A Bon Jovi elveszett a countryban

Nashville-ben, a country fővárosában vette fel legújabb lemezét a Bon Jovi, a végeredmény ezek után nem is meglepő. A Queens Of The Stone Age újabb érvet sorakoztat fel amellett, hogy az egyik legfontosabb modern rockzenekar, míg a Dream Theater zenészvirtuózai ismét a hosszú kompozíciókban érzik otthon magukat. Nem talált megfelelő dalszerzőt magának a Sugababes volt énekesnője, Mutya Buena, viszont eddigi leghallgathatóbb lemezét készítette el Dizzee Rascal. Lemezajánló.

Bon Jovi: Lost Highway

Várakozások: A 24 esztendeje New Jersey városában megalakult Bon Jovi nagyobb botrányoktól mentes, stabilan ívelő karriert tudhat maga mögött. A banda már régóta eltűnt a bulvárlapok oldalairól, mostanában már főként akkor hallhatunk róluk, ha jön egy új lemez vagy turnén a csapat. Amiből viszont van bőven, hiszen a legtöbbet koncertező zenekarok közé tartozik a Bon Jovi. Aminek most idén fognak először megálljt parancsolni: a napokban boltokba került Lost Highway című stúdióalbumukat már előre jelezték, nem fogja nagyobb turnémenet követni. A Bon Jovi sorban tizedik stúdióanyaga közel két évvel az előző lemez után látott napvilágot, miután a Have A Nice Day közepes sikert kiváltó anyagát követő koncertsorozat végén szinte azonnal a stúdióba vonult a szerzőpáros, vagyis Jon Bon Jovi és Richie Sambora. A helyszín ezúttal Nashville volt, ami egymagában is sok mindent elárul arról a zenei irányvonalról, amit a tizedik lemezükön szerettek volna érvényre juttatni. Igen, a country fellegváráról beszélünk, ahova előző lemezért is felelős John Shanks producer csatlakozott, valamint az a Dann Huff, akinek a nevét inkább a countryban utazók ismerhetik, Carrie Underwood, Faith Hill vagy a Nicole Kidman oldalán domborító Keith Urban lemezeinél bábáskodott korábban. A közreműködők is ebből a műfajból kerültek ki: a Big & Rich duója és LeAnn Rimes is feltűnik egy-egy dal erejéig a korongon. De a rajongóknak nem kell megijedni, nem country lemez lett a végeredmény, bár a műfaji eltolódás meghatározóbb, mint bármelyik korábbi lemeznél.

Eredmény: Szerencsés az a zenekar, akinek beköszönthet az a korszak az életébe, amikor már nincs miért megfelelni, nagyobb kockáztatás nélkül is elő tudja venni és félelem nélkül megnyitni a régóta félredobott ötletek tárházát, és jöhet a rakás negatív kritika, rajongó lesz bőven annyi, aki gondolkodás nélkül leveszi a polcról a művet. Így van ez most a közel negyedévszázados Bon Jovinál. Aki egy kicsit odafigyelt Jon Bon Jovi megnyilatkozásaira, vagy Richie Sambora olykor frontemberüket érő pikírt megjegyzéseire: a country valahol mindig ott figyelt Jon Bon Jovi ízlésvilágában. Nagy meglepetést ezzel a lépéssel nem okoznak, viszont, hogy rajongóik kétkedését kiváltják, azt már borítékolhatjuk. És azt is, hogy Európa kevésbé lesz vevő erre a mostani alkotásra. Amerikában viszont nincs mitől félniük, ott jól is nyitott a Billboard 100-as listáján az első kislemezes (You Want To) Make A Memory c. felvétel, rögtön a 27. helyet megszerezve magának. Egy biztos, a Bon Jovi hagyományos rocklemezeinek a korszaka mostanra végleg lezárult. A millennium óta valahogy nem sikerült visszatalálni a régi kerékvágásba a zenekarnak, de temetni még talán nem kell, van még vélhetően potenciál a fiúkban, meg aztán ki tudja, lehet, hogy pont a jövő évi 25. évfordulóra szeretnének rápihenni és akkor megidézni a régi dicsőséget.

Olyan, mint: Egy kicsit rock, egy kicsit country, de leginkább egy könnyed poplemez, persze a kellő műgonddal és odafigyeléssel.

Kiknek ajánlható: A '80-as években "dallamos rockon" nevelkedett generáció számára a Bon Jovi még egy ilyen kockáztatóbb jellegű lemeze is jelent valami értéket, olyasmit, amiért érdemes a lemezgyűjteményünkbe beszerezni. Kollekciódarab.