Árvízi védekezés: Orbán Viktor fontos döntést hozott

Események

ORBÁN Viktor; NAGY István
Hegyeshalom, 2024. szeptember 17. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) a Lajta-menti árvízvédelmi munkálatokat ellenőrzi Hegyeshalom térségében 2024. szeptember 17-én. A kormányfő megadta az engedélyt a Lajta főmeder és a Balparti Csatorna közötti szükségtározó megnyitására. Középen Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Az évtized árvize miatt a fővárosban és országszerte intenzív védelmi munkálatok zajlanak.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül88 bejegyzés

Cikkünk folyamatosan frissül!

 

05:15
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Ez történt hétfőn

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

05:23
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Rétvári: Legyőzzük az árhullámot!

Legyőzzük az árhullámot, Magyarország megcsinálja! - üzente Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán hétfőn este. Arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy ne terjesszenek álhíreket, ne terjesszenek rémhíreket, ne sértegessék a védekezésben közreműködőket.

Az írta: mindenki kiveszi a részét az árvíz elleni védekezésből, és megköszönte a vízügyesek, katasztrófavédők, rendőrök, katonák, hivatásosak és önkéntesek munkáját. Hozzátette, hogy mindenki teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy megfékezzék az áradást.

05:25
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Itt a friss időjárásjelentés

A pára- és ködfoltok feloszlása után változóan felhős-napos időre számíthatunk. Már csak elszórtan fordul elő zápor. Mérsékelt marad az ÉK-i szél, 20 fok körül alakul a csúcshőmérséklet - írja a Köpönyeg.hu.

05:54
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Térképen az árvízvédelmi helyzet

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság aktuális térképén látszik, hogy a Duna egyes szakaszain milyen árvízvédelmi készültség mellett dolgoznak. 
A kék jelzésű vízmércéknél nincs készültség, a zöldeknél I. fokú, a sárgáknál II. fokú, míg a piros jelzéseknél III. fokú a készültség.

Fotó: vizugy.hu

 

06:09
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Vitályos Eszter: Ha esik, ha fúj, ha árad, mi mindig megvédjük egymást

A kormányszóvivő egy videót töltött fel a Facebook-oldalára, ahol a miniszterelnök társaságában járja be a Dunakanyart és irányítják a védekezési munkákat.

07:10
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Útlezárások a Duna magas vízállása miatt

A Duna áradása miatt több utat is lezárták Komárom-Esztergom vármegyében:
- az Esztergom-országhatár (11326-os jelű) összekötő utat az 1-es km közelében, az esztergomi Mária Valéria híd közelében,
- a Dunaalmás hajóállomáshoz vezető (11342-es jelű) bekötőutat, illetve Dunaalmás vasútállomáshoz vezető (11343-as jelű) utat is lezárták Dunaalmás belterületén.
Ezen felül a 11-es főúton, Pilismarót térségében árvízvédelmi munkákat végeznek. Az 53-as és az 54-es km között csak a fél útpálya járható.
Pest vármegyében pedig két kerékpárutat is lezártak szintén a Duna áradása miatt:
- a Vác-Sződliget (97793-as jelű) kerékpárutat az 1-es és az 5-ös km között,
- valamint Szentendre közelében a Budapest-Szentendre EV6 (97812-es jelű) kerékpárutat a 2-es és a 3-as km között.

A Duna magas vízállása miatt a lezárták a Győr-Moson-Sopron vármegyei 14-es főúton található Vámosszabadi ártéri hidat és ezzel együtt a határátkelőt is. A lezárás érinti a teljes közúti forgalmat, így az autósok Győr-Moson-Sopron vármegyében az M15-ös autóutat, Komárom-Esztergom vármegyében pedig a 13-as főúti Monostori-hidat használhatják kerülőútként. (Útinform)

07:37
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella kiemelte, a vízügy munkatársai ahol kell, megerősítették, megmagasították a töltéseket. A védekezés jól halad, a munkát az elmúlt években megvalósult fejlesztések is segítik – fűzte hozzá. Elmondta, hogy a 2013-as árvíz után megerősítették a töltéseket, azok a munkálatok "most igazán kifizetődőnek", mert a töltések nagyon jó állapotban vannak. Az OKF az ország más területeiről is vezényelt át vízügyi szakembereket, szombaton több mint ötszázat, hétfőn pedig további háromszázat. Nagy erőkkel vannak jelen a vízügyes műszaki irányítók és "vészőrök" is, emellett több mint kétszázan irányítják és koordinálják a munkákat, tehát több mint ezer vízügyes most már huszonnégy órában védekezik és dolgozik – mondta a szóvivő.

07:45
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Lehet, hogy meg kell nyitni a szükségtározót Mosonmagyaróvárnál

Siklós Gabriella kiemelte: a Lajta esetében Mosonmagyaróvárnál elképzelhető, hogy meg kell nyitni a szükségtározót. Figyelik az előrejelzéseket, a modelleket, "de most óráról órára még mindig egy picit változik a helyzet" - tette hozzá.

A szükségtározó megnyitására azért lehet szükség, mert az árvízcsúcsot "jó időben, jó pillanatban kell megskalpolni (...) egyébként nem segít a beavatkozás" – fogalmazott.

