Öngyilkosság: mi áll mögötte és hogyan előzhető meg?

A szeptember az öngyilkosság prevenció hónapja, de hónaptól vagy világnapoktól függetlenül is fontos beszélni az öngyilkosságról, annak hátteréről és a megelőzési lehetőségekről, hiszen csak Magyarországon évente negyven-ötvenezer öngyilkossági kísérlet történik.

Ezzel együtt az is elmondható, hogy Magyarországon az öngyilkosság a nyolcadik leggyakoribb halálok. 

Az öngyilkossággal kapcsolatban több tévhit kering, ezek közül az egyik az, hogy „aki beszél róla, az úgysem tenné meg” – ezzel szemben a jelenleg elérhető adatok szerint 

tíz öngyilkosságot megkísérlő személy közül nyolc beszél a terveiről, érzéseiről. 

Másik ilyen tévhit és egyben bagatellizálása az állapotnak az, hogy aki öngyilkosságot kísérelne meg, az úgyis „őrült”, elvesztette a kapcsolatot a normalitással. Ezzel szemben a helyzet az, hogy azok az emberek, akikben megszületnek szuicid gondolatok, általában súlyos mértékben küzdenek a reménytelenség érzésével. A mentális zavarok és bizonyos szuicid viselkedési formák között van erős és szignifikáns összefüggés: A legerősebb kapcsolatot a hangulatzavarok, az impulzuskontroll-zavarok, a szorongásos zavarok  és a szerhasználattal kapcsolatos zavarok között találtak a kutatók – ezek azonban nem egyértelműen vezetettek szuicid kísérlethez is, kifejezetten a szuicid gondolatokra vonatkozott az összefüggés, azonban a kezeletlen mentális betegség hozzájárulhat a szuicid kísérlethez. (Kessler et al, 1999.) 

Az egyik kulcsszó talán a reménytelenség érzése:

az olyan helyzetek, traumatikus események, betegségek, amelyekben elhatalmasodik az egyénen az érzés, hogy ebből nincs kiút, nincs előtte jövő, nincs remény a javulásra vagy változásra – és esetleg még egy kezeletlen mentális betegség is jelen van – a legjellemzőbb megelőző állapota az öngyilkossági kísérleteknek. Önmagában egy negatív életesemény vagy betegség, esetleg a vele járó testi és lelki fájdalom nem vezet még halálvágyhoz – akkor, ha az egyénben él a remény azzal kapcsolatban, hogy a helyzet még változhat, van esély a helyzet enyhülésére. Sok esetben ez a halálvágy egy kiútkeresés ebből a reménytelenségből. 

A megelőzés felé vezető első lépés az edukáció – jelenleg is erőteljes stigmatizáció jellemzi az öngyilkosság témáját, sok esetben a tévhitek mellett megjelenik az az elítélés, amely egész egyszerűen csak önző tettnek minősíti ezt a végzetes lépés anélkül, hogy foglalkozna azzal, mi állhatott a hátterében. Ez a stigmatizáció pedig nehezíti azt, hogy a szuicid gondolatokkal küzdő segítséget merjen kérni – hiszen fél attól, hogy csak elutasítással találja szemben magát. 

Aki öngyilkossági gondolatokkal küzd, esetleg úgy érzi, elhatalmasodott rajta a reménytelenség és kilátástalanság érzései – fontos tudnia, hogy nincs egyedül!

Ez egy nehéz, de átmeneti állapot, amiből segítséggel lehet kiút – éppen ezért, ne féljen élni a segítséggel, ezzel az állapottal nem kell egyedül megküzdenie.