Robbanás Moszkvában: kivégezték az orosz maffiózót, aki több száz embert öletett meg

Vágólapra másolva!
Moszkva belvárosában egy autó állt meg, amelybe egy híres maffiózó szállt be, akit csak Szilveszternek hívtak az alvilágban. A férfi elképesztő karriert futott be az orosz maffiózók körében és a az Orehovszk-Medvedkovszk szervezett bűnözői közösség alapítója lett. Azonban az évek alatt rengeteg ellenséget szerzett magának, akik végül végeztek a maffiózóval. Szilvesztert napra pontosan 30 évvel ezelőtt gyilkolták meg.
Vágólapra másolva!

Szergej Timofejev 1955. július 18-án született a Novgorod régió Klin nevű falujában. Ebben a faluban nőt fel is ide is járt iskolába. Miután elvégezte a nyolc osztályt, főiskolára ment, majd traktorvezetői engedélyt is kapott.

1974-ben Timofejevet besorozták a szovjet hadseregbe. A férfi állítólag egy különleges egységben szolgált, amelynek a feladata Kreml, a Lenin-mauzóleum és az Ismeretlen Katona sírjának őrzése volt. Azonban ez a hír úgy tűnik, egy legenda. 

Miután leszerelt, Moszkvába költözött, és traktorosként helyezkedett el a Glavsztrojnál. A munkája miatt pedig kapott egy szobát a Sipilovszkaja utcában az egyik hostelben. 

Fotó: Lenta.hu

Miközben az olimpia építkezésein dolgozott, beleértve az olimpiai falu építését, Timofejev esténként sportolni járt. Karatéval és testépítéssel kezdett foglalkozni. A férfi hamar kivívta még a nála jóval idősebbek tiszteletét is, így 22 éves korában a legtöbben Ivanovicsnak nevezték (az apai nevén szólítani valakit a tisztelet jele, főleg az idősebbeket vagy a feletteseiket nevezik ezen a módon az oroszok). Ivanovics gyorsan szerzet jó kapcsotokat, mivel több munkást és mérnököt mentorált a sportokban. 

1978-ban Timofejev feleségül vett egy fiatal nőt. Házasságukból két gyerekük született. A család egy szolgálati lakásban élt a Sipilovszkaja utcában. A pár 13 évig élt együtt, majd végül elváltak egymástól. 

Ivanovicstól Szilveszterig

Timofejev továbbra is traktorosként dolgozott a Glavsztroj gépesítési osztályán. Az 1980-as olimpia után pedig a sport lett Timofejev fő bevételi forrása. A sportoktatói pozíciónak köszönhetően Timofejevnek sikerült bebiztosítania pozícióját a fővárosban. 

1982-ben szerelőként kezdett dolgozni a Sipilovszkaja utca egyik iskolájában. A hely később az orehovszki banditák sportbázisa lett, és a későbbiekben egyszer szerepelt bűnügyi jelentésekben, bűncselekmények helyszíneként.

Ebben az iskolában fejlesztette a férfi a karatetudását. Emiatt akkoriban kapta a legendás Szilveszter becenevét is. Ugyanis abban az időben jelent meg a híres „Rambo” film is, amelyben Sylvester Stallone volt a főszereplő. Emiatt Timofejev úgy döntött, hogy Szilveszter nevet használja az új becenevének, mivel az Ivanovics becenév öregítette.

Fotó: Lenta

Az 1980-as évek végén Moszkva különböző kerületei között testépítő és karateversenyeket rendeztek, amelyek egyesítették a sportolókat, Szilveszter pedig helyi sztár lett.

Ennek következtében Timofejev növelte a kapcsolatrendszerét, és jó viszonyt ápolt azokkal, akik néhány évvel később a sportolói csoportok gerincévé váltak. 

1985-ben, amikor az SZKP Központi Bizottsága és Mihail Gorbacsov bejelentette, hogy a fiatal sportolókat támogatja, Timofejev szövetkezete Gorbacsov védelme alá került. 

1987-ben a sportpartnerség végül gengszter testvériséggé alakult, amelynek résztvevőit „orehovszkik”-nak nevezték. Őket Timofejev vezette. Legközelebbi bajtársaik - a „medvedkovszkik” voltak, akiknek jó kapcsolataik voltak a KGB tagjaival. 

