Hallgasd meg Torres Dani új számát!

Vágólapra másolva!
Korábbi nyilatkozataihoz híven Torres Dani nem épített új karriert magának, hanem a Megasztár sikerét arra használta fel, hogy eddigi zenekarával, a Veni Styx-szel vegye fel az első albumukat, amely október 28-án jelenik meg. Hallgasd meg az album első számát csütörtök déltől péntek délig az [origo]-n!
Vágólapra másolva!

Akik olvasták Torres Daninak a Vendégszobában adott válaszait, azokat biztosan nem lepte meg, hogy a Megasztár lánynézőinek kedvence most rockos lemezt készített, hiszen már akkor is megmondta, hogy ki nem állhatja "a műanyag popot, a személytelen, pénztermelő zenét".

Nos, most már meghallgatható az első dal Torres Dani és együttese, a Veni Styx lemezéről, a Versus-ról, amely október 28-án jelenik majd meg. Az album két hónap megfeszített munkájának eredményeképpen született meg.

A fiúk szinte a stúdióban élték mindennapjaikat, hogy a már megírt dalaikat profira hangszereljék, Závodi Gábor segítségével (aki többek között dolgozott együtt Demjén Ferenccel, Cserháti Zsuzsával is). Az albumon, a rockdalok mellett megfér a reggae, vagy akár a latin stílus, nem csak magyar, hanem spanyol és angol nyelven is.

A lemez tehát igazán sokszínű, és amire Dani és a többi tag is nagyon büszke: ők írták a dalokat, nem pedig a Megasztár sikerét kihasználv, egy kipróbált, profi dalszerzővel írattak, borítékolhatóan sikeres számokat.

Hallható még két feldolgozás is a lemezen, közülük az egyik Manu Chao Mr. Bobby című dala. Az első videoklipes szám az EuroPunk lesz, és ez hallható most, előzetesként az albumról.