A szóvivő kitért arra is, hogy a Rába Győrnél magasan fog tetőzni, a Duna többi mellékfolyója közül a Morva az előre jelzettnél magasabb, a Vág pedig egy nagyon kicsivel kevesebb vizet hoz majd.

Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a Duna vízgyűjtő területén kedden elállhat az eső, ugyanakkor kérdéses, hogy a hóolvadás mikor kezdődik.

07:52
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Így alakul a vízszint

Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint szombaton Budapesten 857 centiméteres vízállásra lehet számítani a Dunán. Egész heti országos előrejelzést itt találnak.

08:08
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Már 1400 katona van a gátakon, de még többen lesznek, ha kell

Az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an vannak a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden reggel az MTI-vel.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergom vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál. Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig. "A Magyar Honvédség a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani" – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

08:15
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Lánctalpas kétéltű járművek, helikopterek, területvédelmi tartalékos katonák

A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, hozzátéve, hogy a tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben, köztük olyanok is, akik frissen, a "Szeretem, Megvédem!" kampány hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak Magyarország biztonságának megőrzésében. 

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a bázislaktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén, ahol a felkészülést a hétvégén személyesen ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést. A vezérezredes azt hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.

08:28
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Mentik a vadállományt a Gemencben

A közvetlen életveszély elhárítása és a vad védelme érdekében szerdától teljes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el a Gemencben, ahol megindult a vadak mentése és megkezdődtek az árvízvédelmi munkálatok - közölte a Gemenc Zrt. kedd reggel az MTI-vel.

Az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság a közleményében azt írta, hogy a felázott erdőtalaj és a fakidőlések kockázata jelentősen megnőtt, valamint a nyári gátak töve is felázott, ami miatt a hullámtéren belüli időszakosan ármentett területekre is betörhet a víz. A vészhelyzetet tovább fokozza, hogy a Duna gyors emelkedése miatt a területen a víz erős sodrással lesz jelen - közölték. A tiltás a teljes Gemenci erdőre, valamint a Mohács és Paks környékén, a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre vonatkozik. A Gemenci erdő nyugati határán található, a Duna jobb parti árvízvédelmi töltésén Pörböly és Keselyűs között tilos tartózkodni, kizárólag a védekezésben részt vevő szakemberek használhatják a védműveket - hívták fel a figyelmet. A társaság mindezeknek megfelelően leállította a Gemenci Állami Erdei Vasút közlekedését és zárva lesz a pörbölyi ökoturisztikai központ is, valamint elmaradnak az ökoturisztikai programok és a hétvégére tervezett erdei vasúti nap is. Az elkövetkezendő időszak válságos napokat, heteket hoz az erdei állatok életébe - írták, kitérve arra, hogy "az állatvilág számára a lehető legkisebb emberi zavarás biztosíthatja a minél nagyobb arányú túlélés lehetőségét". A társaság azt kéri, hogy az árhullám elvonulásáig személyes jelenlétével senki se zavarja az állatok menekülését és az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési és árvízvédelmi munkáját. A vadak védelme érdekében már megkezdődött a vadvédelmi dombok feltöltése takarmánnyal - áll a közleményben.

08:40
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Ekkor tetőzhet majd a Duna

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában elmondta, hogy a Duna tetőzését a Szigetközben csütörtökre várják. Esztergomnál csütörtök éjjel, péntek hajnalban, Budapesten péntek éjszaka, szombat hajnalban, Bajánál és Mohácsnál pedig a következő héten tetőzhet a folyó Siklós Gabriella tájékoztatása szerint.

09:17
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Vízállás-előrejelzés a Duna magyarországi szakaszán

Megérkeztek a legfrissebb számok azzal kapcsolaban, hogy melyik városban, milyen magasan és mikor fog tetőzni a Duna. Az alábbi ábrából az derül ki, hogy 

Budapesten szeptember 21-én tetőzik a Duna 847 centivel, ahol 22 centiméter a hibahatár.

Fotó: MTI

 

09:19
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Pócsmegyeren folytatódik a munka

Vitályos Eszter arról számolt be, hogy az önkéntesek a megadott helyszíneken csatlakozhatnak a védelemhez:

- Pócsmegyer, Borbála sétány (zsilip/régi játszótér)

- Pócsmegyer, rév

- Surány, Napsugár tér

- Surány, Rózsa utca-Duna sétány

Kérjük a védekezésben részt vevőket, hogy lapátot és megfelelő ruházatot hozzanak magukkal - áll a bejegyzésben.

09:23
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Árvízhelyzet: több kritikus területet zártak le országszerte, itt nem lehet közlekedni

Magyarországot is elérte az évtized árvize, egyre kritikusabb a helyzet, több területet lezártak az országban. Korlátozni fogják a rakparton a villamos közlekedést, illetve szintén forgalomkorlátozás van érvényben a Nánási–Királyok útján. Amennyiben eléri a nyolcméteres vízszintet a Duna, úgy a Batthyány téren is fokozott védekezési intézkedésekre lesz majd szükség. 

Mutatjuk a több információt a  linkre kattintva!

