[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] kultúra

Filmklub Tévé Zene Kötve fűzve - könyvblogProgramajánló
90
100
Címkék:Papp László Sportaréna,zenekar,koncert,dobos,Muse,Warner Music

Muse: Nem rohangálunk alsóneműben a színpadon

Inkei Bence|2007. 10. 11., 18:13|Utolsó módosítás:2007. 10. 12., 13:54|

Bár a nézőtér mintegy felét letakarták, még így sem volt telt ház szerda este a Papp László Sportarénában, ahol pedig az egyik legsikeresebb mai zenekar, a brit Muse vendégszerepelt. Úgy látszik, a tízezer forintos jegyárak sokakat visszatartottak, így nem láthatták a trió profi műsorát, mely ha nem is bírt katartikus jelleggel, az együttest először látó rajongóknak bizonyosan maradandó élményt jelentett. A koncert előtt a Muse dobosa, Dominic Howard nyilatkozott az [origo]-nak.

Forrás: Warner Music

JÁTSSZ ONLINE!

A majdnem másfél éve úton levő Muse tagjai láthatóan végső energiatartalékaikat élik föl a turné végéhez közeledve. A basszusgitáros, Chris Wolstenholme például torokgyulladásra hivatkozva le sem jött a szállodai szobájából, míg a szemmel láthatóan elcsigázott frontember Matt Bellamy csak egy tévéinterjút vállalt. Így csak a dobos, Dominic Howard nyilatkozott, a magyar elektronikus médiumok közül egyedül az [origo]-nak.

Utolsó albumotok, a Black Holes and Revelations merész irányváltásnak tűnt, köszönhetően az olyan számoknak, mint a diszkós Supermassive Black Hole. Nem tartottatok attól, hogy a rajongóitok ezt nehezen fogják lenyelni?
- Nem mondanám, hogy féltünk volna ettől. Azt tudtuk, hogy sokak számára szokatlannak fog majd tűnni, de amikor csináltuk a lemezt, nem elsősorban arra gondoltunk, hogy mit fognak majd szólni a rajongóink. Főként a magunk kedvére zenélünk, olyan lemezt szerettünk volna csinálni, amivel tényleg elégedettek lehetünk. Azt, hogy a Supermassive Black Hole lett az első kislemezdal, valamiféle figyelmeztetésnek is szántuk, hogy készüljön föl mindenki, ez az album bizony más lesz. Valójában az összes eddigi lemezünk igencsak szélsőséges véleményeket gerjesztett mind a közönség, mind pedig a kritikusok körében, és a Black Holes... sem volt kivétel. Egyébként is minden lemezünkkel elveszítünk pár rajongót, de ugyanakkor szerzünk is újakat, és most úgy tűnik, hogy inkább az utóbbiak vannak többen, szóval szerintem jól jöttünk ki a dologból.

Ugyan egyelőre még egy világ körüli turné kellős közepén vagytok, mégis lehet már olvasni arról, hogy vannak terveitek az új lemezre vonatkozóan. Tudsz erről konkrétumokat is mondani?
- Nem igazán. Az a helyzet, hogy turnézás közben mindig rengeteg új ötletünk van, de ott ezeket nem lehet egyből fel is venni, bár tudom, hogy vannak, akik mobilstúdióval turnéznak. Mi azonban már nem így csináljuk, mert amikor korábban próbálkoztunk azzal, hogy új dalokat vegyünk fel a turné alatt, azok addigra, mire ténylegesen eljuthattunk a stúdióba, már réginek és lejártnak tűntek. Az a baj a koncertezés közben rögzített számokkal, hogy még annak a lemeznek a szellemében készültek, amelyet éppen turnéztatunk, viszont a stúdióban már valami egészen mást akarunk hallani. Szóval a turnékról csak néhány ötletünk marad a végére, de igazán kísérletezgetni csak a stúdióban van alkalmunk, ahol létrehozhatunk olyan dolgokat, amilyeneket korábban még soha nem hallhattunk, vagy legalábbis a mi együttesünktől nem hallhattunk hasonlót. Aztán ezeket mind összerakjuk, de a végeredmény mégis olyan lesz, mint egy Muse-lemez, csak kicsit máshogy. Ami biztos tehát, az csak annyi, hogy jövőre csinálunk egy új lemezt, de hogy milyen lesz, arról talán tavasszal lesz már némi fogalmunk. A turné után ugyanis lesz pár hónap szünet is, már nagyon várjuk.

Forrás: Warner Music

Mióta is vagytok pontosan úton?
- Tizenhét vagy tizennyolc hónapja, már nem is tudom pontosan. Alkalmanként beesik egy-egy hét, amikor pihenhetünk, de igazából egy hét az semmi. Fárasztó nagyon, de hát közben olyan helyeken járhatunk, ahol még korábban soha. Idén télen például Ausztráliában kezdtünk, aztán a Távol-Keleten bejártuk Japánt, Indonéziát, Malajziát, Tajvant és Hongkongot, majd jött Amerika és Európa. Magyarországon például már jártunk ugyan öt éve, de szeretjük ezt a régiót, szívesen jöttünk megint.

