A Szuverenitásvédelmi Hivatal azért dolgozik, hogy Magyarország megőrizze önállóságát. A külföldi befolyásszerzési kísérleteknek ellenálljon, továbbá beazonosítsa azokat, akiknek az a célja, hogy eltérítsék a közbeszédet, és a nyilvánosságot arra használják, hogy a saját érdekeiket érvényesítsék a magyar érdekkel szemben.
Horváth József szakmai pályafutása során több fontos tisztséget is betöltött nemzetbiztonsági területen. 1998-2002 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál volt műveleti főigazgató-helyettes, 2010-től pedig két éven át a Katonai Biztonsági Hivatal, majd 2012-2013 között a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese volt. 1999-ben dandártábornokká nevezték ki, majd 2012-ben vezérőrnaggyá léptették elő.