09:39
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Esztergomban már lezártak egy útszakaszt, sok helyen hasonló lépéseket kellett tenni

A Duna áradása miatt Esztergomban már lezártak egy útszakaszt, de máshol is hasonló lépéseket kellett tenni. A határfolyó újabb bő métert emelkedett 24 óra alatt, a vasútközlekedés továbbra is szünetel Ausztria és Magyarország között az árvíz miatt – írja a KEMMA.

09:44
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Tanultunk a 2013-as árvízből! - videó

Tanultunk a 2013-as árvízből. Visegrádon mobilgáttal védekezünk. Meg fogjuk csinálni!

– írta közösségi oldalán a miniszterelnök.

09:54
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Magyarország a 2013 utáni legnagyobb árvízzel néz szembe

Meg fogjuk védeni a magyar emberek biztonságát és vagyontárgyait - minderről Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese beszélt kedd reggel az árvízi védekezés során létrejött operatí törzs ülése után. Magyarország a 2013 utáni legnagyobb árvízzel néz szembe, de ma már sokkal fejlettebbek a védelmi rendszerek, mint akkor.

Bővebben a linkre kattintva olvashatnak.

10:06
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Nacsa Lőrinc árvízi védekezés közben

A mi erőnk a közösség! Együtt sok nehézségen túljutottunk már, most is sikerülni fog!

– írta közösségi oldalán Nacsa Lőrinc.

10:22
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Hankó Balázs: több ezer fiatal vesz részt az árvízi védekezésben

Több ezer középiskolás és felsőoktatásban részt vevő hallgató fiatal segít az árvízi védekezésben - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden reggel a Pest vármegyei Pócsmegyeren.

Hankó Balázs azt mondta, 

erős fiataljaink vannak, akik készek minden olyan helyzetben segíteni, amikor szükség van rájuk; most olyan helyzetet élünk, amikor mindenkinek az összefogására szükség van".

 A miniszter köszönetét fejezte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK), amellyel nem először szerveznek közös segítő megmozdulásokat. Bejelentette, a következő napokban több ezer fiatalt mozgósítanak, hogy a Duna szakaszain végig segítsék az árvízi védekezést.

10:48
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba: Mostanra már mintegy 1400 katona van a gátakon

 Mostanra már mintegy 1400 katona van a gátakon, de annyian mennek a következő órákban és napokon is, amennyien csak kellenek

– írja közösségi oldalán Dömötör Csaba.

A Duna mentén éjjel-nappal szolgálatban vannak a honvédek, ott vannak Mosonmagyaróvár térségében, Komárom-Esztergom vármegyében Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál is.

– áll a bejegyzésben.

10:52
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

A büntetés-végrehajtás is segíti az árvízi védekezést

A magyarországi börtönök felkészültek arra, hogy aktívan részt vegyenek az árvízi védekezésben, jelenleg 2500 fogvatartott és 700 büntetés-végrehajtási dolgozó áll készenlétben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel csütörtökön.

Makula György ezredes, a kommunikációs főosztály vezetője elmondta: a büntetés-végrehajtási szervezet szükség esetén a börtönök falain belül és azokon kívül is közreműködik az érkező árhullám elleni védekezésben, ahogyan ezt legutóbb 2013-ban is tették. Hozzátette: a büntetés-végrehajtás dolgozói és a feladatra önként jelentkező fogvatartottak tettre készen várják, hogy segítsék a védekezést.

10:54
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Vízügy: 30-50 centiméterrel alacsonyabban tetőzik az árvíz, mint 2013-ban

 

A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején

 - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

11:04
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

A honvédtisztjelöltek is részt vesznek a védekezésben

Ma reggel hat órakor egy eligazítás után, az MH Ludovika Zászlóalj (Hungarian Defence Forces „Ludovika” Battalion) vezetésével elindultak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

 - Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar harmad- és negyedéves hallgatói, hogy részt vegyenek az árvízi védekezésben – írja közösségi oldalán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

11:05
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Csaknem 400 kilométer hosszan folyik a védekezés

11:10
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Szerdától a fővárosban segíti a védekezést a református szeretetszolgálat, önkénteseket várnak

Szerdától a fővárosban segíti az árvízi védekezést a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), ehhez önkéntesek jelentkezését is várják - olvasható a segélyszervezet MTI-hez eljuttatott, keddi közleményében.

Azt írták: szerdától a fővárosban van a legnagyobb szükség önkéntes segítőkre, hiszen várhatóan a hét második felében Budapesten is tetőzik a Duna. A homokzsákok töltését és pakolását a katasztrófavédelem által kijelölt helyszínen végzi a hét közepétől a szeretetszolgálat csapata.
 

11:16
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Vitályos Eszter: Reggel óta zsákolunk - fotók

Reggel óta zsákolunk, mert csak együtt sikerülhet megfékezni az árvizet. Várunk mindenkit sok szeretettel!

– írja közösségi oldalán Vitályos Eszter.

11:18
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Már a vadállományt mentik a Gemencben az árvíz elől

A közvetlen életveszély elhárítása és a vad védelme érdekében szerdától teljes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el a Gemencben, ahol megindult a vadak mentése és megkezdődtek az árvízvédelmi munkálatok – közölte a Gemenc Zrt, írja a Magyar Állatvédelem.