Ha már Malajziát említetted, ott nemrég Gwen Stefaninak kellett alaposan visszafognia magát, mert sokak szerint sértette volna a muszlim vallást a szokásos show-ja. Nektek semmilyen korlátozásban nem volt részetek?
- Nem, ugyanis mi nem szoktunk alsóneműben rohangálni a színpadon...  De komolyan, inkább csak a női előadóknak van ott problémájuk, bennünket szerencsére senki nem próbált meg korlátozni semmiben, remek koncert volt. Szeretünk különböző kultúrákat megismerni, és lehetőség szerint minél több országban szeretnénk játszani. Dél-Amerika eddig még kimaradt sajnos, de legközelebb oda is megyünk.

Gondolom, halálosan elegetek van már abból, ha a Radioheadhez hasonlítanak benneteket, de most mégis aktuális a kérdés: el tudjátok képzelni, hogy a következő lemezeteket ti is úgy jelentetitek meg, hogy csak letölthető formában kirakjátok a honlapra, és mindenki annyiért tölti le, amennyiért akarja?
- Hát én fizettem érte 25 penny kezelési költséget, szerintem annyit megérdemelnek érte (nevet). De egyébként ez egy nagyon érdekes kérdés. A Radiohead ezzel a közönség lelkiismeretére apellál, hiszen az, aki mondjuk ingyen letöltötte volna valahonnét, most úgy érezheti, hogy magától az együttestől veszi el azt a pénzt, és emiatt esetleg bűntudata lesz. A lemezkiadás módja amúgy is állandóan változik manapság, én is kíváncsi vagyok, hogyan reagál erre a közönség. Az biztos, hogy a hét végére a zeneiparnak már meglesz a kialakult véleménye a dologról, és már akkor eldőlhet, hogy sikeres lépés volt-e vagy sem.

Forrás: Warner Music

Ma már a Muse egyértelműen az egyik legnépszerűbb rockzenekar világszerte. Mi volt az a pont, amikor először érezted úgy, hogy tényleg egy nagy zenekar dobosa vagy?
- Ez azért egy hosszú folyamat nyilván, de ha kell egyet mondani, akkor az idén júniusban volt, amikor az elsők között játszhattunk az újjáépített Wembley-stadionban. Két koncertet is adtunk, ezek közül az elsőre fél óra alatt elkelt mind a 90 ezer jegy. Ekkor mi Németországban voltunk, és még aludtunk - mire felébredtünk, már el is fogytak a jegyek az első napra. Aztán kiderült, hogy a második napon is megtöltjük a Wembley-t - ekkor futott át rajtam, hogy a rohadt életbe, tényleg nagy banda vagyunk. Egyébként ezek a stadionkoncertek megismételhetetlenek: ott van rengeteg ember, és mind egy hullámhosszon vagyunk, ugyanúgy egyesíti a koncert a tömeget, mint ahogy csak egy futballmeccsen tapasztaltam korábban. Mindenképpen szeretnénk még ilyet.

Inkei Bence

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Facebook/Orbán Viktor Sportosban erős Orbán ruhatára, de lazaságban gyenge Bőrkabátban bukkant fel a múlt héten egy hajléktalanszállón Orbán Viktor, ami ritkán látott húzás tőle. Bár általában öltönyt hord, van egy kedvenc hátizsákja és szereti ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Zebra vagy ló volt Teleki? Teleki László a reformkor független és elvhű politikusa volt, akinek 1861-es öngyilkossága után elszaporodtak a halálát övező összeesküvés-elméletek. A Nemzeti Múzeumban ...
    Fotó: Mudra László [origo] A csótány istenné válik Kiss Miklós a világ legnagyobb presztízsű kiállítótereibe csempészett be aranycsótányokat. Akcióit aprólékosan dolgozza ki, de így is volt olyan biztonsági rendszer, ...
    Fotó: Mudra László [origo] Így lesz Akvárium a Gödörből Nemcsak a neve változik meg, a belseje is átalakul a Gödör Klubnak: helyet cserél a ruhatár, a pult és a nézőtér; új irányba néz majd a vécéajtó és külön terme lesz a ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Lennon péniszmadara Szegeden John Lennon eleinte unalmában rajzolgatott bizarr lényeket lemezcégének levélpapírjára, később már a rendőrség kobozta el egy pornográf művét, a Szegeden nyílt, rajzait, ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Múzeumban végzi a Márta-féle Új Színház Az Új Színház február elején búcsúzó igazgatója szerint márciustól a jelenlegi repertoár egyetlen előadása sem marad színpadon. Két színész és a társulat néhány tagja ...
    Forrás:Garamvári Gábor Láncfűrésszel mondom el Vérontás vagy moralizálás lesz abból, ha egy unatkozó bölcsész túl sokszor nézi meg a Texasi láncfűrészes mészárlás című horrorklasszikust, ihletett állapotában maga is ...
70
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    [origo] biztosítás
    Óriási akciók! Váltson online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
Electrolux EOB 64201 X beépíthető inox elektromos sütőMultifunkciós sütő, teleszkópos sütősín, ujjlenyomatmentes felület, katalitikus öntisztítás.
104.900 Ft

24 óra hírei

19:23Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
19:09A röplabdában is bevetik a sólyomszemet
19:08Lengyelország sikere Orbán Viktor sikere

Legolvasottabb cikkek

80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
rtl Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Forrás: YouTube Atomháború a teniszpályán Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.

További adatok » Időjárás »

ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a