Fordított magyar zászló: egy iráni politikai menekült új élete

Amin Ashoory iráni újságíró
Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron véletlenül csöppent az újságírásba, ami miatt bebörtönözték. Két hónappal később véletlenül csöppent Magyarországra, ahova embercsempészek hozták. A 31 éves iráni közgazdász utólag visszatekintve úgy érzi, egy cunami söpört végig az életén, de azt mondja, most már nem bánja a történteket. Amin Ashoory új életét építi fel a Nyugati és a Blaha között: filmet forgat a menekülttáborokról, fiatal magyar művészekre koncentráló kávézót nyit, magyarul tanul, és vízilabdázik. Jól érzi itt magát, csak nem érti, a magyarok miért nincsenek tisztában országuk értékeivel.
Vágólapra másolva!

Harmadik újságcikkének megjelenése után jött az autó Amin Ashooryért. A jelenet kísértetiesen emlékeztet az ötvenes évek Magyarországára, csakhogy ez Teheránban történt 2009 júniusában, néhány nappal az iráni választások előtt. A Magyarországon egy éve menekültstátuszt kapott 31 éves iráni férfival Budapesten beszélgetünk otthonában, egy belvárosi bérház földszinti lakásában. Órákon át meséli elmúlt másfél évének kalandos és veszélyes helyzetektől sem mentes történetét.

2009. június 12-én elnökválasztásokat tartottak Iránban. A hivatalos bejelentés szerint a választásokat a hivatalban lévő konzervatív Máhmúd Ahmadinezsad nyerte, kihívója, a reformpárti Mir Hoszein Múszavi és hívei viszont azt állították, hogy meghamisították az eredményeket. Emiatt Teheránban zavargások törtek ki, az ellenzékiek többször összecsaptak a rendfenntartó erőkkel. A választások előtti hetekben azonban hagyták a lakosságot szabadon politizálni - harminc éve először. (Erről bővebben a keretes írásban olvashat.)

Ebben a politikai közegben, a választások előtti hetekben jelent meg Ashoory három cikke egy ellenzéki lapban. Nem volt újságíró, egy iráni székhelyű nemzetközi cég régiós menedzsere volt Dubajban, az újságírásba egy véletlen sodorta. "Sosem politizáltam, inkább a sport érdekelt. Az iráni nemzeti válogatottban vízilabdáztam. Dubajban, egy amerikai egyetemen közgazdaságtant és bizniszt tanultam; egyáltalán nem foglalkoztam a politikával. Anyagi biztonság vett körül, Dubajban és Iránban is volt lakásom. Aztán nem tudom, mi történt, hirtelen egy cunami söpörte el az addigi életem" - mondja. A falat egy iráni zászló díszíti; Ashoory egy nagykövetségen tartott megmozdulás előtt vett egy magyar zászlót, megfordította, és a közepébe hímeztette az IRAN szót. Az asztalon a budapesti Time Out magazin angol kiadásai hevernek.

Az életében bekövetkezett cunamit egy beszélgetés váltotta ki: hónapokkal a választások előtt Dubajból hazalátogatott Teheránba, ahol korábbi gimnáziumi osztálytársaival találkozott, és elmesélte nekik, hogy munkája közben rájött egy korrupciós ügyre, amely a hivatalban lévő elnök, Máhmúd Ahmadinezsad testvéréhez köthető. Amin Ashoory munkahelye acéltermékeket szállított főleg Afganisztánba és Irakba. A korrupciós ügy szerinte az iráni-iraki határnál történt.

Az iráni választások

A választásokat követően több ezer embert bebörtönöztek, köztük rengeteg újságírót, a választások utáni napokban az ellenzéki Múszavi honlapjait alig vagy egyáltalán nem lehetett elérni. A nyáron elfojtott zavargások decemberben újra kezdődtek, miután meghalt Hoszein Ali Montazeri nagyajatollah, a reformista ellenzék egyik legfontosabb vallási és szellemi vezetője.

"A választások előtt felpuhulni látszott a rendszer: úgy festett, hogy az emberek visszakapják a jogaikat, politizálhattak az utcákon, amire az 1979-es iszlám forradalom óta nem volt példa" - írja le az optimista hangulatot Ashoory. "Szabadon beszélhettek a jelöltekről, és a forradalom óta ez volt az első olyan eset, hogy a jelöltek tévévitában mérhették össze erejüket. Nagyon jó volt a politikai hangulat, úgy tűnt, végre nagy dolgok történhetnek Iránban" - mondja.