Bővebben a linkre kattintva olvashatnak.

11:21
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Komoly árvíz közeledik - videó

11:33
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Sopron és Mosonmagyaróvár környékén öt nap alatt több mint 100 milliméter eső esett

Sopron és Mosonmagyaróvár környékén öt nap alatt több mint 100 milliméter eső esett - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

A közlés szerint a napok óta az ország felett örvénylő Boris ciklon délnyugat felé elhagyta térségünket, a következő napokban számottevő csapadék már nem várható. Az elmúlt öt nap csapadékösszesítése alapján az osztrák és cseh területeken esett a legtöbb eső, ami területi átlagban bőven meghaladja a 200 millimétert, de Szlovéniában és Horvátországban is "rengeteg csapadék hullott".
Hozzátették: Magyarországon a Dunántúlon esett a legtöbb eső, azon belül is Sopron és Mosonmagyaróvár környékén, ahol az ötnapos csapadékösszeg meghaladja a 100 millimétert. Elkészítettek egy tíznapos csapadéktérképet is, amely tartalmazza az előző hullámzó frontrendszer csapadékát is. Eszerint az elmúlt tíz napban Sopronnál a csapadék mennyisége elérte a 150 millimétert, ami az átlagos szeptemberi havi csapadékmennyiség (59 milliméter) 2,5-szerese - írták.

12:33
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Így lep be a víz óráról órára egy lengyel várost - fotó

12:35
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Árvízinfó: a legfrissebb adatok és információk az árvízi védekezésről - videó

13:08
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Rendkívüli az árvízkészültség Leányfalu és Tahitótfalu téréségben

Újabb katonai egységeket vezényeltünk az árvíz elleni védekezésre Leányfalu és Tahitótfalu térségébe. Annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell.

13:14
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Épül a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő védelme

Magasparti szakasz kiépítésével védik a vízügyes szakemberek a a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőt. Föld depóniával és fóliával fedik le, majd súlyozzák homokzsákokkal.

13:19
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra: Mindenki ingyenesen használhassa a BKK járatait!

Kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idejére - írta a Fidesz budapesti elnöke kedden a Facebookon.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: az árvíz miatt le kellett zárni a rakpartokat, emiatt lelassult a közlekedés Budapesten. "Kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idejére, ezzel ösztönözve az autósokat, hogy a közösségi közlekedést válasszák" - fogalmazott.

13:28
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Katonák védik Kismarost az árvíztől

Katonák is védik Kismarost az árvíztől☝🏻. Magyarország 🇭🇺 megcsinálja❗️

13:41
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Vitályos Eszter: Helyzet/Jelentés Pócsmegyer-Surányból

Ma délelőtt a surányi részen a Rózsa utca-Duna sor szakaszon folyik a Vízügyes szakemberek által a zsákok felrakása.  A zsákok töltése a Rózsa utca végén és a Napsugár téren történik.

Délután kezdődik az ófaluban a révlejáró lezárása. A zsákolás a templom mögötti részen folyik, innen szállítják el a megrakott zsákokat azon gátszakaszra, amelynek megerősítése szükséges.

Köszönjük a szakemberek és az önkéntesek munkáját.


 

13:44
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Nem várható csapadék-utánpótlás a vízgyűjtőkön, a vízügy folytatja az árvízi védekezést

Ugyan csapadékutánpótlás már nem várható a vízgyűjtőkön, az árvízvédelemben résztvevők számára itthon egyre több a feladat, a vízügy a partnerszervezetekkel együttműködve 24 órában folytatja az előkészületeket és szakmailag támogatja a településeket is - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.

Azt írták: 

legyengült és már elhagyja a térséget a Borisz ciklon, amely az elmúlt időszak rendkívüli csapadékmennyiségét hozta.

 Az elmúlt 24 órában a Bécsi-medence, az Inn, a Traun és az Enns vízgyűjtőjén területi átlagban még hullott 25-50 milliméternyi eső, de már csak Bajorországban számíthatnak némi utánpótlásra, aztán lassan megszűnik az eső a vízgyűjtőkön. A legfrissebb előrejelzés alapján a Duna a magyarországi szakaszon a harmadfokú árvédelmi szintet meghaladóan tetőzik a legtöbb helyen, a Lajtán a valaha mért legmagasabb vízállást, a Murán pedig az első fok szintjét megközelítő tetőzésekre számítanak. 

Budapesten várhatóan kedd este lép ki az alsó rakpartra a víz, a tetőzés a fővárosban - a jelenlegi adatok szerint - szombaton valószínű. 

A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a harmadfok szintje feletti tetőzésre lehet számítani - írták. Hozzátették: az Országos Műszaki Irányító Törzs folytatja a vízügy védelmi munkálatainak koordinálását, szoros együttműködésben a társszervezetekkel. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) területén az állami védvonalakon csaknem 900 szakember dolgozik, mellettük a Lajtán Mosonmagyaróvárnál, illetve a Dunán Dunaalmásnál és Pilismarótnál a honvédség 1100 fővel segédkezik, de ha szükséges, további több ezer katona tud csatlakozni hozzájuk. 

