Könnyed formába csomagolt népzenei dallamok és a magyar irodalom borgőzös hangulatú versei találkoznak Szarka Gyula új szólólemezén. A Ghymes együttes alapítójaként ismert zenész azoknak szól, akik szeretik a hagyományápoló muzsikát, nem vetik meg a jó bort, és a kettő fogyasztása közben szívesen fakadnak dalra is.
Ha a határon túli magyar zenei életre gondolunk, és egy példás képviselőt szeretnénk említeni, akinek nem csak saját országában, de hazánkban és még külföldön is híre ment már, és mindennek tetejébe még a kulturális hagyományokat is ápolja, elsőként a Ghymes juthat eszünkbe.
A zenekar ugyanis szlovákiai magyar zenészekből áll, akik már 1984 óta ötvözik az egyes tagok által hozott hatásokat: a résztvevők rockzenét, komolyzenét és hagyományőrző régizenét játszottak külön-külön, mielőtt egymásra találtak. A csapat aztán több éves fejlődés után érte el a számos nemzetközi elismerést, díjat és a ráakasztott világzene jelzőt.
A Ghymes lemezek azonban nem az egyetlen út, amit a zenészek taposnak, hiszen részt vesznek például a Vents d'est című határokon átnyúló közös produkcióban, vagy éppen szólóban jelentetnek meg lemezeket, mint ahogy tette ezt már Szarka Gyula és Szarka Tamás is egy-egy ízben. A Ghymes alapításáért is felelős Szarka Gyula nyughatatlanságát jelzi, hogy most jelentkezett immár második saját neve alatt kiadott albumával, ami Bor és a lányka címmel került a boltokba.
A lemez az együttesre jellemző játékossággal és a zenekarvezető sokrétű hangszerismeretével (játszik bőgőn, gitáron, tökciterán, lanton, szájbőgőn) operál, hogy megzenésítve mutassa be a klasszikus magyar költők legismertebb olyan verseit, amelyek központi témája a bor és a szerelem. Az anyag koncepciója ez a kettősség ugyan, mégis végighallgatva a dalokat az az érzésünk támad, hogy a közreműködők ez alkalommal inkább néztek a pohár fenekére, mint a lányok után, ugyanis többet szólnak az italozásról, mint a szép érzésekről. Ez azonban aligha nézhető kritikus szemmel, hiszen az egész album lényege a könnyedség, az egyszerűség, és ha a szerelemről is van szó, nem a pátosz az, amit használnak, sokkal inkább egy humoros, kancsón át szemlélt, bordalos hangulat.
A lemezen szereplő versek szerzői között találjuk Balassit, Csokonait és Petőfit is, a megzenésítésükért pedig Szarka Gyula felelt, egy kivétellel, amelynél Nagy Szabolcs működött közre. Természetesen az együttműködők sora nem csupán egy nevet tartalmaz, hiszen a számos hangszer megszólaltatásában mások is besegítettek, valamint a dalok előadása is több névhez fűződik. Az egyik legemlékezetesebb hang például a Noé és Isten vicces diskurzusát megörökítő Gárdonyi-vers, A bor legendája elénekelt verziójában hallható Dolák-Saly Róbert, aki a L'art Pour L'art társulat előadásaiból ismert Anti bácsi hanghordozásában szólaltatja meg az elázott hajóépítőt. Ezen kívül is találunk még humoros darabokat, mint a Meredek a pincegádor című Petőfi vers, de archaikusabb hangvételűt is, mint amilyen a Borivóknak való Balassi tollából.
Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása
Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az ...
Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása
Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az ...
Itt az egyik legnagyobb magyar regény titkos folytatása
Ottlik Géza Iskola a határon és a Buda című regényeinek katonaiskolás szereplői felnőttként megélték a világháborút, majd a kommunista hatalomátvételt és '56-ot is. Az ...
Aki a halálakor volt a csúcson - Robert Mapplethorpe kiállítása Budapesten
Robert Mapplethorpe fokozatosan fogadta el a homoszexualitását, majd elmerült az éjszakában, de mindvégig a tökéletességet kereste. Életművéről most nyílt először átfogó ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Száz évre terveznek a buddhisták a pesti sörgyárban
Hiába ez Európa legnagyobb világi buddhista központja, a Gyémán Út Buddhista Közösség kinőtte a Rózsák terén lévő templom szomszédságában álló, sörgyárból kialakított ...
Megsemmisíteni drágább
Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá
Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
Elégtétel lefesteni a dühöt
A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
Operett-Magyarország
Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe!
Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
Felszálltunk az Orient expresszre
A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
Cézanne és El Greco magyar fia
Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
Az óvoda után az élet ellaposodik
Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.