Túlkínálat uralja az ingatlanpiacot

Vágólapra másolva!
Az akciók éve lesz az idei a lakáspiacon - állítja Illy Péter ingatlanpiaci szakember. Egy friss felmérés szerint a lakáspiacon, az irodapiacon és a raktárpiacon is túlkínálat tapasztalható, egyedül az üzlethelyiségek piaca tűnik kiegyensúlyozottnak.
Vágólapra másolva!

"Vége a sikeréveknek, az ingatlanberuházóknak új piaci kihívásokkal kell szembenézniük" - jelentette ki Illy Péter, az AL Holding Rt. igazgatója csütörtökön. A lakáskereslet stagnál, az eladatlan lakások száma mintegy 8 ezer a budapesti lakáspiacon.

Szerinte a kereslet csökkenésének egyik oka, hogy 2004-ben - a kedvező kormányzati intézkedéseknek köszönhetően - előrehozott döntések születtek, amelyek elszívták a következő évek keresletét. A piac szűkülése a beruházókat is megszűri, már ma is van olyan beruházó, amely értékesítette projektjét, mivel nem rendelkezik megfelelő likviditással.

A kis, egyszobás lakások iránti igény 2005-ben elmaradt az egy évvel korábbitól, a másfél szobás lakások iránti igény stagnált, s év végére megélénkült a kereslet a két és több szobás lakások iránt.

"2006 az akciók éve lesz a lakáspiacon" - mondta Illy Péter. A cégek egyre nagyobb összegeket fordítanak marketingre: 2000 és 2005 között közel négyszeresére emelkedtek a marketingköltségek, és összegük 2005-ben már megközelítette az 1,3 milliárd forintot.

A jövő piaci tendenciájáról szólva Illy Péter elmondta, a beruházók egyre inkább egyedi kialakítású lakásokat építenek - ezekre van nagyobb kereslet -, s egyre nagyobb jelentőséget kap a területrehabilitáció, a közműfejlesztés és az értékesítendő lakások körül kialakított esztétikus környezet.

A lakáspiacon, az irodapiacon és a raktárpiacon is túlkínálat tapasztalható, egyedül az üzlethelyiségek piaca tűnik kiegyensúlyozottnak - derül ki a GKI Rt. és az AL Holding fővárosi ingatlanpiaci felméréséből. A lakáspiacon az ingatlanokkal foglalkozó cégek vezetőinek 30 százaléka erős túlkínálatot észlel. A raktárpiaci fejlődés 2005-ben megtört, s ma már a piaci szereplők 35 százaléka túlkínálatról panaszkodik.

A GKI Rt. és az AL Holding Rt. - a kereslet-kínálat viszonyát, a piaci szereplők jövőbeli terveit mutató - fővárosi ingatlanpiaci indexe 2005 negyedik negyedévében mínusz 21,4-es értéket mutatott. Az érték lényegében azonos az elmúlt egy évben mérttel. A megkérdezettek továbbra is a lakáspiac kilátásait ítélik meg legkedvezőtlenebbül, a legoptimistábban pedig az üzlethelyiségek piacáról nyilatkoztak.

A 2006. január 1-jétől hatályos áfacsökkentés hatása nem érvényesül az ingatlanárakban: a piac szereplői költségeiknek a következő 12 hónapban 3,6-4,5 százalékra becsült növekedését kénytelenek ellensúlyozni - véli Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója.