Harmadik lemezével az igazi sztárok közé került a brit Goldfrapp, és a duótól ezt nem is sajnálja senki. Az egyszerre bizarr és szexi megjelenésű díva, Alison Goldfrapp és a háttérbe húzódó Will Gregory új lemezén az első két album ötvözetére törekedett, és az eredmény ennek megfelelően elegáns elektropop, néhány igazi táncolható slágerrel, no meg pihenőként filmzeneszerű, melankolikus lassabb dalokkal. Nyerd meg a Goldfrapp: Supernature című albumát!

Alison Goldfrappnek nem két percig tartott, amíg a Top 5-be ért. A bathi születésű lány képzőművészeti tanulmányai alatt került kapcsolatba a zenével, és eleinte a performanszok részének tekintette azt, később kezdett egyértelműen erre fókuszálni. Mindez olyan jól sikerült, hogy nem sokkal később már Tricky korszakos jelentőségű trip-hop alapvetésén, a Maxinquaye című albumon énekelt, de hangját hallhatjuk még az Orbital és az Add N To X lemezein is.
A komolyabb ambíciókat dédelgető Alison azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem otthonában saját dalokon is kezdett dolgozni. A karrier akkor kapott igazi lökést, amikor megismerkedett Will Gregoryval, aki látott fantáziát benne, és 1999-ben, Alison vezetéknevét kölcsönvéve megalakult a Goldfrapp. Az első album egy évvel később jelent meg, és ha nem is rögtön, de néhány hónap alatt szép siker lett. A kritikák azt a lemezt (Felt Mountain) még az érezhető filmzene-hatás miatt magasztalták, a gyakran fenséges, monumentális atmoszférájú dalok a Portishead vagy éppen a Broadcast zenei világához álltak közel, és a Goldfrapp ezért a trip-hop vagy a retro-futurisztikus jelzőket kapta.
Már az első lemezen is érezhető volt Alison vonzalma a harmincas évek dekadens dívái iránt, de nem idegenkedett a groteszk, sőt, sokkoló külsőségektől sem, és előszeretettel fotóztatta magát furcsa ruhákban és egyedien múltidéző frizurákkal. A döntően elektronikus alapú zene akkor még nem nagyon invitált táncba senkit - éppen ezért volt meglepő a második lemezen tapasztalható váltás.
A Black Cherry című, 2003 tavaszán megjelent album ugyanis hátat fordított a Felt Mountain túlvilági hangulatának, ehelyett az akkor tomboló elektropop-reneszánsz stílusjegyei érezhetők rajta. Az első lemez rajongói közül többen is elfordultak akkor a Goldfrapp-től, mondván, hogy a duó is felszállt a jól futó szekérre. Tény, hogy a slágerlistákon több dal is felbukkant az albumról, és a Train, a Strict Machine vagy a Twist is gyakran elhangzott a jobbfajta klubokban.
A zenében átvette a hatalmat az electroclash-hangzás, így a szintetizátorok és a dobgépek, míg a szövegek is sokkal direktebben erotikus töltésűek lettek. Megmaradtak viszont a bizarr jelmezek és fotók, a Marlene Dietrich-külső és a sajátos képi világú videoklipek, ám jobban kihasználva Alison vonzerejét. Elmondható tehát, hogy a Goldfrapp sikerrel integrálta a saját kis világába az elektropopot, sőt a glamet is, ügyesen ötvözve Alison rajongásával a régi sanzonok iránt, így a Goldfrapp eredetisége továbbra is megmaradt, a mainstreamnek tett engedménye ellenére.
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Beveszik-e Bécset a Nyolcak?
Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége ...
Ági és Viktor élesben
Rodolf Hervé francia fotós 1989-ben érkezett Budapestre, és a rendszerváltás hangulata annyira magával ragadta, hogy évekig a fővárosban maradt. Ahová csak eljutott, ...
Cézanne, Banksy és a többiek
Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az ...
Mindenki látni akarja a Bundás Krisztust
Egy jó szándékú restaurátorasszony által eltorzított Krisztus turistalátványosság lett Spanyolországban, a Bundás Majomból internetes mém lett, és eddig 18 ezren írták ...
Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát
Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak ...
Egy csapdába esett lord és gyilkosság kísérte a nászajándék útját
A ma Seuso-kincs néven ismert római kori leletegyüttes története gyilkossággal kezdődött, több mint 30 évvel ezelőtti előkerülése egy újabb rejtélyes halálesetet hozott, ...
Aczél György kicsit morgolódott
Kovalovszky Márta művészettörténész és elefántgyűjtő a hatvanas években pezsgő szellemi központtá alakította a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. Az ott ...
Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat
Óriásszobrokat készít falécekből, ezek közül néhány az állatkertben is megtalálható. A Szigeten öt munkája is kint van: lován többtucatnyi embertömeg hintázik egyszerre; ...
Kevés pénzből, de ébredezik Maribor
A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez ...
Szívd fel a paprikát!
Óriási piros- és zöldpaprika díszíti a Műcsarnok oszlopcsarnokát: a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállítás szervezői ezzel nem ...
A második legjobb munka az országban
A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Vujity Tvrtkón keresztül üzent Szebeni
A káromkodás miatt az MTVA-tól elbocsátott híradós búcsúlevelét megírta.
Miniszoknyás forradalom
Volt idő, amikor a francia popcsajokat utánozta a fél világ. A tíz legjobb elfeledett yéyé énekesnő.