Csak romok maradtak az MTV előtt

Vágólapra másolva!
Kormányellenes tüntetők ostromolták meg hétfőn éjjel a Magyar Televízió székházát. A rendőrök nem bírták visszaszorítani őket, a tiltakozók betörtek az épületbe, autókat gyújtottak fel, és lángra lobbant a székház is. Körülbelül 150-en megsérültek, köztük sok rendőr. Olvassa el összefoglalónkat és részletes tudósításunkat!
Vágólapra másolva!

Nézze meg az ostromról készült videófelvételt!

Eldurvult hétfőn éjjel a vasárnap kezdődött kormányellenes tüntetéssorozat. A Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen a Kossuth téren demonstrálók közül többen átmentek este tíz óra körül az MTV székházához. Miután több résztvevő elmondása szerint nem engedték, hogy élő adásban ismertessék céljaikat, a megmozdulás több vezetője, köztük Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke visszament a Kossuth térre, hogy áthívja az ott demonstrálókat, több ezer embert.

A tévé előtt demonstrálók a kiszivárgott balatonőszödi felvétel szerint kormánya hazudozását beismerő Gyurcsány távozását követelték, de az egyik tüntető elmondása szerint azért jöttek épp az MTV elé, mert szerintük hazudik a tévé.

Az MTV-székházat rendőrök biztosították, ők azonban nem bírtak a tüntetőkkel. Hiába vetettek be könnygázt és vízágyút, nem tudták visszatartani a tiltakozókat, akik betörtek a köztévé épületébe. Rendőrségi vezetők elismerték, hogy sok rendőrnek betört a védőpajzsa, sőt, sokaktól a tüntetők elvették gumibotjukat. A lemondását felajánló igazságügyi miniszter elmondta: a rendőrök azért nem bírtak a tüntetőkkel, mert túl kevesen voltak a helyszínen. Egyrészt későn kezdték őket átrendelni a demonstráció eredeti helyszínéről, a Kossuth térről, másrészt nem számítottak arra, hogy ilyen súlyos lesz a helyzet. "Békés demonstrációra készültünk, itt pedig súlyos bűncselekményeket követtek el" - mondta Petrétei József a Magyar Rádióban.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint 125 embert láttak el a mentőautókban, de azokkal együtt, akiknek kisebb sebesülésük volt, összesen körülbelül 150-en lehetnek az erőszakos események sérültjei. A legsúlyosabban egy rendőr sérült meg, akinek koponyasérülését kórházba szállítás után életveszélyesnek minősítették, a többiek legtöbben zúzódásokat szenvedtek. A rendőrt Dr. Zsíros Lajos, a Honvéd Kórház főorvosa szerint éjszaka sikeresen megműtötték, jelenleg magánál van.

A tüntetők autókat gyújtottak fel, és elvették a rendőröktől azt a vízágyús kocsit is, amivel őket akarták szétoszlatni. Az MTV épületének szinte összes ablakát bedobták, majd amikor a rendőrök feladták a védekezést, bementek a székházba, amely közben lángra is kapott. Tudósítóink elmondása szerint szabadon jártak-keltek a tiltakozók, és beszámolók szerint akadt, aki fosztogatott is.

A rendőrök végül hajnali háromkor indultak el visszafoglalni az épületet, a környéket ugyanakkor addigra már sok tiltakozó elhagyta, és az ott maradt tüntetők többsége is jellemzően már csak beszélgetett, illetve fényképeztette magát a kiégett, felborított autókkal. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök otthonában követte az eseményeket, és a tv2-nek adott interjújában bírálta a rendőrséget. Szerinte ugyanis egyértelmű, hogy a rendőrség nem tudta fenntartani a rendet.

A rendőröknek végül nem sokkal négy óra után sikerült kiszorítania az MTV épületéből és a Szabadság térről a tüntetők maradékát. Addigra a téren már csak romokat lehetett látni. A környező utcákat lezárták, hogy a Kossuth térről ne jöhessenek új tüntetők az MTV elé.

A Szabadság téri események rekord gyorsasággal kerültek be a nagy nemzetközi hírcsatornák műsoraiba, a Magyarországot eddig figyelmével csak elvétve kitüntető CNN honlapján például ez volt a vezető hír. A következő oldalon elolvashatja az [origo] online tudósítását, amelyben megtalál minden részletet, ami a hat óra alatt történt: a könnygáz első bevetésétől a rendőröknek áriát éneklő idős asszonyig.