A katasztrófavédelem, a rendőrség és a polgári védelem munkatársaival is 24 órában tartják a kapcsolatot a vízügyi szakemberek: a helyszíneken a vízügyes szakemberek a szakmai irányítást végzik, ők pedig a biztonságról és a rendfenntartásról, illetve a még szükséges eszközökről - szivattyúkról, zsákokról, fáklyákról, gumicsizmákról - gondoskodnak.

 Az önállóan védekező településeken az önkormányzatok a saját vízkárelhárítási terveik alapján, de a kirendelt vízügyes műszaki irányító szakmai vezetésével végzik a munkálatokat - tették hozzá. Kiemelték: az árvízvédelmi munkában a vízügy és partnerei a legmodernebb technikával gyűjtik és értékelik az adatokat. Az árhullám mozgásának megfigyeléséhez az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közvetítésével a Copernicus műhold és más szatelitek képei is a szakemberek rendelkezésére állnak. 

Bár az adatok alapján óráról órára változik a várható helyzet, de ehhez mérten kollégáink folyamatosan alakítják a védekezést. Mosonmagyaróvár védelmében továbbra is szükség lehet a Lajta-tározó megnyitására, hogy az árvízcsúcsot csökkentsék, ezzel enyhítsék a gátak terhelését 

- áll a közleményben.

14:00
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Budapesten hajléktalan embereket ment a Máltai Szeretetszolgálat

Budapesten a Hajógyári-szigeten meghúzódó, és a Római-parton egy romos épületben élő hajléktalan embereket helyezi biztonságba a terület közelgő lezárása előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.

Azt írták, hogy

 a Hajógyári-szigeten élő hajléktalan embereket egy csoportját már átvitték a szeretetszolgálat egyik budai ellátóközpontjába. 

A szociális munkások kedden állatvédő civil szervezetekkel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezik, akik meggyőződhetnek arról, hogy a következő napokat a kutyák is biztonságos körülmények között tölthetik majd - tették hozzá. Közölték, hogy 

az utcai szociális munkások a Római-parton egy romos épületben meghúzódó hajléktalan embereket is felkeresték, hogy az árvíz érkezése előtt biztonságba helyezzék őket. 

A vidéki, Duna menti településeken az érintett védelmi bizottságokkal folytatott egyeztetést követően háttérfeladatokat végez a szeretetszolgálat. Azt írták, Dunabogdány és Tahitótfalu térségében az árvízi védekezésben részt vevőkről teajárattal gondoskodnak. Mohács, Dunaszekcső és Bár térségében is hasonló háttérfeladatokat látnak el a Katolikus Karitásszal és más karitatív szervezetekkel együttműködve. Közleményük szerint a munkát nappali és éjszakai műszakokban látják el mindaddig, amíg a gátakon személyes jelenlétre szükség van.

14:09
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Árvízkészültség miatt változik a H5-ös HÉV menetrendje

A MÁV-Hév Zrt. azt írja legfrissebb tájékoztatásában, hogy az árvízvédelmi készültség részeként szeptember 18-ától, holnaptól a H5-ös HÉV ideiglenesen csak a Margit híd, budai hídfőig jár, a Batthyány teret és a Margit híd, budai hídfő mélyállomást nem érinti. Békásmegyer, illetve Szentendre felé a vonatokra a Margit híd, budai hídfő állomás felszíni peronjánál lehet felszállni, mely a 960-as busz Békásmegyer irányú megállója után, a HÉV-alagút kijárata mellett található. 

A HÉV a megváltozott közlekedési rend miatt a megszokottnál ritkábban jár. Utasaink türelmét kérjük! A HÉV-közlekedés aktuális információiról folyamatos tájékoztatást adunk Facebook oldalunkon, a BKK járatait érintő változásokról pedig a BudapestGO mobilalkalmazásban vagy a bkk.hu/arviz weboldalon tájékozódhatnak.

14:17
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás: Együtt sikerülni fog!

A Fidesz kommunikációs igazgatója az árvízi védekezésben való részvételéről posztolt.

14:26
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Bohár Dániel: rendhagyó randi a feleségemmel

Bohár Dániel, a Megafon riportere arról osztott meg egy fotót a közösségi oldalán, hogy felségével, Bohár Tündével a gáton pakolják a homokzsákokat.

14:40
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Folyamatosan töltik a homokzsákokat Leányfalun - videó

A Magyarország Kormánya Facebook-oldalon tettek közzé egy videót arról, hogy Leányfalun is folyamatos a védekezés az árvíz ellen. A településen a katonák mellett a közigazgatási és területfejlesztési miniszter és munkatársai is segítettek homokzsákokat tölteni.

14:45
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Minden kézre szükség van a Római parton

Most minden segítő kézre szükség van az árvíz elleni védekezésben! A vízügy, a honvédség és a katasztrófavédelem mindenhol biztosítja a megfelelő szintű védekezést, valamint önkéntesek is részt vesznek a munkálatokban – ezért vagyunk itt mi is! Együtt sikerülni fog!

- írta Rákosmente polgármestere a Facebookon.

