Mindössze hat perc alatt keltek el a jegyek a másfél éves kihagyás után ősszel újra színpadra lépő Kylie Minogue ausztrál popsztár koncertkörútjának nagy-britanniai rendezvényeire.

A 37 éves Minogue tavaly tavasszal szakította félbe turnéját, amikor kiderült, hogy szervezetét a mellráknak egy meglehetősen agresszív válfaja támadta meg. A művésznőt tavaly májusban műtötték meg, majd a fél éven át tartó kemoterápiás kezeléssorozat lezárultával január elején orvosai daganatmentesnek nyilvánították őt.
Az énekesnő brit rajongói nem várt vehemenciával csaptak le a Showgirl Homecoming című turné január eleji nagy-britanniai koncertjeire az interneten keresztül árusított jegyekre. Az eredetileg tervezett négy koncertre alig hat perc alatt vásárolták fel az összes jegyet, s ezért a szervezők még két újabb rendezvényt is beiktattak, így az énekesnő 2007. január 8-án és 9-én is fellép Nagy-Britanniában.
A turné egyébként már az ősszel elkezdődik, Kylie Minogue november 11-én Sydneyben lép fel, körútjának utolsó ausztráliai állomása Melbourne lesz, s az eseménysorozat a nagy-britanniai koncertekkel zárul majd jövő év januárjában.
(MTI)
Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása
Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az ...
Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása
Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az ...
Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása
Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az ...
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Száz évre terveznek a buddhisták a pesti sörgyárban
Hiába ez Európa legnagyobb világi buddhista központja, a Gyémán Út Buddhista Közösség kinőtte a Rózsák terén lévő templom szomszédságában álló, sörgyárból kialakított ...
Megsemmisíteni drágább
Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá
Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
Elégtétel lefesteni a dühöt
A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
Operett-Magyarország
Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe!
Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
Felszálltunk az Orient expresszre
A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
Cézanne és El Greco magyar fia
Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
Az óvoda után az élet ellaposodik
Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.