[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] kultúra

Filmklub Tévé Zene Kötve fűzve - könyvblogProgramajánló
90
100
Címkék:Weezer,zenekar

A siker titka: semmi szex

[origo]|2005. 10. 28., 11:23|Utolsó módosítás:2005. 10. 28., 11:33|

A Weezer frontembere, Rivers Cuomo biztos benne, hogy a zenekar új lemezének sikere az ő cölibátusi fogadalmának köszönhető. A népszerű amerikai rockegyüttes énekes-gitárosa még 2003-ban tette félre a szexet, és az idén tavasszal megjelent új lemeze nagyobb példányszámban is kelt el, mint az előző Weezer album.

Forrás: Red Dot

Rivers Cuomo (Weezer)

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Az excentrikus Cuomo egyébként azzal is felhívta magára a figyelmet a napokban, hogy visszatért a Harvardra, hogy folytassa nyolc éve félbeszakított egyetemi tanulmányait, most pedig egy chatinterjúban bevallotta, hogy meditációs programjának részeként, két éve felhagyott a szexuális élettel, és ez pozitív irányban befolyásolta az idei Make Believe című albumot.

"Úgy döntöttem, kipróbálom a cölibátust, mert azt hallottam, hogy segíti a meditációt, amit pedig azért próbáltam ki, mert arról azt mondták, hogy segít a zenélésben. Tehát az egésznek a zene az oka" - magyarázta Cuomo.

"Hallgassátok meg a Make Believe-et, és hasonlítsátok össze előző albumunkkal, a Maladroit-tal. Hallatszik a különbség az éneklésemben, a hangom sokkal dinamikusabb és érzékenyebb. Szintén észrevehető a változás a szövegekben. Sokkal nyitottabb és közlékenyebb vagyok az érzelmeimmel kapcsolatban."

A nehéz ember hírében álló Cuomo szerint a szüzességi fogadalma még a Weezer többi tagjára is jó hatással volt: "Úgy érzem, hogy a meditáció hatására könnyebben működök együtt másokkal is. Már nem dühít fel, hogy másoknak az enyémtől eltérő véleménye van valamiben, vidámabb vagyok és könnyebb velem dolgozni. Így a srácoknak is végre lehetőségük volt megmutatni a lemezen, hogy mit is tudnak."

A Make Believe egyébként eddig - többek között a Beverly Hills és a We Are All On Drugs című sikerdaloknak köszönhetően - csaknem 800 ezer példányban kelt el kizárólag Amerikában, míg a 2002-es Maladroit csak 590 ezerig jutott.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tára Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Aki nem siet, felrobban Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
    Forrás: [origo] videó Megsemmisíteni drágább Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
    Forrás: AFP/Fabrice Coffrini Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
    Forrás: [origo] video Elégtétel lefesteni a dühöt A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
    Fotó: Mudra László [origo] Operett-Magyarország Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
    Forrás: AFP/Fabrice Coffrini Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe! Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
    Forrás: Vincze Barbara [origo] Felszálltunk az Orient expresszre A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Cézanne és El Greco magyar fia Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Az óvoda után az élet ellaposodik Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
70
Sütő Electrolux EOB 64201 X- Multifunkciós sütő, teleszkópos sütősín, ujjlenyomatmentes felület, katalitikus öntisztítás.
95 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: tv2 Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Forrás: YouTube Atomháború a teniszpályán Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.

További adatok » Időjárás »