14:52
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Győrben már elmosott a víz egy koncerthelyszínt - fotó

A Kárpátia zenekar a Facebookon írta, hogy

Árvíz Győrben! Az árvíz miatt a koncertünket átszerveztük október 12 dátumra. Nemrég kaptuk ezt a képet. Várhatóan a koncert helyszínén meghaladja a víz szintje az egy métert.

Hozzátették:

erőt, kitartást kívánunk a gáton védekezőknek.

14:56
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

A BKK-járatok ingyenessé tételét kérik Karácsony Gergelytől

Az árvíz miatt le kellett zárni a rakpartokat, emiatt lelassult a közlekedés Budapesten

- írta a Facebookon Szentkirályi. A Fidesz budapesti elnöke szerint

kérjük Karácsony Gergely főpolgármestert, tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idejére, ezzel ösztönözve az autósokat, hogy a közösségi közlekedést válasszák.

14:58
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Eldőlt: elindulnak a kitelepítések Leányfalun

Leányfalun körülbelül 16 ház lakóinak kell ideiglenesen elhagyniuk otthonaikat a Duna megemelkedő vízszintje miatt. Az érintett ingatlanok az ártéren találhatók, ahol a várakozások szerint 1,5–2 méter magas víz boríthatja el a területet, ahogy ez már a 2013-as árvíznél is megtörtént – mondta a hirado.hu-nak a város polgármestere.

„Az ott lakókat már értesítettük, hogy a következő napokban nem csak az előttük lévő út kerül víz alá, hanem az áramot is le kell kapcsolnunk ezen a szakaszon” – mondta Adorján András polgármester.

A házak védelme érdekében a lakók azzal a szokatlan megoldással élnek, hogy nyitva hagyják az ajtókat és ablakokat. Ez lehetővé teszi, hogy a víz szabadon áramoljon az épületekbe és azokból ki, ami csökkenti a nyomást a falakon és ajtókon, ezáltal minimalizálva az ár okozta károkat. 

A lakatlan otthonokat éjjel-nappal őrzik majd, hogy elkerüljék az esetleges lopásokat és a károkozást.

15:02
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Egy alsó-sziléziai kisvárosban átszakadt a gát, mindent elmosott a víz

Az árvízzel küzdenek sok európai országban, de most éppen a legsúlyosabb a helyzet egy 25 ezres településen, Klodzkóban. 

Az alsó-sziléziai vajdaság délnyugati részén fekvő kisvárost ugyanis egy gátszakadás miatt gyakorlatilag elsöpörte az árhullám.

Az embereknek el kellett hagyni otthonukat. Mindenütt törmelék- és sárhalmok, az épületek második emeletéig ér a víz.

15:09
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Megépült a mobilgát Nagymarosnál

A Fidesz országgyűlési képviselője bejelentette, hogy megépült a mobilgát Nagymarosnál.

15:10
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Ellenőrzés a Lajtán

A vízügy munkatársaival egyeztetve megadtam az engedélyt a Lajta-menti szükségtározó megnyitására

- írta közösségi oldalán a miniszterelnök.

15:28
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Ma Kismaros térségében segítenek a fidelitasos fiatalok

15:37
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Így érkezik a homok Surányba - videó

Erről Bohár Dániel riporter tett közzé egy felvételt.

15:49
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Tűzoltók a gáton - fotók

Tűzoltók a gátakon Szervezetten, fegyelmezetten, ott, ahol kell!

- írják az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook oldalán.

 

 

16:13
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

A védvonali zárásokon dolgoznak a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai

Nagy erőkkel dolgozik a fővárosi védvonali zárásokon az árvíz miatt a Fővárosi Csatornázási Művek négyszáz munkatársa, az irányításuk alatt működő alvállalkozók dolgozói és a katasztrófavédelem által kiképzett önkéntesek - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A Királyok útján hétfőn kezdődött az árvízi kapuk zárása, összesen 43 átjárót, úgynevezett kulisszát zárnak le. Kedden megkezdődött a védvonal agyagos megerősítése is. Mintegy 1700 méter hosszon, 6 ezer köbméter agyag felhasználásával 90 szakember 18 célgép segítségével építi meg az ideiglenes gátat - írták. 

A Margitszigeten hétfő óta éjjel-nappal építik homokzsákokból a mobilgátat

Az ideiglenes gát építését a sziget mélyebb pontjától, a déli csücskétől indulva kezdték meg. Keddtől a munkához a katasztrófavédelem által kiképzett 160 önkéntes is csatlakozott. Naponta mintegy 1500 köbméter homokot és 150 ezer zsákot használnak fel. A fővárosi szennyvízelvezetés és -tisztítás az árvízi üzemmód mellett is folyamatos, zavartalan. Ahol szükséges, a Fővárosi Csatornázási Művek mobil szivattyúkkal emeli át és vezeti el a keletkező szennyvizeket. Eddig 30 helyen kellett szivattyúkat bevetni - áll a közleményben.

16:22
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Így öntött el egy bicikliutat a víz Vácnál - videó

Másodpercről másodpercre feljebb jön a Duna

- írják az Időkép Facebook oldalán.

Három órával később még tovább emelkedett a vízszint.

