A Magyar Nemzet utánajárt, melyik vállalkozásról és személyről van szó. Hadházy Ákos, független parlamenti képviselő, délelőtt egy Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként jóváhagyott néhány túlárazott szerződést. Hadházy szerint bizonyos szerződések szükségtelenek voltak. Példaként említette, hogy egy cég 14 millió forintért olyan KSH-adatokat használt fel, amelyekből megpróbálták kiszámolni, hogy a Diákhitel Központ tevékenysége milyen mértékben járult hozzá a magyar GDP-hez. Mint ilyenkor gyakran történik, Magyar Péter hamarosan megjelent a poszt alatt, és kommentálni kezdett.
A Tisza Párt elnöke „méltánytalannak és igaztalannak” nevezte Hadházy kijelentéseit, és számos alkalommal módosította kommentárjait, mintha összezavarodott volna.
Egyik Hadházy állítására válaszul azt írta:
nem tudom, milyen online marketing cégről beszél, amely egyengeti a Tisza Párt tevékenységét. Én nem dolgozom olyan céggel jelenleg, amely a Diákhitelnél tendert nyert
– írta Magyar Péter. Az egyik, közel 13,34 millió forint értékű, szinte teljesen szükségtelen tanulmányra vonatkozó szerződést 2021. december 1-jén kötötték meg. A Diákhitel Központ ekkor a Troia Media Kft.-vel állapodott meg, a céget Trentin Balázs Lajos képviselte aláírásával. A szerződés tárgya az volt, hogy felmérjék a Diákhitel Központnak a nemzetgazdaságra gyakorolt „valószínűsíthető hatását", amelyről cikkünk elején is szó esett. Trentin Balázs nem lehet ismeretlen Magyar Péter számára, mivel a Troia Media Kft. vezetőjeként ő is aktív szereplője a párt szervezésének. A Magyar Nemzet értesülései szerint 2024. augusztus 17-én a tiszások egy találkozót szerveztek öt Pest megyei választókerület városi koordinátorainak Dunaharasztiban, ahol Trentin Balázs és Kiss József is jelen voltak vendégként. Az eseményen a Tisza szigetek létrehozásáról és működéséről beszéltek, amelyek a korábbi polgári körökhöz hasonló helyi Tisza párti csoportok. Magyar Péter most azt állítja, hogy a pártnak nincs üzleti kapcsolata olyan cégekkel, amelyek korábban a Diákhitel Központnak dolgoztak. Ugyanakkor tény, hogy a Trentin Balázs érdekeltségébe tartozó cég 13,34 millió forintot kapott a Diákhitel Központtól, amikor azt még Magyar vezette, és Trentin jelenleg is fontos szervezője a pártnak.