173. László Kinga - Sao Paulo

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Sao Paulóból válaszol László Kinga.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Amikor Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozott, sokakhoz hasonlóan úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok Londonban. Ott találkoztam, majd összeházasodtam brazil férjemmel. Tavaly májusban úgy döntöttünk, hogy elég London hidegéből, stresszes életéből és nekiindultunk Brazíliának. Jelenleg Osascóban, Sao Paulo egyik részén élünk, angolt tanítok.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Sao Paulo hatalmas. Vannak szép, rendezett részei, de vannak itt favellák is. Úgy általában a szegénység jelei ott vannak a városon. A graffitik, a szemét sok fejtörést okoznak a lakosságnak és a helyi politikusoknak. A fő folyó - Tiete- pláne a forró nyári napokon iszonyatos bűzt tud árasztani, mivel sokan oda eresztik a szennyvizet. Ugyanakkor vannak itt gyönyörű, hatalmas parkok, kulturális központok, a tengerpartra másfél óra alatt el lehet jutni. Az emberek sokkal vidámabbak, mint Magyarországon, és az élet nem olyan stresszes, mint Londonban.

Mi hiányzik Magyarországról?
Szüleim, barátaim elsősorban. De néha eszembe jut a gyulai kolbász is.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Sok minden: a tengerpart, a meleg, a vidám emberek, a finom ételek stb.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Nehéz általánosítani. Itt Brazíliában hatalmas nagy különbségek vannak a társadalmi osztályok között. Van itt egy nagyon erős szegény réteg, egy gyenge, feltörekedni próbáló középréteg és egy hihetetlenül gazdag felső réteg, amelynek nagyon erős a politikai befolyása. A jelenlegi elnök, Lula, a szegényeket próbálja támogatni, kisebb-nagyobb sikerrel. Sokan úgy vélik, hogy igazából az emberek mentalitásával van gond. Kitörni a szegény osztályból nehéz, de nem lehetetlen. Sok áldozattal és kemény munkával jár. Egyszerűbb a kormány szociális juttatására várni.

A másik gond a hiúság. Általában az emberek a legjobbat, a legszebbet, a legújabbat és a legdrágábbat akarjak, amit csak hitelek felvételével lehet megszerezni. A jóléti társadalom illúziójában élnek sokan: meg tudjak szerezni a termékeket, de ennek az az ára, hogy adósságokban úsznak. Nem ritka, hogy például egy egyszerű pamutpólót három részletben is ki lehet fizetni. Mindezek mellett az emberek vidámak, szeretik élvezni az életet, és büszkék a hazájukra.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A parkolás 1-3 reál (99-297 forint) városrésztől függően, a buszjegy kb. 2,3 reál (228 forint), egy mozijegy 10 reál (990 forint), egy sör 2-3 reál (198-297 forint), egy kávé 1 reál (99 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Városrésztől függ, 500 reál (49 500 forint) környékén kezdődnek.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Az angoltanárokat szerencsére becsben tartják itt. Ha az ember egy kicsit keményebben dolgozik, tud félretenni - például utazásra.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Soha nem gondoltam volna, hogy angoltanár leszek valaha is. Az élet már csak ilyen: meglepetéseket tartogat az ember számára. Ez a lehetőség adódott, és szeretem a munkámat.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal vidámabb, nyugodtabb. A jövő hónapban kezdődik a karneváli szezon, az egész ország a szambát fogja ropni.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Szappanoperák, politika, foci.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Nemrég eltörölték az egyik adót, és most mindenki érdeklődéssel várja, hogy milyen új adót vet ki a kormány a régi helyett.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Vannak itt szép parkok, bevásárlóközpontok, de talán a legjellemzőbb így nyáron, hogy az emberek lemennek a tengerpartra és ott töltik a hétvégét.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Ezerféle, mint bármelyik nagyvárosban: diszkó, bar, night club, mozi, bowling stb.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Azt kívánom, hogy ott éljék le az életüket, ahol ők szeretnék. Mint ahogy az én szüleim is megadták nekem a választás lehetőségét, ők is meg fogják kapni. Egy dolog azonban biztos, a magyar nyelv és kultúra nem lesz ismeretlen számukra.

<