Két-három hónap múlva felhívta az egyik barátja, aki részt vett a beszélgetésen. Mint mondta, éppen az ellenzéki Múszavi és egy másik jelölt kampányán dolgozik. "Nem írnál egy cikket ezekről a bűncselekményről?" - kérdezte tőle, mire ő: "Miért ne?". Ashoory ekkor már 7 éve Dubajban élt. Visszament az egyetemre, beült néhány gazdaságiújságírás-órára. Azt mondta, annak érdekében hogy szerezzen egy kis rutint, előbb az Etemad Melli nevű legnagyobb ellenzéki lap sportrovatába írt. (Az újság a Spiegel szerint rendszeresen beszámolt az iráni kormány visszaéléseiről, a választások után egyebek mellett a börtönökben tapasztalható kínzásokról is. A lapot tavaly augusztusban megszüntették, a legtöbb újságíróját bebörtönözték.). Miután lett egy kis rutinja, jött a két leleplezőnek szánt cikk az állítólagos korrupciós ügyről.

Elmondása szerint visszafogott hangnemben írta a cikkeket arról, mi folyik az acélexportüzletben. Az elnök testvérének a nevét nem említette meg, de több olyan ember neve szerepelt az írásokban, akik kapcsolatban álltak vele. Szerinte bármely iráni embernek, aki tud olvasni a sorok között, világossá vált, hogy az elnök családjának korrupciós ügyéről van szó. A harmadik cikk megjelenésekor még Dubajban volt, ám nem sokkal később hazautazott, hogy meglátogassa a családját.

"Valami már a teheráni reptéren gyanús volt: jóval hosszabb ideig nézegették az útlevelemet, mint másokét, aztán néhány perc múlva visszajöttek, hogy minden rendben, mehetek" - emlékezett vissza. Két nappal később egy szupermarketből lépett ki, és apja étterme felé indult, amikor egy autóból megszólították, hogy ismer-e egy bizonyos címet. "Amikor közelebb hajoltam, megfogtak, és az ablakon át berántottak a kocsiba, a sofőr pedig elhajtott. Ez tavaly június elsején vagy másodikán történt, két héttel a választások előtt" - mondja.

42 millió forintnyi óvadék fejében engedték szabadon

Az autó egy börtönbe szállította. "Elvittek egy helyre, ahol beraktak egy cellába, és kb. három napig senki nem szólt hozzám egy szót sem. Aztán megkezdődött a kivizsgálás, és pár nap múlva már a bíróság előtt álltam. Kétszázezer dollárnak (kb. 42 millió forint) megfelelő óvadék fejében szabadon engedtek" - mondja egy szuszra, hozzátéve, hogy szabadulásáért letétbe kellett tennie teheráni lakását. Azt mondja, nem szívesen beszél erről a tíz-tizenkét napról, ami eddigi élete legszörnyűbb időszaka volt. Csak néhány óvatos faggatózásra árulja el, hogy csak minimális fizikai kínzásnak tették ki, viszont erős pszichológiai nyomást kellett elviselnie. Minden alkalommal például, amikor elhagyta a cellát, kendővel kötötték be a szemét, és csak annyit hallott, hogy embereket bántalmaztak előtte. Azt állítja, az élmény leginkább ahhoz hasonlítható, amiket a sztálini diktatúráról lehet olvasni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fejre állított magyar zászlóból iránit lehet készíteni

A választások idején még börtönben volt, így nem tudott szavazni. Amikor szabadult, Teheránban már nagyban folytak a zavargások. "Szerintem azért engedtek szabadon, mert kellett a hely a súlyos eseteknek, akiket az utcákon tartóztattak le." Szabadulása után két napot kórházban töltött az elszenvedett pszichés és a kevés testi kínzás miatt, de hamarosan az is megtelt a demonstrációkban megsebesült emberekkel, úgyhogy hazaengedték. "Kiszámíthatatlanul működött az internet, egy csomó oldal le volt tiltva, és legalább egy hónapig a mobiltelefonok sem működtek. A levelezéseket is erősen szűrték a hatóságok, de végül meg tudtam nézni a Gmailemet, ami elég fontos volt, mert a dubaji munkahelyemen semmit sem tudtak rólam. Ekkor láttam ugyanannak a srácnak a levelét, aki megkért, hogy írjak a korrupciós ügyről. Próbáltam felhívni, de nem volt elérhető. A levélben volt egy dokumentum, ami a titkosszolgálattól származott. Egy közös barátunknak és nekem küldte."