16:32
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Így tették a helyére a 200.000. homokzsákot Kismaroson - fotó

Katonáink a 200.000-dik homokzsákot is a helyére tették. Kismaroson jelenleg mintegy 300 honvédünk veszi ki részét az árvíz elleni védekezésben

- írja a Magyar Honvédség a Facebookon.

 

16:39
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Vitályos Eszter: Reggel 8 óta zsákolunk - fotó

Reggel 8:00 óta zsákolunk, igazi közösség vagyunk! A bajban mindig számíthatunk egymásra!

- írta a kormányszóvivő a Facebookon.

16:42
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Nagy István: Fantasztikus az összefogás, köszönet mindenkinek!

Emberek a Lajta folyó gátján. Mosonmagyaróvár biztonságáért sokan tesznek. Fantasztikus az összefogás, köszönet mindenkinek!

- írta a Facebook oldalán az agrárminiszter.

16:43
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: A szükségtározót megnyitjuk! - videó

Terepszemle a Lajtán. Ma és holnap ez az egyik kritikus szakasz, ezért a vízügy szakembereivel egyeztetve engedélyt adtam a Lajta-szükségtározó megnyitására

- írta a Facebookon a miniszterelnök.

17:00
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Újabb katonai egységet vezényeltek két településre

Újabb katonai egységeket vezényeltünk az árvíz elleni védekezésre Leányfalu és Tahitótfalu térségébe. Annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell.

- írta Magyarország Kormánya.

17:14
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Navracsics Tibor: Folyamatos az árvíz elleni védekezés

17:36
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

A katonák mellett ludovikás hallgatók is csatlakoztak a védekezéshez

 

17:39
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Magyarország Kormánya: Délutáni árvízinfó

18:04
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Fidelitas: Óbudán is erősítjük a gátakat! - képek

18:04
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Tarnai Richárd: Az árvíz ellen Tahitótfaluban is mindent megteszünk! - videó

18:04
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Így erősödött az árvízvédelmi rendszer 2013 óta - videó

18:15
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba: erősebb lett a védelmi rendszer 2013-as árvízhez képest

Az elmúlt évek legnagyobb árhulláma érkezik a Dunán, de ezt már erősebb védelmi rendszer várja a 2013-as árvízhez képest - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden, a közösségi oldalán. Dömötör Csaba a Facebookra feltöltött videóban azt mondta: a legutóbbi nagy árvíz tanulságait is figyelembe véve 150 milliárd forint értékben valósultak meg árvízvédelmi fejlesztések. Sok helyen megerősítették a töltéseket, zsilipek és tározók épültek, és új gépek is szolgálatba álltak - tette hozzá.
Példaként említette, hogy Visegrádon négy kilométer hosszan épült mobilgát és töltés, a mosoni Dunán árvízkapu és hajózsilip épült, a ráckevei Duna-ágon pedig vízleeresztő. További 100 milliárd forintos fejlesztés van folyamatban, és a honvédség is bevethető azokon a helyeken, ahol a helyi vezetők segítséget kérnek - jelezte az államtitkár, megköszönve az védekezésben résztvevők munkáját.
 

18:30
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Mávinform: csak az Esztergom-Komárom vasútvonalon van korlátozás

Az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés a MÁV-Volán-csoport hálózatán, csak az Esztergom-Komárom vonalon kellett eddig korlátozást bevezetni a Duna mentén, ezen a szakaszon buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Volánbusz menetrendjét jelentősen befolyásolják a körülmények. A következő napokban Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegye Duna menti településeit, valamint a Dunakanyar térségét érintik a forgalmi korlátozások.
 

18:34
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter nagyot hibázott

Magyar Péter ugyan gyorsan kapcsolt az árvízi védekezés kapcsán, de a "kapcsolása" téves volt - írta kedden a Nézőpont Intézet vezetője a Facebook-oldalán. Mráz Ágoston Sámuel hangsúlyozta, hogy katasztrófahelyzetben a nemzeti egységet és együttműködést várják el a választók azoktól, akik az ország irányítására jelentkeznek. A Tisza Párt elnöke azonban folyamatosan politikai versenytársait támadta: hiányolta a kormányfőt, kritizálta a vízügyi szakembereket, és kevesellte a honvédeket - hangsúlyozta az elemző. A támadás most nem időszerű, Magyar Péter ütemet tévesztett - emelte ki. Mint írta, "az egymást közismerten ki nem álló csepeli duó", Németh Szilárd volt és Borbély Lénárd jelenlegi polgármesterek is "eljutottak a kézfogásig a gáton". Mráz Ágoston szerint Magyar Péter a "hiperaktív médiajelenléttel" elérte, hogy fellépése láthatóvá, személye még ismertebbé vált, de ez nem azonos a sikeres stratégiával. Gyurcsány Ferenc is közismert, de nem közkedvelt - jegyezte meg.
 

18:43
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Terepszemle a Lajtán - videó

Ma és holnap ez az egyik kritikus szakasz, ezért a vízügy szakembereivel egyeztetve engedélyt adtam a Lajta-szükségtározó megnyitására - írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

18:44
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Van elég legény a gáton!

