Még közelebb a munkacíme Ákos tervek szerint idén október közepén megjelenő új stúdióalbumának, amely az énekes négy év után elkészült, immár tizennegyedik sorlemeze lesz.
Ákos utoljára 2002 őszén jelentetett meg új szerzeményeket felvonultató stúdióalbumot, így négy év után nem kevés várakozás előzi meg vadonatúj anyagának boltokba kerülését. Igaz, az elmúlt négy év során is szolgált némi újdonsággal közönségének, folyamatos turnézás mellett két dupla koncertlemezt és három DVD-kiadványt jelentetett meg, szerepelt színházi darabban, sőt zenei munkásságát összefoglaló díszdobozos kiadványt és kottáskönyvet is a piacra dobott, az újdonság mégis a stúdióalbum lesz.
A Még közelebb munkacímet viselő lemezanyagon a tervek szerint tizenkét új szerzemény sorakozik majd fel, melyek ezúttal teljességgel a zenész keze munkái, akárcsak a szöveg, a zene és a hangszerelés is Ákos nevéhez kötődnek egy személyben. Stílusában inkább eklektikus albumra számíthatunk, melyen az akusztikusabb hangvételű szerzemények mellett keményebb rockdalok is helyet kapnak, de élő vonósrész vagy az Ákos Borpatikájában is rendszeresen fellépő énekegyüttes, a Vivát, Bacchus! is feltűnik majd a lemezen.
Formailag is újdonságra számíthatunk, hiszen az új lemez a tervek szerint DualDiscen jelenik meg, melynek DVD-oldalán 5.1 -es hangminőségben lesz meghallgatható a teljes lemezanyag, amit természetesen számos képi anyag, werkfilm egészít majd ki.
[origo]
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Tragédiák karaokéval a World Press Photón
A World Press Photo több mint félévszázados története sok ikonikus és háborús képet adott a popkultúrának, ebbe a sorba illeszkednek az idei díjazottak is. A Néprajzi ...
Beveszik-e Bécset a Nyolcak?
Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége ...
Ági és Viktor élesben
Rodolf Hervé francia fotós 1989-ben érkezett Budapestre, és a rendszerváltás hangulata annyira magával ragadta, hogy évekig a fővárosban maradt. Ahová csak eljutott, ...
Cézanne, Banksy és a többiek
Az ősz a nagyüzemi művelődés évszaka, lesz mit nézni a szeptemberben induló múzeumi szezonban is. Banksy, a street art arctalan sztárja iránt már most óriási az ...
Mindenki látni akarja a Bundás Krisztust
Egy jó szándékú restaurátorasszony által eltorzított Krisztus turistalátványosság lett Spanyolországban, a Bundás Majomból internetes mém lett, és eddig 18 ezren írták ...
Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát
Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak ...
Egy csapdába esett lord és gyilkosság kísérte a nászajándék útját
A ma Seuso-kincs néven ismert római kori leletegyüttes története gyilkossággal kezdődött, több mint 30 évvel ezelőtti előkerülése egy újabb rejtélyes halálesetet hozott, ...
Aczél György kicsit morgolódott
Kovalovszky Márta művészettörténész és elefántgyűjtő a hatvanas években pezsgő szellemi központtá alakította a székesfehérvári Szent István Király Múzeumot. Az ott ...
Már óvodás koromban szerettem mutogatni a cuccaimat
Óriásszobrokat készít falécekből, ezek közül néhány az állatkertben is megtalálható. A Szigeten öt munkája is kint van: lován többtucatnyi embertömeg hintázik egyszerre; ...
Kevés pénzből, de ébredezik Maribor
A tervezett költségvetés tizedéből, de megteremtették Európa Kulturális Fővárosát a szlovéniai Mariborban. Kultúrközpontok, galériák vagy aréna nem épült ugyan, de ez ...
Szívd fel a paprikát!
Óriási piros- és zöldpaprika díszíti a Műcsarnok oszlopcsarnokát: a Mi a magyar? A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben című kiállítás szervezői ezzel nem ...
A második legjobb munka az országban
A hatvanas és a hetvenes évek az egyedi film- és reklámplakátok utolsó aranykora volt Magyarországon, ennek ellenére az akkor készült remekművek többsége az utcák ...
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
A szexről szólnak a VIVA újdonságai
Testépítők, plázacicák tűnnek fel a csatornán, három új sorozat indul ma.
Miniszoknyás forradalom
Volt idő, amikor a francia popcsajokat utánozta a fél világ. A tíz legjobb elfeledett yéyé énekesnő.
Ez a hozzászólás moderálásra vár:
MégseA hozzászóláshoz be kell lépni!