Guruló tévészobáról álmodik a Sharp

Vágólapra másolva!
A japán elektronikai cég a Foxconn segítségével készítene mobil tévészobát, ami egy 65 colos képernyő köré épül.
Vágólapra másolva!
Fotó: Sharp

A Sharp úgy gondolta, ideje mobilizálni a tévét, amihez a Foxconn-t és az általa kifejlesztett villanyautó-alapot találta alkalmasnak. Az eredmény a Shap LDK+ elnevezésű kerekeken guruló tévészoba, amelynél arra használják a mesterséges intelligenciát, hogy az tökéletes körülményeket teremtsen a tévézéshez. Például magától vezérli a folyadékkristályos árnyékolókat, hogy menet közben is – változik a nap pozíciója – csillogásmentes képet lásson az ember, magától állítja a légkondicionálót is. Akár mobil irodaként is használható a jármű, hiszen minden kommunikációs szolgáltatás elérhető ahhoz, és ahogy az a japán villanyautóknál megszokott, természeti katasztrófa idején az otthon áramellátására is használható az akkumulátorban tárolt energia. A Sharp LDK+ bemutatójára szeptember 17-én, a cég fejlesztéseit bemutató rendezvényen kerül sor.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!