Muse: Nem rohangálunk alsóneműben a színpadon

Bár a nézőtér mintegy felét letakarták, még így sem volt telt ház szerda este a Papp László Sportarénában, ahol pedig az egyik legsikeresebb mai zenekar, a brit Muse vendégszerepelt. Úgy látszik, a tízezer forintos jegyárak sokakat visszatartottak, így nem láthatták a trió profi műsorát, mely ha nem is bírt katartikus jelleggel, az együttest először látó rajongóknak bizonyosan maradandó élményt jelentett. A koncert előtt a Muse dobosa, Dominic Howard nyilatkozott az [origo]-nak.

A majdnem másfél éve úton levő Muse tagjai láthatóan végső energiatartalékaikat élik föl a turné végéhez közeledve. A basszusgitáros, Chris Wolstenholme például torokgyulladásra hivatkozva le sem jött a szállodai szobájából, míg a szemmel láthatóan elcsigázott frontember Matt Bellamy csak egy tévéinterjút vállalt. Így csak a dobos, Dominic Howard nyilatkozott, a magyar elektronikus médiumok közül egyedül az [origo]-nak.

Utolsó albumotok, a Black Holes and Revelations merész irányváltásnak tűnt, köszönhetően az olyan számoknak, mint a diszkós Supermassive Black Hole. Nem tartottatok attól, hogy a rajongóitok ezt nehezen fogják lenyelni?
- Nem mondanám, hogy féltünk volna ettől. Azt tudtuk, hogy sokak számára szokatlannak fog majd tűnni, de amikor csináltuk a lemezt, nem elsősorban arra gondoltunk, hogy mit fognak majd szólni a rajongóink. Főként a magunk kedvére zenélünk, olyan lemezt szerettünk volna csinálni, amivel tényleg elégedettek lehetünk. Azt, hogy a Supermassive Black Hole lett az első kislemezdal, valamiféle figyelmeztetésnek is szántuk, hogy készüljön föl mindenki, ez az album bizony más lesz. Valójában az összes eddigi lemezünk igencsak szélsőséges véleményeket gerjesztett mind a közönség, mind pedig a kritikusok körében, és a Black Holes... sem volt kivétel. Egyébként is minden lemezünkkel elveszítünk pár rajongót, de ugyanakkor szerzünk is újakat, és most úgy tűnik, hogy inkább az utóbbiak vannak többen, szóval szerintem jól jöttünk ki a dologból.

Ugyan egyelőre még egy világ körüli turné kellős közepén vagytok, mégis lehet már olvasni arról, hogy vannak terveitek az új lemezre vonatkozóan. Tudsz erről konkrétumokat is mondani?
- Nem igazán. Az a helyzet, hogy turnézás közben mindig rengeteg új ötletünk van, de ott ezeket nem lehet egyből fel is venni, bár tudom, hogy vannak, akik mobilstúdióval turnéznak. Mi azonban már nem így csináljuk, mert amikor korábban próbálkoztunk azzal, hogy új dalokat vegyünk fel a turné alatt, azok addigra, mire ténylegesen eljuthattunk a stúdióba, már réginek és lejártnak tűntek. Az a baj a koncertezés közben rögzített számokkal, hogy még annak a lemeznek a szellemében készültek, amelyet éppen turnéztatunk, viszont a stúdióban már valami egészen mást akarunk hallani. Szóval a turnékról csak néhány ötletünk marad a végére, de igazán kísérletezgetni csak a stúdióban van alkalmunk, ahol létrehozhatunk olyan dolgokat, amilyeneket korábban még soha nem hallhattunk, vagy legalábbis a mi együttesünktől nem hallhattunk hasonlót. Aztán ezeket mind összerakjuk, de a végeredmény mégis olyan lesz, mint egy Muse-lemez, csak kicsit máshogy. Ami biztos tehát, az csak annyi, hogy jövőre csinálunk egy új lemezt, de hogy milyen lesz, arról talán tavasszal lesz már némi fogalmunk. A turné után ugyanis lesz pár hónap szünet is, már nagyon várjuk.

Mióta is vagytok pontosan úton?
- Tizenhét vagy tizennyolc hónapja, már nem is tudom pontosan. Alkalmanként beesik egy-egy hét, amikor pihenhetünk, de igazából egy hét az semmi. Fárasztó nagyon, de hát közben olyan helyeken járhatunk, ahol még korábban soha. Idén télen például Ausztráliában kezdtünk, aztán a Távol-Keleten bejártuk Japánt, Indonéziát, Malajziát, Tajvant és Hongkongot, majd jött Amerika és Európa. Magyarországon például már jártunk ugyan öt éve, de szeretjük ezt a régiót, szívesen jöttünk megint.

Ha már Malajziát említetted, ott nemrég Gwen Stefaninak kellett alaposan visszafognia magát, mert sokak szerint sértette volna a muszlim vallást a szokásos show-ja. Nektek semmilyen korlátozásban nem volt részetek?
- Nem, ugyanis mi nem szoktunk alsóneműben rohangálni a színpadon...  De komolyan, inkább csak a női előadóknak van ott problémájuk, bennünket szerencsére senki nem próbált meg korlátozni semmiben, remek koncert volt. Szeretünk különböző kultúrákat megismerni, és lehetőség szerint minél több országban szeretnénk játszani. Dél-Amerika eddig még kimaradt sajnos, de legközelebb oda is megyünk.

Gondolom, halálosan elegetek van már abból, ha a Radioheadhez hasonlítanak benneteket, de most mégis aktuális a kérdés: el tudjátok képzelni, hogy a következő lemezeteket ti is úgy jelentetitek meg, hogy csak letölthető formában kirakjátok a honlapra, és mindenki annyiért tölti le, amennyiért akarja?
- Hát én fizettem érte 25 penny kezelési költséget, szerintem annyit megérdemelnek érte (nevet). De egyébként ez egy nagyon érdekes kérdés. A Radiohead ezzel a közönség lelkiismeretére apellál, hiszen az, aki mondjuk ingyen letöltötte volna valahonnét, most úgy érezheti, hogy magától az együttestől veszi el azt a pénzt, és emiatt esetleg bűntudata lesz. A lemezkiadás módja amúgy is állandóan változik manapság, én is kíváncsi vagyok, hogyan reagál erre a közönség. Az biztos, hogy a hét végére a zeneiparnak már meglesz a kialakult véleménye a dologról, és már akkor eldőlhet, hogy sikeres lépés volt-e vagy sem.

Ma már a Muse egyértelműen az egyik legnépszerűbb rockzenekar világszerte. Mi volt az a pont, amikor először érezted úgy, hogy tényleg egy nagy zenekar dobosa vagy?
- Ez azért egy hosszú folyamat nyilván, de ha kell egyet mondani, akkor az idén júniusban volt, amikor az elsők között játszhattunk az újjáépített Wembley-stadionban. Két koncertet is adtunk, ezek közül az elsőre fél óra alatt elkelt mind a 90 ezer jegy. Ekkor mi Németországban voltunk, és még aludtunk - mire felébredtünk, már el is fogytak a jegyek az első napra. Aztán kiderült, hogy a második napon is megtöltjük a Wembley-t - ekkor futott át rajtam, hogy a rohadt életbe, tényleg nagy banda vagyunk. Egyébként ezek a stadionkoncertek megismételhetetlenek: ott van rengeteg ember, és mind egy hullámhosszon vagyunk, ugyanúgy egyesíti a koncert a tömeget, mint ahogy csak egy futballmeccsen tapasztaltam korábban. Mindenképpen szeretnénk még ilyet.

Inkei Bence