Aznap este éppen egy szomszédjánál volt, akinek a testvérét szintén politikai okok miatt börtönözték be. A férfi éppen nyugtatgatta, hogy idővel elfelejti majd a vele történteket, amikor az anyját és a bátyját hallotta egy idegennel beszélni a lépcsőházban. Az idegen róla érdeklődött, ezért gyorsan magára zárta a szomszéd lakásának ajtaját. Mint utóbb megtudta, tudomást szereztek az e-mailről, ezért jelentek meg nála a titkosszolgálat civil ruhás emberei. "Mindent elvittek, amit csak a szobámban találtak: a laptopomat, az irataimat, a személyi igazolványomat, a bankkártyámat, mindent" - mondja.

Egy isztambuli szobából egy kamionraktérbe

Ezután döntött úgy a családjával, hogy jobb, ha elhagyja az országot. Két-három órával később kisurrant a házból, és egy hétig a nagybátyjánál bujkált. A család felvette a kapcsolatot egy embercsempészcsoporttal, kifizetett nekik 18 000 dollárt (kb. 3,8 millió forint). Július elején egy barátja elvitte az iráni-török határra, ahol az embercsempész-hálózat első tagjával találkozott.

Valamivel éjfél után kezdtek el gyalogolni Törökország felé. Felmásztak a határsávban lévő hegyre, és amikor öt órával később felértek, a férfi egy üveg vízzel és néhány keksszel magára hagyta. "Várj itt, fél óra múlva érted fognak jönni" - mondta neki itt az iráni kísérő. Amin Ashoory két szikla között töltötte a hajnalt. Két csomag cigaretta volt lerakva mellé, amiből arra következtetett, hogy a csempészek átadás-átvételi pontján várakozik. Aztán órákkal később megérkezett egy lovas férfi, aki magával vitte a cigarettával együtt. Elgyalogoltak az első török faluba, onnan egy kisvárosba, ahonnan hamis útlevelével Isztambulba buszozott. Az indulás után öt nappal megérkezett a török nagyvárosba, ahol nem tudta, hogy 25 napot fog dekkolni. "Szerencsére beszélek törökül is, így meg tudtam értetni magam. Az eredeti terv az volt, hogy meg sem állok Angliáig" - mondja.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Egy éve lakik a VI. kerületi bérház földszinti lakásában, ami előtt éppen építkeznek

Isztambul egy lepusztult kerületében várakozott egy kis lakásban, ahonnan nem mozdulhatott ki, végül 25 nap múlva jött a fordulat: hajnali 5 körül elindultak, két arab férfival együtt egy kamiongarázsba vitték őket, ahol állt ugyan egy török rendőrautó is, de amikor ezt szóvá tette, a csempészek megnyugtatóan legyintettek. Az egyik kamion kockákba rendezett textiláruval volt megrakva, a belsejében egy akkora üreg volt kialakítva, amiben a három férfi éppen el tudott helyezkedni. Ismét csak egy üveg vízzel és néhány keksszel voltak felszerelve. Mivel várhatóan 2-3 napot is a kamionban kellett maradniuk, az embercsempészek megkérték őket, hogy ne nagyon egyenek. Altatókat és egy-egy nagy üveget kaptak szükségleteik elvégzésére. A lelkükre kötötték, hogy amikor a kamion áll, meg se rezzenjenek. Így is történt: mivel arabul is beszél, eleinte váltott pár szót két útitársával, aztán a teljes utat végigaludta. A terv az volt, hogy Magyarországig hozza őket a kamion, ahonnan kocsikkal mennek tovább.

"Amikor felébredtem, világos volt, a kamion állt, és az emberek kint olyan nyelven beszélgettek, amit egyáltalán nem értettem. Gondoltam, ha Bulgáriában vagy Horvátországban lennénk, akkor valami szláv nyelv lenne, de ez nem az volt" - mondja. Aztán továbbgurultak; és amikor beesteledett, a kamion megállt. Kinyitották a hátsó ajtót, egy autó várakozott ott, amely magával vitte az arabokat, Amin Ashoory ekkor már több mint egy hónapja menekült, fájt a válla, elege volt. Megtudta, hogy Magyarországon vannak: "Biztonságos ez az ország?" - kérdezte, mire mondták neki, hogy igen, EU-tagállam, ahonnan nincsenek határok Angliáig.

