Az Egyesült Államok történetének legnagyobb politikai botránya

Nixon búcsút int a Watergate-botrányt követően, 1974-ben, miután lemondott az Egyesült Államok elnöki tisztségéről

Ötven éve, 1974. augusztus 8-án jelentette be az amerikai népet sokkoló tévébeszédben Richard Nixon amerikai elnök, hogy másnapi hatállyal lemond tisztségéről. Az addig és azóta is példátlan lépésre az Egyesült Államok történetének legnagyobb politikai botránya, a Watergate-ügy miatt kényszerült.

A politikai botrányt a televízió is közvetítette

Amikor 1972. június 17-ére virradóra a washingtoni Watergate irodaépületben tetten értek öt betörőt, akik a Demokrata Párt főhadiszállásán akartak lehallgató készülékeket elhelyezni, még senki sem sejtette, mekkora lavina indult el, ami politikai botrányhoz vezet. A hívatlan látogatókat - akikről kiderült, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban állnak a Nixon elnök újraválasztásán dolgozó csoporttal – 1973 januárjában ítélték el, addigra az egyébként is sokkal esélyesebb 

Nixon már elsöprő győzelmet aratott a demokrata párti elnökjelölttel, George S. McGovern szenátorral szemben.

Az Egyesült Államok történetének legnagyobb politikai botránya: Nixon Henry Kissinger társaságában, az Ovális irodában
Fotó: Public Domain/Oliver Atkins

Két hónappal később az egyik elítélt az ügyet tárgyaló bíróhoz írt levelében – a bőrét mentve – kitálalt a betörés hátteréről, megrendelőként Nixon egyik barátját, egyben az újraválasztásán dolgozó bizottság elnökét nevezte meg. A köztörvényes ügy ezzel példátlan politikai skandalummá változott, amiben különleges szerepe volt a médiának. Javarészt a The Washington Post két újságírója, Bob Woodward és Carl Bernstein cikkeinek köszönhető, hogy az ügy nem ért véget a bírósági tárgyalással és a betörés elkövetőinek elítélésével. 

Az csak évtizedekkel később, 2005-ben derült ki, hogy a lap két újságíróját titokban értékes értesülésekkel segítő belső informátor, a rejtélyes „Mély torok” az FBI második számú vezetője, W. Mark Felt volt.

Az elnök 1973 áprilisának végén arra kényszerült, hogy menessze két legfőbb bizalmasát, H. R. Haldemant és John Ehrlichmant, akik végül mindketten börtönbe kerültek. A Szenátus bizottságot állított fel a Watergate-ügy vizsgálatára, a meghallgatásokat 1973 májusától a televízió is közvetítette – ezeket az amerikaiak 85 százaléka nézte, és felmérhetetlen politikai károkat okoztak az elnöknek. A koronatanú a Fehér Házból kirúgott John Dean volt, de a Nixon-adminisztráció több volt tagja is drámai vallomást tett, s kiderült, hogy a Fehér Házban a legmagasabb szinten működött egy „piszkos ügyekre” szakosodott csoport.

 

Három vétségben találták bűnösnek

Nixon vesztét nem is maga a betörés, hanem annak eltitkolására irányuló mesterkedése okozta. Az elnök emberei eleinte "harmadrangú betörésként" próbálták eltussolni az ügyet, amely azonban az újabb és újabb terhelő bizonyítékok napvilágra kerülésével hihetetlen méretű, mindenkit magával sodró lavinává szélesedett. Nemsokára elérkezett a pillanat, amikor a figyelem már arra irányult: tudott-e Nixon a betörésről. Az ügyben eljáró ügyész megtudta, hogy Nixon utasítására az Ovális Irodában elhangzott minden beszélgetést rögzítettek és a meghallgatások során elhangzott vallomások hitelességének megállapítása érdekében ezek kiadását kérte.

Nixon búcsút int a Watergate-botrányt követően, 1974-ben, miután lemondott az Egyesült Államok elnöki tisztségéről
Fotó: Public Domain/Ollie Atkins

 

Az elnök a végrehajtó hatalom gyakorlóját megillető privilégiumokra és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva ezt megtagadta, sőt 1973 októberében leváltatta az ügyészt is.

A közfelháborodás hatására Nixonnak visszakoznia kellett, és az év végén kiadott néhány szalagot, de ezekről 18 percet letöröltek. A vizsgálóbizottság ezt hiányolta, így az elnök 1974 áprilisának végén valamennyi szalag írásos, szerkesztett változatát rendelkezésükre bocsátotta (a szerkesztés lényegében a nem szalonképes kifejezések eltávolítását jelentette). Júliusban a Legfelsőbb Bíróság a szalagok átadására szólította fel Nixont, három nappal később, 1974. július 27-én a képviselőház három olyan vétségben – hatalommal való visszaélés, az igazságszolgáltatás akadályozása és idézések átvételének megtagadása – találta az elnököt vétkesnek, amelyért leváltható lett volna. Ezután 

már bizonyos volt, hogy a szenátus vád alá fogja helyezni és megindítja a felmentéséhez vezető közjogi felelősségre vonási eljárást. 

Ilyen „impeachment” eljárás korábban csak egy évszázaddal korábban, 1868-ban indult Andrew Johnson elnök ellen, és csak egy szavazaton múlt, hogy hivatalában maradhatott.

 

Minden tisztségéről lemondott

Nixon ezt nem várta be: 1974. augusztus 8-án este televíziós beszédben jelentette be, hogy a kormányzáshoz szükséges „kellően szilárd politikai alap” hiányában másnapi hatállyal lemond tisztségéről. Utóda Gerald Ford lett, aki szeptemberben elnöki kegyelemben részesítette Nixont, akinek távozásával az impeachment okafogyottá vált, de még fenyegette őt a bűnvádi eljárás.

A washingtoni Watergate épületegyüttes, a betörés helyszíne
Fotó: Wikimedia Commons

A betöréssel összefüggésben álló cselekményekért 69 személy ellen emeltek vádat és 48-at el is ítéltek; Egyharmadukról bizonyosodott be, hogy a Fehér Ház munkatársa vagy a Nixon újraválasztásán dolgozó bizottság tagja volt, és vagy maga is részt vett a betörésben, vagy legalábbis tudott róla.

A Watergate-ügy azóta a politikai hatalommal való visszaélés, de egyben a demokratikus intézmények és az oknyomozó újságírás diadalának jelképévé vált, forgattak róla filmet, ihletett regényt és popdalokat, és számos későbbi botrányt is erről kereszteltek el.

 

(MTVA Sajtóarchívum)