VIVA COMET ötödször, öt kategóriában

Vágólapra másolva!
Idén június 9-én ötödik alkalommal rendezi meg a VIVA COMET-díjátadót a magyar zenetévé.  A hazai zenei élet egyik legnagyobb elismeréseként emlegetett díjat - az eddigiektől eltérően - most nem egy, hanem öt kategóriában ítélik oda a hazai popmezőny arra érdemes tagjainak.
Vágólapra másolva!

A legjobb női, illetve férfi előadó, a legjobb együttes, a legjobb videoklip és a legjobb DJ címért versengenek majd a zenészek. A COMET-gömb jelöltjeinek listáját május 2-án hozza nyilvánosságra a VIVA, és azt is csak akkor tudhatjuk meg, hogy ki lesz a június 9-én megrendezendő, nagyszabású díjátadó műsorvezetője. Az eseménynek - akárcsak a tavalyi évben - a Magyar Vasúttörténeti Park (Budapest XIV., Tatai út 95.) ad otthont. A magyar nézők május harmadikától június hetedikéig sms-ben szavazhatnak majd a hazai VIVA COMET-díj jelöltjeire.

Tavaly a Hooligans diadalmaskodott a VIVA COMET-en. A banda gitárosa, Tibi szerint a díjnak köszönhetően megváltozott a zenekar megítélése:

"Érezhetően másként tekintenek ránk, miután tavaly megkaptuk a VIVA COMET-gömböt. Úgy is mondhatnám, hogy emelte a zenekar ázsióját. Külön öröm, hogy rockzenekarként sikerült nyernünk, hiszen ez a műfaj Magyarországon néha kicsit háttérbe szorul. A rajongóinkat és minket is nagyon boldoggá tett a győzelmünk."

A COMET -íjat a német VIVA televízió 11 évvel ezelőtt alapította, hogy az elismeréssel Németország legnépszerűbb könnyűzenei előadóit tüntesse ki. A magyar VIVA idén ötödik alkalommal rendezi meg itthon a rendezvényt.

Forrás: VIVA tv