Beyoncé Knowles, Annie Lennox, Bono, The Corrs, Anastasia, Brian May, Peter Gabriel és a világ több országából származó zenész lépett színpadra Dél-Afrikában az AIDS-betegek megsegítése végett rendezett jótékonysági koncerten. A nagyszabású eseményt Nelson Mandela szervezte.
Harmincezernél is több néző zarándokolt el a fokvárosi Greenpoint Stadionba, hogy személyesen tekintse meg a 46664 nevű, Mandela által kieszelt kampány részének tartott show-t. Mint már korábban írtunk róla, a furcsa cím a dél-afrikai politikus korábbi száma volt hosszú börtönévei során.
"18 évig voltam börtönben a Robben-szigeten. Hosszú időn át csupán ez a szám volt az életem. AIDS-es, HIV-vírushordozó emberek milliói csupán statisztikai számok lesznek rövidesen, ha mi nem cselekszünk azonnal!" - sürgette Mandela a gyors és határozott fellépést.
A statisztikák szerint idén hárommillió ember halt meg AIDS-ben. 34 és 46 millió közé teszik a fertőzöttek számát világszerte - Dél-Afrika pedig különösen fertőzött régiónak számít, ugyanis 5,3 millió vírushordozóról tudnak, amivel első helyen áll a szomorú listán.
Kapcsolódó cikkek:
[origo]
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Beveszik-e Bécset a Nyolcak?
Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége ...
Ági és Viktor élesben
Rodolf Hervé francia fotós 1989-ben érkezett Budapestre, és a rendszerváltás hangulata annyira magával ragadta, hogy évekig a fővárosban maradt. Ahová csak eljutott, ...
Cézanne, Banksy és a többiek
Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az ...
Mindenki látni akarja a Bundás Krisztust
Egy jó szándékú restaurátorasszony által eltorzított Krisztus turistalátványosság lett Spanyolországban, a Bundás Majomból internetes mém lett, és eddig 18 ezren írták ...
Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát
Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak ...
Egy csapdába esett lord és gyilkosság kísérte a nászajándék útját
A ma Seuso-kincs néven ismert római kori leletegyüttes története gyilkossággal kezdődött, több mint 30 évvel ezelőtti előkerülése egy újabb rejtélyes halálesetet hozott, ...
Aczél György kicsit morgolódott
Kovalovszky Márta művészettörténész és elefántgyűjtő a hatvanas években pezsgő szellemi központtá alakította a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. Az ott ...
Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat
Óriásszobrokat készít falécekből, ezek közül néhány az állatkertben is megtalálható. A Szigeten öt munkája is kint van: lován többtucatnyi embertömeg hintázik egyszerre; ...
Kevés pénzből, de ébredezik Maribor
A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez ...
Szívd fel a paprikát!
Óriási piros- és zöldpaprika díszíti a Műcsarnok oszlopcsarnokát: a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállítás szervezői ezzel nem ...
A második legjobb munka az országban
A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Sokkal többen nézték ByeAlexet
Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Halottnak tűnt, de jól van
Kik és hol vesznek még vinylt, hogyan bírják a budapesti boltok a strapát?