Békéscsaba - Debrecen - Budapest

Az embercsempészek nem szívesen engedték el, de kisebb veszekedés után kötélnek álltak. "Csak később tudtam meg, hogy a második autó, ami vitt volna tovább Londonba, késett. Végül miután meggyőztem őket, elvittek egy városba, és kiraktak egy McDonald's-nál, mint kiderült, Békéscsaba belvárosában". Mielőtt elváltak egymástól, az embercsempészek a kezébe nyomták egy cigisdoboz papírját, amire a TÁBOR szó volt írva. Mondták, hogy mutassa meg a taxisnak, aki tudni fogja, hova kell vinnie. Az Isztambulban megígért 500 euró helyett 150-et adtak neki, de már nem volt kedve vitatkozni velük. A taxis nem tudott angolul, és sokáig az sem esett le neki, milyen tábor a cím, aztán beugrott neki, hogy a menekülttáborról lehet szó, és lerakta a kapunál.

Tizenöt napot töltött Amin Ashoory Békéscsabán, és még egyszer ugyanennyit a debreceni táborban. Az út során először Békéscsabán tudott beszélni a családjával: kapott egy SIM-kátyát, felhívta az egyik barátját, akinek megadta a telefonszámát, a család pedig visszahívta. Ekkor tudta meg, hogy nem sokkal az után, hogy elhagyta Iránt, a bátyját három napra letartóztatták. Róla faggatták, de amikor egyértelművé vált számukra, hogy elhagyta az országot, elengedték.

Debrecenből mihamarabb tovább akart állni: "Írtam egy levelet a tábor vezetőinek, hogy nem érdekel, mi fog történni, a tábor szörnyű helyzetére való tekintettel hagyjanak elmenni" - mondta. Amint megérkeztek a dokumentumai Békéscsabáról, megkapta az engedélyt, és 2009 szeptember elején elhagyhatta a debreceni tábort. Családja küldött neki pénzt, amit Budapestre érve fel tudott venni, és a csempészektől kapott 150 euróból is maradt valamennyi.

"A Nyugati és a Blaha között történik minden"

"Semmit sem tudtam Budapestről, csak gyalogoltam a Nyugatitól a Blaháig, mert a táborban azt mondták, hogy Budapesten minden lényeges dolog e két hely között történik." Még érkezése napján sikerült kibérelnie egy ingatlanközvetítő irodától azt a VI. kerületi lakást, amelyben most is él. Szeptember 2-án a zsebében volt a lakás bérléséről szóló szerződés.

Senkit nem ismert Budapesten, egy iráni fiú számát kapta meg még a debreceni táborban; kezdetben ő ismertette meg a várossal, segített neki berendezni a lakást. Fokozatosan elkezdte felépíteni új életét, bár mint mondja, ez még most is folyamatban van. Mivel Dubajban és Iránban is tagja volt az Amnesty Internationalnek, felkereste az irodát, amelynek itt is tagja lett. Lassan embereket ismert meg, egyikük révén talált egy olyan csapatot, amelyben hetente négyszer vízilabdázik. "Szerintem a magyarok nemcsak hogy a legjobbak vízilabdában, de meggyőződésem, hogy itt született meg a vízilabda!" - mondja lelkesen, és a szenior csapat fényképes tagsági igazolványát mutatja. Hetente kétszer kötelező magyar nyelvtanfolyamra jár, "nagyon nehéz a magyar" - vált át a nyomatékosítás kedvéért angolról magyarra.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Jól érzi magát Budapesten, Iránba egyelőre látogatóba sem mehet

Tavaly októberben születésnapja után egy nappal volt a második interjúja a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál, aztán még egy, és december közepén megkapta a politikaimenekült-státuszt (az ezzel járó havi pénzösszegről, mint mondja, egy idő után lemondott). Most szinte minden olyan joggal rendelkezik, mint egy magyar állampolgár (erről bővebben itt olvashat).

"Noha sokat utaztam Ázsiában, Kínában, Thaiföldön, és több európai országban is jártam, nem igazán volt arról fogalmam, milyen lehet Európában élni. Teljesen más itt az életstílus, mint a Közép-Keleten. Magyarország elképesztő hely, csak a magyarok valahogy nincsenek tisztában az országuk értékeivel. Nagyon jól érzem itt magam, sosem volt semmi gondom a magyarokkal; a két legjobb barátom félig magyar, félig lengyel, olyanok vagyunk, mint egy család" - magyarázza.

