A Spar berzenkedik a különadó meghosszabbítása miatt

Vágólapra másolva!
Senki nem konzultált a válságadó meghosszabbításáról a Sparral, amit megdöbbentőnek nevezett az áruházlánc elnöke. Feiner Péter szerint nem várható, hogy a nagyobb kereskedő cégek emiatt kivonulnának az országból, bár "néhányan biztosan pezsgőt bontanának örömükben". 
Vágólapra másolva!

"Megdöbbentünk és meglepődtünk; másrészt, ha azt vesszük, hogy az előző időszakban mennyi konzultációt folytatott velünk a kormányzat, illetve a gazdasági döntéshozók, beleillik a sorba, hogy a médiából és elcsípett hírekből kell megtudnunk, hogy a korábbi ígéret - miszerint az extrasarcot csak három évre veti ki a kormányzat -, változott, hiszen a költségvetésben még 2013-ra és 2014-re is szerepelnek e címen bevételi tervek" - kommentálta a különadó időszakának meghosszabbítását Feiner Péter, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnöke.

A 2011-es költségvetési törvényjavaslathoz mellékelt, 2014-ig terjedő kitekintés szerint a pénzintézetek különadója a 2011-es bevételi előirányzatban szereplő 187 milliárd után a következő három évben még 93,5 milliárd forintot tesz majd ki, míg az ágazati különadók a jövő évi 161 milliárdról 2012-ben 166 milliárdra emelkednek és 2013-ban és 2014-ben is további 85,5-85,5 milliárd forint bevételt tervez ebből a kormány.

Ha az extra adóban hosszabb távon gondolkodik a kormányzat, az kettőt jelenthet: vagy nem bíznak abban, hogy gazdasági növekedés lesz, és kitermelődik az extra adó, vagy pedig annyira megtetszett ez az ötlet, hogy hosszú távon gondolkodnak abban az üzletben, hogy nagy cégeket tulajdonképpen megsarcoljanak - vélekedett.

Arra a kérdésre, hogy a különadó kivetése befolyásolja-e a SPAR terveit, azt válaszolta: át kell gondolni, hogy az a dinamikus fejlesztés, ami az előző évekre jellemző volt - az új üzletek nyitása, a meglévők átépítése, a technológiai fejlesztés - fejtegette. Jogi akadálya nincs annak, hogy a kereskedők a felmerült költségeiket részben vagy egészben beépítsék az áraikba - reagált annak firtatására, hogy a fogyasztók mennyit éreznek majd meg a válságadóból. A kereskedelemben azonban olyan éles piaci verseny van, ami nem teszi lehetővé, hogy a kereskedők korlátlanul emeljék az áraikat.

Hozzátette: annál is inkább, mert a válságadó struktúrájánál fogva nem egységesen érinti az egyébként pedig egységes piaci részesedéssel bíró kereskedelmi vállalkozásokat. Van olyan vállalkozás, amelyet teljes egészében érint, és jelentős összegű adót kell fizetnie, s van olyan, amelyik ugyan nagy piaci részt és nagy piaci erőt képvisel, de struktúrájánál fogva szinte egyáltalán nem érinti ez az adó. Ebből következik, hogy a piaci árverseny nem fogja engedni, hogy az adóteherrel sújtott piaci szereplők átterheljék az adót a fogyasztóikra.

A SPAR Magyarország elnöke szerint nem valószínű, hogy az extra adó miatt jelentős vállalkozás kivonulna a piacról, "bár néhányan biztosan pezsgőt bontanának e fölött érzett örömükben".