Elhunyt Michael Brecker tenorszaxofonos

Vágólapra másolva!
Súlyos veszteség érte a dzsessz világát: életének ötvennyolcadik évében elhunyt Michael Brecker tenorszaxofonos, a kortárs dzsessz egyik kimagasló művésze. Sokan azt tartják róla, hogy ő volt hangszerének legtechnikásabb, legeredetibb muzsikusa a John Coltrane utáni időszakban.
Vágólapra másolva!

A zenészt - aki két és fél évig küzdött a súlyos betegség ellen - egy New York-i kórházban érte a halál leukémia következtében - jelentette be régi barátja és menedzsere, Darryll Pitt.

Michael Brecker Philadelphiában született 1949. március 29-én. Apja, aki amatőr dzsessz-zongorista volt, már egészen fiatalon átadta neki a zene, a dzsessz szeretetét. Kezdetben klarinétozott, de a zeneiskolában már áttért a szaxofonra. Mindössze 21 éves volt, amikor bátyjával, Randyvel együtt csatlakozott Billy Cobham dobos zenekarához, majd a Dreams nevű fúziós együttesben folytatta a hetvenes években. Ezt követően bátyjával együtt megalakították a Brecker Brotherst, amely szakmai vélemények szerint a fúziós zene egyik legkiemelkedőbb csapata volt.

A nyolcvanas években Steps Ahead néven alakított meghatározó jelentőségű dzsessz-rock együttest, majd szólópályát kezdett. Bátyjával együtt kitűnő dzsesszklubot működtetett New York belvárosában.

Michael Brecker pályafutása több mint három és fél évtizede alatt játszott többek között Herbie Hancockkal, Pat Methenyvel, Charles Mingusszal, John Abercombie-vel, míg a rockzenészek közül Eric Claptonnal, John Lennonnal, James Taylorral, Paul Simonnal és Joni Mitchellel.

A zenekedvelők széles körében hallatlanul népszerű Brecker viszonylag kevés lemezt készített, de valamennyi kitűnő darab volt, és a listákon az élmezőnybe került velük. A szakma is a legkitűnőbb értékelést adta korongjaira, ennek jele volt a tizenegy Grammy-díja is - a legutóbbit 2004-ben kapta -, méghozzá kettőt a Wide Angle című albumáért. Betegsége ellenére még tavaly is jelentetett meg lemezt Jazz Academy címmel. A kitűnő zenészt felesége és két gyemeke, valamint bátyja, egykori zenésztársa, Randy gyászolja.