Az Orehovszk-Medvedkovszk viszonylag kicsi szervezet volt. Úgy tudni körülbelül 80 harcosa volt, de arról is lehet hallani, hogy 1989-ben Timofejevnek akár 300 embere is lehetett. A csoportot egyedülálló sokoldalúsága jellemezte. Az „orehovszkik” között voltak hadműveleti és katonai tapasztalattal rendelkező biztonsági tisztek, afgánok, sportolók és bűnözők is. 

Az Orehovszk szervezet különösen kegyetlen volt. Az 1990-es években szó nélkül ölték meg a versenyzőket, tolvajokat és az ellenséges alvilági vezetőket. Becslések szerint a Szergej Timofejev vezette Orehovszk banda körülbelül 50 bandavezért ölt meg, többet, mint bármely más csoport az 1990-es évek elején. 

Üzletemberek

Timofejev először 1989-ben került a hatóságok figyelmébe, amikor egy másik bűnözői szervezettel együtt pénzt zsarolt ki az egyik kereskedelmi alapítvány elnökétől. Azért, hogy elkerülje a szigorú ítéletet, magára vállalta a felelősséget. Miután két évet kapott huliganizmusért és illegális fegyverkereskedelemért, Timofejev megerősítette tekintélyét a bűnöző világban.

Később a bűnbandája saját bankot hozott létre, több ipari és pénzügyi szövetség irányítását vették át, és részei lettek a nagy moszkvai piacok alapítóinak. Ezenkívül megnyitották az Arlekino szórakozóhelyet, amely gyorsan a legnépszerűbb hely lett Moszkvában. 

Mikor Timofejev megismerkedett a Moszkvai Állami egyetem egyik tehetségével,  Georgij Lernerrel, az Orehovszk új tevékenységbe kezdett, ami a nemzetközi pénzügyi csalás volt. 

Mivel Timofejev felesége közgazdász volt, amikor a férfi átvette a Moszkvai Kereskedelmi Bank irányítását (MTB) , Olgát nevezte ki igazgatójává.

1994 márciusában az MTB két, egyenként 500 millió rubel értékű bankjegyet adott el Borisz Berezovszkij oligarchának, aki az Összoroszországi Autóipari Szövetség egyik vezetője volt.

Ezeket a számlákat április 6-ig kellett befizetni, és a gyors üzlet miatt Berezovszkij biztonsági szolgálatának nem volt ideje ellenőrizni azokat. Azonban a megállapodást követő napon a biztonsági tisztek kiderítették, hogy a számláknak nincs fedezete, így az Autószövetség nem kapta meg a pénzét. Emiatt az üzlet nem valósult meg, sőt Timofejevnek 1994 májusában 1,3 milliárd rubelt kellett fizetnie az Összoroszországi Autószövetségnek.

1994 tavaszán Timofejev utasítására egy bérgyilkos lelőtte a befolyásos moszkvai üzletembert, Otari Kvantrishvilit, és bár a nyomozásnak 15 éven át nem volt bizonyítéka, az Orehovszk banda részvételét mindvégig lehetett tudni. 

Emiatt és Timofejev sok más alvilági ügye következtében rengeteg ellenséget szerzett magának.

A férfit 1994. szeptember 13-án, Moszkva belvárosában meggyilkolták. Timofejev épp egy Mercedes-Benz S600-as autóba szállt be este 7 óra körül a Tverszkaja-Jamszkaja utca 3. előtt, mikor az a közvetlenül a vezetőülés alatt elhelyezett bomba miatt felrobbant, amikor beindították az autót.

Rengeteg olyan hír terjedt akkoriban, hogy a maffiózó nem halt meg a robbanásban, ezért lánya , Karina Karlamova 2022-ben a főváros rendvédelmi szerveihez fordult azzal a kéréssel, hogy ellenőrizzék, valóban apját temették el 30 évvel ezelőtt. 

Fotó: Lenta

Azonban a nyomozóknak nincs okuk azt hinni, hogy a robbanásban más ember halt volna meg. Sőt, a Timofejev-ügyet a gyanúsítottak hiánya miatt hivatalosan felfüggesztették, és 2009-ben elévült.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!