18:53
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt: tájékoztatás a védekezési munkálatokról - videó

18:59
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Megnyitjuk a Lajta-szükségtározót

A katonák és vízügyesek urai a helyzetnek a Lajtán. Holnap hajnalban megnyitjuk a Lajta-szükségtározót

 - írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

 

19:04
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Magyarország Kormánya: Hol tart az árhullám, mikor, hol tetőzik a Duna?

Az Országos Vízügyi főigazgatóság adatai:

19:07
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

A fővárosban több helyen lezárásokra, korlátozásokra kell számítani

A Duna áradása miatt a fővárosban több helyen lezárásokra, korlátozásokra kell számítani, melyek a BKK járatait is érintik:

  • Szerdától a H5-ös HÉV nem közlekedik a Batthyány tér és a Margit híd, budai hídfő között. A vonatokra a Margit híd melletti ideiglenes felszíni végállomáson lehet felszállni.
  • Nem jár a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Március 15. tér között, valamint a 2B és a 23-as villamos a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között. 
  • A 26-os autóbusz nem közlekedik.
  • A 34-es autóbusz, illetve a 934-es éjszakai járat terelve közlekedik, nem érinti az Emőd utcától a Királyok útján és a Pünkösdfürdő utcában lévő megállókat.
  • A 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a Margitsziget/Margit híd megállóban. 
  • A 15-ös autóbusz terelve közlekedik, a Dorottya utca (Vörösmarty tér) megállót nem érinti, de megáll az Apáczai Csere János utcában a Wekerle Sándor utcánál, valamint a 16-os autóbusz Deák Ferenc tér irányú Széchenyi István tér megállójában.
  • Lezárták a Budai és a Pesti alsó rakpartot, illetve a III., Királyok útját is az Emőd utca és a Pünkösdfürdő utca között. Lezárták a Margitszigetet is, gyalogosan csak az Árpád híd felől közelíthető meg.
19:19
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor: Komárom biztonságban van! - videó

A 2013-as árvíz után Komáromban megépítettük azokat a gátakat, amelyek most homokzsákok nélkül is megvédik a várost. Komárom biztonságban van! 

- írta a miniszterelnök a videóhoz.

19:27
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra: Tegnap délután a római parton töltöttük a homokzsákokat

Tegnap délután a római parton töltöttük a homokzsákokat. Ma több mint egy méterrel magasabb a Duna, a gátszakasz pedig szinte kész 

 írta a bejegyzéshez a politikus.

 

19:46
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

OVF: hosszú ideig elhúzódó árhullámra kell felkészülni

Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában. Siklós Gabriella közölte: 

a Dunán általában 5-8 nap alatt vonul le az árhullám, most ennél hosszabb idővel kell számolni. 

Ha nem esik újabb eső, az Alpokban olvadó hó akkor is utánpótlást ad - tette hozzá. A szóvivő tájékoztatása szerint a Szigetközben befejezték a felkészülést a vízügyi szakemberek. Értékelése szerint a Lajta mellett kritikus a helyzet. Arról is beszélt, hogy kedden a Dunakanyarban "lettek sűrűbbek" a feladatok. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a műsorban 

mindenkit nyomatékosan arra kért, hogy kerülje a katasztrófaturizmust, mert az akadályozza a védekezést.

 Ezzel kapcsolatban Siklós Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy a katasztrófaturizmus árthat a védműveknek is, amelyeknek nagyon hosszú időn át kell ellenállniuk a víz nyomásának. Mukics Dániel közölte, hogy a katasztrófavédelem szakemberei részt vesznek a védekezésben, a többi között segítenek az önállóan védekező önkormányzatoknak, ha azok ezt igénylik. A szolgálati rend átszervezésével ötszáz tűzoltót tudnak kivezényelni az árvízi védekezésre, és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói, valamint oktatói is bekapcsolódnak a munkálatokba - ismertette.
 

19:54
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Magyar Honvédség: Légi felderítés H145M helikopterrel az árvíz sújtotta területek felett

20:04
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Útlezárások az árvízi védekezés idején

Az árhullám miatt több közúton is korlátozásokat vezettek be, a következő napokban elsősorban a Duna mentén számíthatnak lezárásokra. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében nemcsak a Duna, a mellékfolyók mentén is lesznek útlezárások az árvízi védekezés vagy elöntött területek miatt.

Már több, a Dunához közeli kerékpárúti szakaszt, kompokhoz, révállomásokhoz vezető utat lezártak a forgalom elől.

 Ilyenek az Esztergomról az országhatárra, a Dunaalmáson a hajóállomáshoz, valamint a vasútállomáshoz vezető utak. A 11-es főúton Pilismarót térségében árvízvédelmi munkákat végeznek. A vámosszabadi ártéri hidat és a határátkelőt is zárva találják. Zárva van egy szakaszán a Vác-Sződliget, illetve a Budapest-Szentendre kerékpárút is. Kérjük az autósokat, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjanak az aktuális korlátozásokról és az útviszonyokról az Útinform weboldalán - írta Magyarország Kormánya közösségi oldalán.


 

20:27
szeptember 17, 2024
Vágólapra másolva!

Országos Vízügyi Főigazgatóság: Mai képes összefoglaló I.