy távoli, egzotikus földrészről csöppent volna a Balaton-felvidékre. A természettel és az emberi kézzel egyaránt kemény küzdelmet folytatott hegy európai viszonylatban is egyedülálló, lenyűgöző látványt nyújt az arra látogatóknak. Korlátos lépcső vezet fel a hegy tetejére, amelyen felsétálva könnyen elérhetjük a káprázatos panorámát nyújtó csúcsot, és körbepásztázhatjuk az egész Káli-medencét. A látványosság infrastrukturálisan felkészült a turisták érkezésére, a fogadóépületben kiadványokat, ajándéktárgyak vásárolhatunk, megpihenhetünk, ihatunk is valamit.

Bár a Hegyestűt autóval is meg lehet közelíteni a 71-es út felől, és fent parkoló is rendelkezésre áll, érdemes gyalogosan felkeresni. Már csak azért is, mert a Balatoni Kéktúra jelzéseit követve több kistelepülést és borászatot is útba ejthetünk, amelyekben a kóstolót kár lenne kihagyni a vezetés miatt. Budapest felől vonattal érkezve a Zánka-Köveskál megállóhelynél kell leszállni, innen a sárga jelzést követve jutunk fel hegyre. Zánkától egyébként öt, Monoszlótól két kilométerre fekszik a hegy és az egykori bányában található Hegyeskő Geológiai Bemutatóhely.

Mivel fokozottan védett természeti értékről van szó, a Hegyestű látogatása korlátozott: télen zárva van, tavasszal és ősszel reggel 9-től 5-ig, a nyári szezonban este 7-ig látogatható. Ha erre járunk, a kirándulást érdemes összekötni a vidék más látnivalóival is.