El kellett kezdenie pénzt keresni, mert volt ugyan valamennyi megtakarított pénze Iránban, a családja csak később tudta azt utánaküldeni. "Tizennégy évesen kezdtem el dolgozni apám éttermében, azóta sosem volt komolyabb anyagi problémám. Világéletemben hozzá voltam szokva ahhoz, hogy ha valamire szükségem volt, az ott volt előttem" - mondja. Először egy kínai piacra jelentkezett, ahol egy hetet dolgozott: árukat kellett ki-be pakolnia; 6000 forint per nappal kezdte, az utolsó két napra 8000 forintot kapott. Eközben ismét felvette a kapcsolatot egykori dubaji munkahelyével; de biztonsági megfontolásból senkinek nem árulta el, hol van.

Dokumentumfilmet forgat, kávézót indít, feldobná a Tokaji marketingjét

Aztán az Amnesty International tagjaival beszélgetve jött az ötlet, hogy forgasson filmet a menekülttáborok helyzetéről. "A legfőbb kérdésünk az volt, hogy miért vannak a menekültek mindig olyan nagy gondban, függetlenül attól, melyik országba érkeznek. És hát a táborok szörnyű állapota is foglalkoztatott" - magyarázza.

Vette az újságírás elsajátításakor egyszer már bevált módszert, és nyáron elolvasott egy tucat könyvet arról, hogyan kell dokumentumfilmet forgatni. Hamarosan elkészül a 85-90 perces film, amelyet perzsa nyelven forgatták, ezért a megszólalók többsége iráni vagy afgán, de akad köztük arab, palesztin és libanoni is. Magyarország mellett forgatott Törökországban és Görögországban is. "Egy erőteljes dokumentumfilmet akarok csinálni" - mondja.

"Európa egy hallal teli óceán"

Különösen nehéz Amin Ashoory szerint a beilleszkedés azoknak, akik háborús országban nőttek fel, illetve akik korábban vidéken éltek. "Ahhoz, hogy labdába tudj itt rúgni, meg kell ismerned a rendszert és tudnod kell vele azonosulnod. Csakhogy a Közép-Keleten nincs semmiféle rendszer. És itt jön az első gond: ha nem vagy iskolázott, ezt nehezen tudod megérteni" - magyarázza.

"Egy idő után észrevettem, hogy a menekültek 85 százaléka - bármely országból jött is - gazdasági okokból van itt. Olyan képzettel érkeznek, hogy Európa egy hallal teli óceán, ahova csak behajítod a horgászbotodat, és rögtön fennakad rajta egy-két hal. De ez sajnos teljesen hibás elképzelés: Európa nem egy óceán, még csak nem is egy tó. Vagy ha tó, akkor olyan, amiben nincsenek halak" - foglalja össze a filmforgatás közben szerzett tapasztalatait.


Mostanában egy magyar társával együtt egy kávézó megnyitásán dolgozik. A terv szerint pályakezdő, fiatal magyar művészeknek biztosítanának megjelenési helyet. "Külföldi szemmel elképesztő művészi élet folyik Budapesten" - mondja. Mozgásba lendült a benne rejlő üzletember is: a Tokaji és egyéb ismert magyar borok piacát tanulmányozza: "Lehetne még javítani a marketingjükön" - számol be kutatásának jelenlegi állásáról.

Került nagyon nehéz helyzetekbe az elmúlt másfél évben: "Útközben többször feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a fenének csinálod ezt? Most már jól érzem magam, mert egy csomó új dolgot tanultam" - elemzi jelenlegi helyzetét. Abban nem biztos, hogy ha most kéne döntenie, ismét megírná-e a cikkeket. Azt viszont nem bánja, hogy éppen Budapesten kötött ki, ami szerinte sok tekintetben élhetőbb hely, mint Teherán; Európában már csak itt tudja elképzelni az életet. Természetesen hiányzik a családja, biztonsági okokból továbbra is csak akkor beszél velük, ha ők hívják. Hogy mikor látja őket legközelebb, nem tudja, Iránba egyelőre még látogatóba sem tanácsos utaznia. A családján kívül egy dolog hiányzik még neki: az autóvezetés.

Kedvenc helyei Budapesten
A IX. kerület
Terror Háza
Vörösmarty tér
Gödör Klub, Most, Instant
Egy ideig szívesen lakna Budán is, hogy kipróbálja, miben más, mint Pest.