Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Kilógó mellekkel tér vissza Katy Perry - fotó

Vágólapra másolva!
Korábban már elhintette, hogy új albumon dolgozik, most úgy tűnik, tartja az ígéretét.
Vágólapra másolva!

Elképesztő formában van Katy Perry, aki családja miatt hosszabb időre eltűnt a zeneiparból, hiszen kislányára koncentrált. Most úgy tűnik, újult erővel tér vissza a zenéléshez, legalábbis legújabb fotója is erre enged következtetni, hiszen elképesztő szexi fotóval tudatta, hogy hamarosan érkeznek az új dalok.

Ezzel egy teljesen új fejezet kezdődik a 39 éves énekesnő karrierjében, aki meglepően szexi stílusra váltott, bár sosem volt szégyellős típus. Az utóbbi időben is egyre többet mutogatja magát, valószínűleg így akarta magára felhívni a figyelmet a visszatérése előtt. Perry maga is új korszaknak nevezte a mostani időszakát, ami a legújabb kislemezével, a "Woman's World"-el, azaz a Nők világa című dallal kezdődik el számára. A kislemez bejelentéséhez merész szettet húzott, ugyanis falatnyi lyukacsos bugyiban és melltartóban pózolt a kamerának, melyből félig kilógott az énekesnő melle, de őt ez szemmel láthatólag egyáltalán nem hozta zavarba.

@katyperry

WOMAN’S WORLD SONG JULY 11 VIDEO JULY 12 PRE-SAVE + PRE-ORDER GET READY TO POP OFF KATYPERRY.COM

♬ Womans World by Katy Perry - Katy Perry

A szexi énekesnő azonban nem feltétlen a legkedvesebb fogadtatást kapta a bejelentése után, ugyanis sokan kritizálták az új megjelenését. Többen őt is azzal vádolják, hogy illegális fogyasztószereket használt a szülés után, hogy visszanyerje régi alakját, valamint az album borítójához készült képen túl sok filtert és utómunkát véltek felfedezni egyesek, akik emiatt gúnyolták ki Perryt. Olyan is akadt, aki túl szexinek találta, és anélkül, hogy tudta volna, új albumot készít, azzal vádolta, hogy csak azért mutogatja magát, hogy vele is foglalkozzanak, ne merüljön feledésbe a neve.

Ozempic + Photoshop, új korszak!

 - írta valaki, aki úgy gondolja, hogy egyre többen fordulnak az illegális fogyasztószerekhez, illetve a képek utólagos manipulálásához, ami egyre elfogadottabbá válik emiatt.

"Ez nem Katy Perry" - volt, aki nem hitt a szemének, amikor megpillantotta az énekesnő új stílusát.

Bárcsak visszatérhetnénk oda, ahol a normák még csak a tehetségről és a zenéről szóltak, és nem arról, hogy a női művészek mennyit tudnak megmutatni a fedetlen testükből.

Tudom, valószínűleg nem a legjobb hely, ahová leírtam a véleményem" - írta csalódottan egy felhasználó, aki szerint elsősorban a női előadók érvényesülnek a testük mutogatásával.

Katy Perry
Fotó: Katy Perry Instagram

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről