A Beatles óta 50 Cent az első előadó, akinek négy száma is szerepel a US Top Tízben: a jelenleg listavezető Candy Shop mellett a harmadik, a hatodik és a kilencedik helyen is az ő neve áll.

50 Cent
Az előkelő helyezéseket tekintve egyáltalán nem meglepő, hogy 50 Cent legutóbbi albuma, a The Massacre immár öt hete vezeti az amerikai lemezeladási listákat. Arra a bravúrra, hogy a Billboard első tíz helyezéséből négyet elfoglaljon, eddig csak a Beatles volt képes. Igaz, a gombafejűek 1964-ben az első öt helyet bérelték ki maguknak, olyan legendás slágerekkel, mint a Can't Buy Me Love és a She Loves You. Ezt később majdnem megismételték: pályájuk csúcsán még egyszer előfordult, hogy három kislemezük szerepelt a top ötben.
50 Cent teljesítményéből semmit sem von le, hogy a négy dal közül csak kettő teljesen a sajátja: a harmadik helyen álló Hate It Or Love It, valamint a kilencedik helyen szereplő How We Do tanítványával, The Game-mel közös duett. Korábban a páros kiemelt médiafigyelmet kapott, mivel 50 Cent többször is azt nyilatkozta, hogy The Game tiszteletlen volt vele szemben, ezért kidobta csapatából, a G-Unitból is.
Azóta természetesen kibékült a két rapper, s bár felröppentek olyan híresztelések, hogy a vita csak azért robbant ki közöttük, hogy az erős sajtóvisszhangnak köszönhetően még több lemezt adjanak el, 50 Cent a mai napig vallja, hogy a kölcsönös fenyegetőzés korántsem műbalhé volt.
A Massacre című lemezből eddig több, mint 2.8 millió példány fogyott csak az Egyesült Államokban, de Nagy-Britanniában már csak a második helyen szerepel az album, a Candy Shop című sláger pedig csupán az ötödik helyen áll. A MAHASZ Top 40-ben 50 Cent lemeze pillanatnyilag a tizenegyedik helyen szerepel.
[origo]
Sportosban erős Orbán ruhatára, de lazaságban gyenge
Bőrkabátban bukkant fel a múlt héten egy hajléktalanszállón Orbán Viktor, ami ritkán látott húzás tőle. Bár általában öltönyt hord, van egy kedvenc hátizsákja és szereti ...
Sportosban erős Orbán ruhatára, de lazaságban gyenge
Bőrkabátban bukkant fel a múlt héten egy hajléktalanszállón Orbán Viktor, ami ritkán látott húzás tőle. Bár általában öltönyt hord, van egy kedvenc hátizsákja és szereti ...
Sportosban erős Orbán ruhatára, de lazaságban gyenge
Bőrkabátban bukkant fel a múlt héten egy hajléktalanszállón Orbán Viktor, ami ritkán látott húzás tőle. Bár általában öltönyt hord, van egy kedvenc hátizsákja és szereti ...
Zebra vagy ló volt Teleki?
Teleki László a reformkor független és elvhű politikusa volt, akinek 1861-es öngyilkossága után elszaporodtak a halálát övező összeesküvés-elméletek. A Nemzeti Múzeumban ...
Fischer Iván: A karmester a diktátor szimbóluma
Fischer Iván úgy érzi, karmesterként mindent elért az életben. Az [origo]-nak elmondta, miért nem csökken soha a komolyzene közönsége, illetve hogyan hajthat valakit a ...
Főzésre és hideg ellen is jó az olcsó magyar hokedli
A túlélést segítené a fagyokban a Kálha, amelyen ülni és főzni egyaránt lehet, éjjel pedig megóvhatja a kihűléstől a tulajdonosát. Toronyi Péter találmánya még nem ...
Bryn Terfel: Mindig a rosszfiúkat tapsolják meg
Bryn Terfel, a világ egyik legismertebb basszbaritonja három üveg sörrel indította Rosszfiúk című áriaestjét szombat este a Művészetek Palotájában. Az [origo]-nak adott ...
A csótány istenné válik
Kiss Miklós a világ legnagyobb presztízsű kiállítótereibe csempészett be aranycsótányokat. Akcióit aprólékosan dolgozza ki, de így is volt olyan biztonsági rendszer, ...
Így lesz Akvárium a Gödörből
Nemcsak a neve változik meg, a belseje is átalakul a Gödör Klubnak: helyet cserél a ruhatár, a pult és a nézőtér; új irányba néz majd a vécéajtó és külön terme lesz a ...
A néző odacsap a színésznek - horrorszínház Budapesten
Korábban kitiltották Siófokról annak az interaktív horrorszínháznak az elődjét, amelyben rémisztő alakok terelik és késztetik feladatok megoldására a látogatót ...
Az állam az aranyhalat látja - interjú a Ludwig Múzeum távozó kurátorával
Szakmája egyik csúcsának számít, hogy a Ludwig Múzeum kurátoraként dolgozik, Oltai Kata mégis otthagyja közalkalmazotti állását, és visszatér a magánszférába. Sajnálja, ...
Lennon péniszmadara Szegeden
John Lennon eleinte unalmában rajzolgatott bizarr lényeket lemezcégének levélpapírjára, később már a rendőrség kobozta el egy pornográf művét, a Szegeden nyílt, rajzait, ...
Minden napra egy szuperprodukció - [origo]-s díjeső a harmincadik Sajtófotón
Két nagydíjat, hat kategóriadíjat és két különdíjat nyert az [origo] két fotósa, Pályi Zsófia és Hajdú D. András a 30. Magyar Sajtófotó pályázaton, amelyen ez volt az ...
Múzeumban végzi a Márta-féle Új Színház
Az Új Színház február elején búcsúzó igazgatója szerint márciustól a jelenlegi repertoár egyetlen előadása sem marad színpadon. Két színész és a társulat néhány tagja ...
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.