Tündérmese a terrorizmus születéséről: Salman Rushdie

Vágólapra másolva!
Ne kövessük el azt a hibát, hogy a Sátáni versek-kel kezdjük Rushdie világának megismerését. Hagyjuk a divatos fatwát, a levegőben száz oldalon át zuhanó unalmas, frusztrált férfiakat, a végeláthatatlan Korán-utalásokat, és süllyedjünk bele a burjánzó liánokból, fűszeres virágokból és gyönyörű mondatindákból összefont kasmíri világba, ahol a kötéltáncosokból a történet végére véreskezű, szomorú szemű terroristák lesznek. Macondo-Pacshígám-Los Angeles-tengely.
Vágólapra másolva!

Gyönyörű történet Salman Rushdie legújabb regénye, a Sálímár bohóc - még akkor is, ha a nemzetközi kritikusok egy része a földbe döngölte megjelenésekor, 2005-ben. Mi azokhoz csatlakozunk, akik szerint Rushdie egyik legjobb regénye, az eddig leginkább méltatott Az éjfél gyermekei-hez mérhető alkotás.

Rushdie azt mondta, hogy mostani regényeinek semmi köze a mágikus realizmushoz, és a Sálímár bohóc egyik központi helyszíne, a Pakisztán és India határán fekvő csodálatos kasmíri kis falu, Pacshígám minden illatozó virága, békésen rotyogó fazeka és gyönyörű szerelmi története ellenére sem Macondo. Egy multikulturális, 9/11 utáni világban nem is lehet az. A Sálímár bohóc című regény éppen pusztulásáról mesél.

A történet a cseppet sem mágikus Los Angelesben kezdődik: a 24 éves, álmában ismeretlen nyelven beszélő, gyönyörű fiatal lány, India és édesapja, Max bemutatásával. Rushdie legyen bármilyen rátarti vagy sátáni a maga csúnya, felfelé kanyarodó nagy szemöldökével, tud valamit: az amerikai város kiábrándítóan prózai életét nyelvével oldja mágikussá.

Ha az író távcsövén keresztül nézzük a várost, öreg közép- és kelet-európai hölgyeket látunk az erkélyen könyökölni, petyhüdt urakat kalapot emelni, ügyefogyott Fülöp-szigeteki üzletembert hajnalban mosni, és szőke kékszemű fiatal fiúkat halálos szerelmet vallani. Valószínűtlen. Mint ahogy az is, hogy az indiai sofőr mellkasán "rohanó folyók partjának nárciszai és a fennsíkok bazsarózsái" nőnek. De gyönyörű.

Mikor megismerjük a kasmíri Pacshígámot, rájövünk, hogy annak a világnak lenyomata érződött Los Angelesben is. Száz oldalon át hihetjük azt, hogy gyönyörű, monszunjárta Macondóba kerültünk, ahol még szebb a fű, magasabbak a fák, dúsabb a levegő, és jobban szeretik egymást az emberek, mint a dél-amerikai álomfaluban.

A színészettel, szakácsművészettel és filozófiával foglalkozó városkában együtt él egymás mellett mohamedán és hindu - olyan békességben, hogy míg az olvasó meg nem tanulja, hogy milyen név melyik valláshoz tartozhat, nem is tudja, hogy különbség lenne. Élnek itt jósnők, bimbózik szerelem, terjengenek misztikus történetek, van varázslat, titokzatos előérzetek, minden, ami a mágikus realizmushoz kell. Egészen addig, míg Kasmír leánya, Búnyi bűnbe nem esik.

Nem szükséges a kasmíri konfliktus ismerete ahhoz, hogy élvezzük a regényt, bár nehéz legyőzni a késztetést, hogy utána ne nézzünk, mi történt ott.

India legészakibb csücske, amelyet keletről Pakisztán, nyugatról Kína ölel, nagyjából azóta háborús övezet, amióta a szubkontinens felszabadult a brit fennhatóság alól. 1947 augusztusában alakult meg India és Pakisztán, két hónap múlva már mindkét frissen alakult ország hadserege ott nyomakodott a kasmíri falvakban. Azóta lezajlott még három háború, és a helyzet most is rendezetlen.

Rushdie köztudottan nem Pakisztán-barát, de a gyönyörű Kasmír elpusztításának története nemcsak a pakisztáni-indiai konfliktusról szól. Abban a pillanatban, amikor a kasmíri mohamedán hívők Kalasnyikovokkal felszerelkezve a hegyekbe vonulnak, a mitikus vasmolla toborozni kezd, felbukkannak az öngyilkos merénylők, és a kis filippínó forradalmár elkezd mesélni arról, milyen volt, amikor az afgánokkal és az al-Kaidával amerikai fegyverekkel harcolt a szovjetek ellen, Kasmír tágulni kezd, és elér az ikertornyok hűlt helyéhez. A völgy a világ mikro mása: Kasmír háborúja nagyobb léptékű konfliktusokat szimbolizál.

Az éjfél gyermekeiSálímár bohóc
Forrás: Getty Images

Rushdie

A regény körbeér, és csak akkor, amikor újra Los Angelesbe kalauzolt minket a történet mitikus logikája, értjük meg a regény elején történt gyilkosság kegyetlen és hideg szimbolikáját. Egy bosszúéhes, szerencsétlen moszlim megöl egy amerikai zsidót, mert elkeseredésében abba a kényszerképzetbe üldözte magát, hogy az tehet szerelme, világa összeomlásáról.

A regény a tündérmese mágikus atmoszféráját kőkemény politikai realizmussal és történelmi fordulatokkal keveri. Elringat minket a pacshígámi Macondo szép világában, de csak hogy megmutassa az iszlám terrorizmus bölcsőjét.