Visszafogott szomorúság és egy vadmacska

Egy kicsit megférfiasodott a Keane, Nelly Furtado eltévedt a gettóban, Busta Rhymes megmenti New Yorkot, a Sonic Youth pedig legjobb formáját idézi. Lemezajánló.

Nelly Furtado megvadult

Nelly Furtado - Loose

Várakozások: A portugál származású kanadai énekesnő nehéz gyermekkorának egyedüli öröme a zene volt, és abból aztán mindenféle hatás érte őt, legyen az R&B, hiphop, britpop vagy éppen brazil bossanova. Ennek megfelelően első lemezén, a Whoa, Nelly!-n is keveredett sokféle zenei stílus, melyből Nellynek olyan sikeres keveréket sikerült kialakítani, amellyel egyből nagy sikert ért el. Három évvel későbbi albuma, a Folklore az a fajta lemez volt, amely ugyan minden szempontból érettebb és kidolgozottabb, mint elődje, ám ez pont attól a spontaneitástól fosztotta meg Nellyt, ami az előző lemez báját adta. Így aztán az albumon nem is voltak I'm Like A Bird kaliberű slágerek, az énekesnő pedig izgulhatott a karrierjéért.

Eredmény: Nelly Furtado újabb három év múltán jött ki a folytatással, melyet a Maneater című kislemez előlegezett meg, amellyel sikerült meglepnie mindenkit. A visszafogott, inkább folkos lány helyett egy vadmacska jelent meg a színen, sodró lendületű, elektrós alapokkal és az év egyik legemlékezetesebb refrénjével. A lemezen fő segítője nem más, mint Timbaland, aki Missy Elliott sikereinek is legfőbb kovácsa volt, most pedig Nellyt is újra sínre rakta. A funkos, elektrós vagy hiphopos számokon kívül azért találhatók a lemezen balladák is, vendégként pedig feltűnik Chris Martin a Coldplayből és Juanes. A Maneater-ről már tudjuk, hogy vezeti a brit kislemezlistát, de az album sikere is borítékolható.

Kiknek ajánlható: Talán a korábbi lemezek kedvelői kicsit meg fognak lepődni, viszont akik szeretik az olyan merész, szexuális utalásoktól túlfűtött popzenét, amivel Madonna vagy Gwen Stefani váltak népszerűvé, azok a Loose-t is kedvelni fogják.

Olyan, mint: Nelly Furtado eltévedt egy éjszaka a gettóban, és ijedtében megcsinálta eddigi legütősebb, -slágeresebb lemezét.

Keane - Under The Iron Sea

Várakozások: A 2004-ben megjelent Hopes and Fears című debütáló albummal egy csapásra az egyik legnépszerűbb zenekarrá váló trió igazán komoly elvárásokat támasztott saját magával szemben, hiszen az első lemez nemcsak, hogy brit No. 1 lett, de világszerte is 5 milliót adtak el belőle (ennek egyharmadát a briteknél, ahol ez is lett az év második legnagyobb példányszámban elkelt lemeze a Scissor Sisters lemeze után). A Coldplay és a kései A-ha zenei világát ötvöző Keane fülbemászó, könnyen fogyasztható popzenéjét a trió felállása tette különlegessé, hiszen a szokatlan dob, zongora, ének formációban zenélő együttes komplex hangzásával feledtette, hogy nincs gitár a zenéjében. A kóristafiút idéző énekes, Tom Chaplin és két társa 2005 októberében vonultak stúdióba, hogy az új lemezen dolgozzanak.

Eredmény: Az Under The Iron Sea komorabb hangvételű lemez lett. Nyilatkozataik szerint a tagok most megpróbáltak "a legsötétebb helyekre eljutni a lelkükben", beújítottak néhány szintetizátort is, ennek megfelelőbben az első lemezt is belengő melankólia most egy fokkal sötétebb, és a zene is kicsit borúsabb, egy lépéssel közelebb áll a Radiohead világához. Persze attól nem kell félni, hogy nem fognak róla számokat játszani a rádiók, a néha politikus mondanivaló ellenére sem.

Kiknek ajánlható: Akik a nyugodt, dallamos, ártalmatlan és kicsit szomorkás popzenét szeretik, nyilván felfedezték már maguknak a Keane első lemezét. A másodikkal azok is tehetnek egy próbát, akik az elsőt kicsit túlpolírozottnak, felületesnek találták.

Olyan, mint: Egy enyhén depressziós angol A-ha.