Botrány Nas budapesti koncertje helyett

Vágólapra másolva!
A neves amerikai rapper, Nas lépett volna fel szombat este az Events Hall színpadán, de valami nem tetszett a művész úrnak, így a fellépti díj zsebre tétele után távozott az országból. Az ügyből a jelek szerint per lesz, a közel 1500 becsapott jegyvásárlónak pedig még szinte semmi biztatót nem tudnak mondani a buli szervezői.
Vágólapra másolva!

A hazai hiphop-berkekben ismert Crazy Stylez szervezőbrigád invitálására érkezett az egyik legnépszerűbb New York-i MC, Nas a budapesti Events Hallban múlt szombatra meghirdetett rendezvényre (ezzel egy időben felesége, Kelis a Syma csarnokban lépett fel az Electronic Beats rendezvényen).

Ő viszont úgy gondolta, hogy nincs megelégedve egy-két dologgal és a fellépés helyett inkább hazautazik - persze tette ezt már a gázsi átvétele után. Amerikai hiphop-fórumokon máris hivatalossá vált egy verzió, miszerint Nas elégedetlen volt a gázsi összegével, sőt a helyszíni hangosítás és technikai feltételek sem feleltek meg neki, így emiatt döntött a buli lefújásáról.

A szervező Crazy Stylez egyik tagja időközben cáfolta ezeket egy székesfehérvári rádióban adott interjújában. Itt elmondta, hogy minden a szerződés szerint történt, bár történt több észrevétel a hangosítással és a színpaddal kapcsolatosan, de valójában a rapper és kísérete a szerződésükben szereplő helyszíntől eltérő nagyobb klub miatt kezdett el további pénzösszegeket követelni. A vita odáig fajult, hogy a Kempinski Szálloda alkalmazottai még a rendőrséget is riasztották az ügyben.

A rendőrök feljelentést javasoltak a tanácstalan szervezőknek, akik még ekkor is próbálták győzködni Nast és csapatát, hogy maradjanak és tartsák meg a bulit. A rappert mindez nem igazán hatotta meg, és állítólag közel nyolcmillió forintos gázsit zsebre téve repült vissza Amerikába. A Crazy Stylez most jogi útra tereli az ügyet, bár nem tudják, hogy miből fogják visszafizetni annak a közel 1500 embernek a jegyét, aki pórul járt. A koncerten még azt rebesgették, hogy a közelgő Snoop Dogg-bulira becserélhetők lesznek a jegyek, de még a szervezők maguk sem tudják, hogy milyen módon kárpótolják a nagyérdeműt.