Remix készült kifejezetten iPodok számára

Vágólapra másolva!
Igazi újítással jelentkezik a brit énekesnő, Gabrielle. Why című dalának a remix verzióját ugyanis kifejezetten az iPodokra készítették el, ami állítólag sokkal jobb minőségű mp3 formátum lesz, mint ami eddig letölthető volt. Ez az első eset, hogy direkt mp3 lejátszóknak szánt verzió is megjelenik egy dalból.
Vágólapra másolva!

Gabrielle producerei, a Boilerhouse Boys nevű csapat a művésznő visszatérése alkalmából egy új technikai fejlesztéssel kíván előrukkolni. Gabrielle Why című vadonatúj felvételének egy olyan remixét készítették el, amit kifejezetten az iPodosoknak szánnak. Olyan mp3 formátumot fejlesztettek ki, amely már érzékelhetően jobb minőségű, és kevésbé bántja azokat a vájtfülűeket is, akik közül sokan eddig nem szívesen hallgatták kedvencüket iPodon. A technológiát a brit producercsapat már régóta fejleszti, állítólag olyan régi lemezek rögzítését tanulmányozták, mint a Motown-korszak első kiadványait vagy a Beatles kezdeti lemezeit, egyszóval visszamentek a sztereo hangzás gyökereihez.

Az mp3, a Windows Media vagy az Apple AAC formátumai jóformán csak a 10 százalékát hordozzák azoknak az információknak, amelyeket egy rendes CD-n megtalálhatunk. Így nem csoda, hogy minőségben, hangban jóval kevesebbet hallhatunk kedvenc dalainkból vissza. A Boilerhouse Boys pont erre a problémára próbált megoldást találni, hiszen a mai generáció már főként iPodokat használ, és kevesebbet vásárol CD-ket, mint tölt le mp3-akat.

De hogy az ötlet honnan is jött, azt a Grammy-díjas producercsapat egyik fele, Ben Wolff a BBC News-nak így mesélte el: "Mindig is tetszettek a Motown kiadványok hangzásai. Még manapság is, ha egy klubban játszod ezeket a dalokat, valahogy minden egyes szám jóval hangosabbnak tűnik, mint a mostanában felvett számok. Aztán elkezdtem a dolognak egy picit utánanézni, és kiderült, hogy a Motown igazi titka a gyártó laborban keresendő. Akkoriban ugyanis minden kiadvány gyártásához az ő ámenjük is kellett, lehetett az énekes akár Smokey Robinson vagy Marvin Gaye. Minden kislemezt külön megnéztek, hogy a technikai paramétereknek megfelelnek-e és, ha nem volt benne elég magas hang, lazán visszaküldték a stúdióba az anyagot" - így beszélt a felfedezéséről Wolff.

"Aztán, amikor tizenkét éve Gabrielle Give Me A Little More Time című dalát vettük fel, már rigorózusan figyeltünk arra, hogy az ún. Motown-szabályoknak megfeleljünk. Egy kissé másképp szólt, mint a '90-es évek slágerei, jóval hangosabb volt, és a dalnak, aztán a lemeznek is óriási sikere lett. Idén amikor újból összeültünk Gabrielle-lel, hogy új dalokat készítsünk, akkor újra felmerült, hogy ezt a technológiát alkalmazzuk. És hogy miért? Általában ha elkezdek új dalokon dolgozni, kikapcsolom a rádiót, magamhoz veszek egy-két kazettát, és valahogy így indul el a dalszerzés. Viszont most egy iPod volt csak kéznél, így erre toltam fel 50 régi klasszikust, melyeket a Rolling Stone magazin választott minden idők legjobb dalainak. Megdöbbentő volt a különbség, milyen jól szóltak a régi Beatles-, Stones- vagy Clash-klasszikusok rajta sztereóban. Ekkor világosult meg számomra, hogy bármilyen jó is az 5.1 hangzás, de a fülünk akkor is csak 2.0-s. Így jött ez a "PODukciós ötlet", ami már a 21. század elvárásainak kíván megfelelni. Kicsit nehéz volt, hogy hárman is voltunk a stúdióban, és csak egy fülhallgatóval hallhattuk az eredményt az iPodból. Lehet, hogy az átlagos hallgató nem fogja hallani a különbséget, de ha mindkét verziót meghallod, tudni fogod, hogy melyik a jobb" - ígérte a producer.

Gabrielle után egyébként most a Kaiser Chiefs is tervezi, hogy hasonló remixszel dobja piacra új dalát.