A 30 éves Charles Angel Salva hétfőn a Frontier Airlines 3581-es járatán utazott. Nem sokkal azután, hogy a gép felszállt a légiutas-kísérők észrevették, hogy az oxigénmaszkok kiestek a fej feletti rekeszből. Egy utas elmondta a nyomozóknak, hogy a férfi lehúzta az oxigénmaszkokat a fej feletti rekeszből, és a keze beszorult. Ezután a bírósági dokumentumok szerint azt kezdte kiabálni, hogy:
Mindannyian a pokolra jutunk. Ez a gép lezuhan.
Ezután egy légiutas-kísérő megpróbálta megfékezni őt, miközben más utasokat is próbált Salva megragadni. A férfi ezután állítólag végigrohant a folyosón a gép hátsó része felé, majd egy zsinórt tekert az egyik légiutas-kísérő nyaka köré, miközben azt mondta:
Meg fogom fojtani ezt a ku**át!
Salva ellen vádat emeltek a légiutas-kísérő elleni erőszak miatt és csütörtökön jelent meg a bíróság előtt. Az ügyészek hozzátették, hogy a feldühödött férfi egy másik légiutas-kísérőt is meglökött, és azt mondta, hogy mindenkit meg fog ölni a gépen. A bátor utasok megpróbálták lefogni Salvát, miközben rugdosta őket. Az erőszakos kitörés miatt a járatot a kaliforniai Ontario nemzetközi repülőtérre irányították át, ahol a hatóságok felszálltak a gépre, és látták, hogy az utasok lefogják a férfit. Salvát bilincsben vezették le a repülőről, majd egy helyi kórházba szállították.
A férfi állítólag bevallotta, hogy ecstasyt vett be a repülőgépre való felszállás előtt, és állítólag azt mondta a rendőröknek, hogy "gyermekmolesztáló vagyok", és hogy többször molesztálta a lányát, mielőtt elvesztette a felügyeleti jogot.
Salva most akár 20 év szövetségi börtönbüntetésre is számíthat, az FBI és az ontariói rendőrség vizsgálja az ügyet - írja a Daily Mail.
Ahogy az Origo is beszámolt róla, a repülő folyosóján vizelt egy utas egy Manchesterbe tartó repülőn - fotó. A többi utas előtt csinálta, örökre eltiltotta a légitársaság. Korábban arról is beszámoltunk, hogy őrjöngő utas miatt hajtott végre egy gép kényszerleszállást Szerbiában. A rendőrök bilincsben vitték el a férfit. Arról is írtunk, hogy akkora botrányt rendezett egy részeg nő a repülőn, hogy a gép azonnal leszállt.