A Republic továbbra is veri a habot

Vágólapra másolva!
15 éves fennállását ünnepli a Republic, amely túlzás nélkül ennek az időszaknak az egyik legnépszerűbb magyar zenekara is egyben, számos slágerrel és sikeres koncerttel a háta mögött. Az évfordulót stílszerűen új albummal teszi emlékezetessé a csapat, és az 1 Magyarország 1 Mennyország címre keresztelt új anyag egyetlen rajongónak sem fog csalódást okozni. Hallgasd meg a lemezt szerda déltől csütörtök délig az [origo]-n!
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben már kevesebb átütő Republic-sláger született ugyan, ennek azonban nem feltétlenül az lehet az oka, hogy Cipőék ne bírnának már fülbemászó dalokat írni - egyszerűen változott a közízlés, és változott a rádiók zenekínálata is, meg még ki tudja, mi minden, az viszont biztos, hogy a Republic azóta is konok makacssággal szállítja az együtténeklős slágereket, de a lírai balladák kedvelőit is ellátják hallgatnivalóval.

Legalábbis az új lemezt hallva ez az ember érzése: van itt minden, amit a zenekar még mindig nagyszámú tábora hallani szeretne. Az már nem biztos, hogy Szállj el, kismadár vagy Repül a bálna kaliberű slágerek lesznek belőlük, de hát ez ugye nem feltétlenül a Republicon múlik.

Az 1990-ben alakult együttes már a megalakulása évében megnyert egy tehetségkutatót, és ennek köszönhetően a következő évben már meg is jelenhetett az első lemez. Ez volt az Indul a mandula, amely egyből feltette a Republicot a térképre, és a Repül a bálna már az év slágere volt, de nem sokkal maradt le tőle a Neked könnyű lehet vagy az Igazi szerelem sem.

Ekkor történt meg a zenekarral az a legendás eset, amikor a tagok kiadót szerettek volna váltani, ám a még egy lemezre szóló szerződésüknek eleget kellett tenni, így aztán egy lemeznyi dobszólót vettek fel, ami meg is jelent a Hungarotonnál Üss a kazettára címmel. A zenekar abban az évben több díjat is kapott, és onnantól kezdve évente jöttek az új Republic-slágerek.

Így aztán a kilencvenes éveket végigkísérte a Republic: Jó reggelt kívánok, A 67-es út, Ha itt lennél velem, Szállj el, kismadár, Hozd el azt a napot - hogy csak a legnagyobb és tényleg mindenki által ismert számokat említsük. A Szállj el, kismadár sikerének köszönhetően az 1995-ös Tüzet viszek lemez horribilis példányszámban kelt el, és gyémánt- és platinalemez lett együtt.