2007-ig meghosszabbították Céline Dion szerződését. A New Day... című előadása bombasiker, Las Vegas vendégei tucatjával vesznek jegyeket a show-ra.
A Caesars Palace kaszinó-szállóban a kanadai énekesnő produkciója számára a római Colosseumot idéző, négyezer férőhelyes koncertpalotát építettek. A tavaly március óta futó programra Céline hároméves szerződést kötött a céggel, amelyben 600 fellépést vállalt. A koncertekre ezer dolláros belépőjegyeket kezdtek el árulni, és hónapokkal előre elkapkodták valamennyit. Az egymilliomodik jegyet az elmúlt hónapban adták el.
Ezek után nyilvánvaló volt a Caesars vezetői számára, hogy a show-nak folytatódnia kell, s ezt a hétvégén be is jelentette Kris Lingle, a produkció szóvivője. Pénzügyi részletek még nem szivárogtak ki, de nem kétséges, hogy a hatszoros Grammy-díjas Céline Dionnak mesés összeget ajánlhattak a "röghöz kötöttségért" cserébe.
Elton John is hasonló szerződést kötött a vegasi szállodával, ő 75 fellépésért 50 millió dollárt kap. A Wenn információ szerint a 90 perces műsorokért - a három év alatt - 100 millió dollárt fizetnek Dionnak - de ezt a művésznő nem erősítette meg.
Céline hangja még bírja a sorozatos megterhelést, bár májusban akadtak problémák: akkor három jelenése lett volna egymás után, de a 36 éves, nyaki fájdalmakkal küzdő énekesnőnek orvosai azt tanácsolták, hogy inkább halassza el a show-kat, nem éri meg kockáztatni.
[origo]
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Beveszik-e Bécset a Nyolcak?
Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége ...
Ági és Viktor élesben
Rodolf Hervé francia fotós 1989-ben érkezett Budapestre, és a rendszerváltás hangulata annyira magával ragadta, hogy évekig a fővárosban maradt. Ahová csak eljutott, ...
Cézanne, Banksy és a többiek
Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az ...
Mindenki látni akarja a Bundás Krisztust
Egy jó szándékú restaurátorasszony által eltorzított Krisztus turistalátványosság lett Spanyolországban, a Bundás Majomból internetes mém lett, és eddig 18 ezren írták ...
Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát
Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak ...
Egy csapdába esett lord és gyilkosság kísérte a nászajándék útját
A ma Seuso-kincs néven ismert római kori leletegyüttes története gyilkossággal kezdődött, több mint 30 évvel ezelőtti előkerülése egy újabb rejtélyes halálesetet hozott, ...
Aczél György kicsit morgolódott
Kovalovszky Márta művészettörténész és elefántgyűjtő a hatvanas években pezsgő szellemi központtá alakította a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. Az ott ...
Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat
Óriásszobrokat készít falécekből, ezek közül néhány az állatkertben is megtalálható. A Szigeten öt munkája is kint van: lován többtucatnyi embertömeg hintázik egyszerre; ...
Kevés pénzből, de ébredezik Maribor
A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez ...
Szívd fel a paprikát!
Óriási piros- és zöldpaprika díszíti a Műcsarnok oszlopcsarnokát: a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállítás szervezői ezzel nem ...
A második legjobb munka az országban
A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák ...
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
A szexről szólnak a VIVA újdonságai
Testépítők, plázacicák tűnnek fel a csatornán, három új sorozat indul ma.
Miniszoknyás forradalom
Volt idő, amikor a francia popcsajokat utánozta a fél világ. A tíz legjobb elfeledett yéyé énekesnő.
Ez a hozzászólás moderálásra vár:
MégseA hozzászóláshoz be kell lépni!