Ha hihetünk az előrejelzéseknek, akkor a legnagyobb sztárok közül többen is piacra dobnak albumokat idén. Közülük választottuk ki azokat, amelyek a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak majd számot és amelyek tényleg fontos szerepet is játszhatnak majd az évben. Madonna ötvenévesen is trendi, majdnem húsz évet fiatalodik a Metallica, tíz év után folytatja a Portishead.

Madonna
Az egyelőre még cím nélküli album várhatóan az év első felében jelenik majd meg, és ha mással nem is, azzal már biztosan be fog vonulni a poptörténelembe, hogy ez lesz Madonna utolsó albuma a Warnernél, ahol a lemezzel letudja a kiadó iránti összes kötelezettségét, és az ezt követő stúdióalbum már a Live Nation koncertügynökség gondozásában jelenik majd meg.
Vagyis az énekesnő nem fog visszavonulni, nincs megállás, hiába tölti be idén az ötvenet, de legalábbis az biztos, hogy az idei album nem az utolsó Madonna-lemez lesz. Persze az olyan folyton változó - vagy legalábbis erre törekvő - előadóknál, mint ő, mindig érdekes, hogy mi lesz az új irány, hiszen egy ilyen tudatosan felépített karrierbe nem fér bele két egymást követő, ugyanolyan hangzásvilágú lemez.
Ez a hírek szerint idén sem lesz másként, ami lehet, hogy rossz hír az oldschool elektro-diszkó hangzás híveinek, amely az előző lemezt, a Confessions On A Dance Floor című 2005-ös albumot jellemezte. Bár kezdetben olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint ugyanaz a vonal folytatódik majd, és ugyanúgy Stuart Price felel majd az alapokért, ám a producer novemberben úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy Madonna ezúttal más irányba szeretne elindulni, ám Price nem mozog otthonosan az R&B-ben és a hiphopban, ezért más producerrel készül majd az album.
Ez tehát azt jelenti, hogy Madonna is felszáll a "Furtado-expresszre", és ő is a legfelkapottabb producer, Timbaland segítségét kéri dalaihoz. Persze nemcsak Timbo lesz a fedélzeten, hanem a másik aduász, Pharrell Williams is (tőle nyilván valami hasonlót vár majd az énekesnő, mint amilyen Gwen Stefani legutóbbi lemezének áramvonalasítása volt).
Madonna nem lenne Madonna, ha nem kérne a többi divatos közreműködőből. Így aztán az előzetes hírek szerint kisebb szerepet vállal a lemezen Justin Timberlake is, míg a producerek hosszú sorát olyan kurrens nevek gyarapítják majd, mint Akon, Swizz Beatz, Danja vagy Sean Garrett. Lehet, hogy nem mindegyik név ismert a nagyközönség számára, de ha azt mondjuk, hogy olyan sztárokkal dolgoztak már együtt a közelmúltban, mint Britney Spears, Beyoncé vagy a szólóban is befutás előtt álló Pussycat Doll, Nicole Scherzinger, akkor talán már érthető, hogy mit lát bennük a legfrissebb trendek iránt mindig fogékony Madonna.
Lemezcím tehát még nincs, de azt már tudni véli a MadonnaTribe.com nevű rajongói honlap, hogy az album első kislemezdala a 4 Minutes To Save The World lesz (benne Timbaland és Timberlake), a régimódi Madonna-rajongók pedig jobb lesz, ha felkészülnek a "Madonna feat. Akon & Swizz Beatz" és hasonló felállású slágerekre, különben nehezen tartják majd a lépést a pop nagyasszonyával.
Fischer Iván: A karmester a diktátor szimbóluma
Fischer Iván úgy érzi, karmesterként mindent elért az életben. Az [origo]-nak elmondta, miért nem csökken soha a komolyzene közönsége, illetve hogyan hajthat valakit a ...
Fischer Iván: A karmester a diktátor szimbóluma
Fischer Iván úgy érzi, karmesterként mindent elért az életben. Az [origo]-nak elmondta, miért nem csökken soha a komolyzene közönsége, illetve hogyan hajthat valakit a ...
Fischer Iván: A karmester a diktátor szimbóluma
Fischer Iván úgy érzi, karmesterként mindent elért az életben. Az [origo]-nak elmondta, miért nem csökken soha a komolyzene közönsége, illetve hogyan hajthat valakit a ...
Főzésre és hideg ellen is jó az olcsó magyar hokedli
A túlélést segítené a fagyokban a Kálha, amelyen ülni és főzni egyaránt lehet, éjjel pedig megóvhatja a kihűléstől a tulajdonosát. Toronyi Péter találmánya még nem ...
Bryn Terfel: Mindig a rosszfiúkat tapsolják meg
Bryn Terfel, a világ egyik legismertebb basszbaritonja három üveg sörrel indította Rosszfiúk című áriaestjét szombat este a Művészetek Palotájában. Az [origo]-nak adott ...
A csótány istenné válik
Kiss Miklós a világ legnagyobb presztízsű kiállítótereibe csempészett be aranycsótányokat. Akcióit aprólékosan dolgozza ki, de így is volt olyan biztonsági rendszer, ...
Így lesz Akvárium a Gödörből
Nemcsak a neve változik meg, a belseje is átalakul a Gödör Klubnak: helyet cserél a ruhatár, a pult és a nézőtér; új irányba néz majd a vécéajtó és külön terme lesz a ...
A néző odacsap a színésznek - horrorszínház Budapesten
Korábban kitiltották Siófokról annak az interaktív horrorszínháznak az elődjét, amelyben rémisztő alakok terelik és késztetik feladatok megoldására a látogatót ...
Az állam az aranyhalat látja - interjú a Ludwig Múzeum távozó kurátorával
Szakmája egyik csúcsának számít, hogy a Ludwig Múzeum kurátoraként dolgozik, Oltai Kata mégis otthagyja közalkalmazotti állását, és visszatér a magánszférába. Sajnálja, ...
Lennon péniszmadara Szegeden
John Lennon eleinte unalmában rajzolgatott bizarr lényeket lemezcégének levélpapírjára, később már a rendőrség kobozta el egy pornográf művét, a Szegeden nyílt, rajzait, ...
Minden napra egy szuperprodukció - [origo]-s díjeső a harmincadik Sajtófotón
Két nagydíjat, hat kategóriadíjat és két különdíjat nyert az [origo] két fotósa, Pályi Zsófia és Hajdú D. András a 30. Magyar Sajtófotó pályázaton, amelyen ez volt az ...
Múzeumban végzi a Márta-féle Új Színház
Az Új Színház február elején búcsúzó igazgatója szerint márciustól a jelenlegi repertoár egyetlen előadása sem marad színpadon. Két színész és a társulat néhány tagja ...
Láncfűrésszel mondom el
Vérontás vagy moralizálás lesz abból, ha egy unatkozó bölcsész túl sokszor nézi meg a Texasi láncfűrészes mészárlás című horrorklasszikust, ihletett állapotában maga is ...
Az ember, aki nem halt meg
Napokig terjedt a kortárs képzőművészet egyik leginkább ellentmondásos alakjának, Damien Hirstnek a halálhíre. A hír azonban félrértés volt, a világ legkelendőbb ...
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.