Csökkentsük az egy főre eső felelősséget!

 

Szabad Nép:

Mozgalom a javából

(Szatíra)

- Kartársak, ellenőrök érkeznek!

Ezekkel a szavakkal üdvözölte a történetünkben szereplő főhivatal vezetője az egybegyűlteket, akiknél viszont keresve sem lehetett felfedezni e bejelentés hallatára a kitörő lelkesedés jeleit.

- Igen - folytatta a hivatalfőnök -, néhány héten belül várhatók. S mit lehet tudni! Az élet szövevényes, a szabályok és az előírások között kiismerni magunkat - ehhez, hajh, egy hosszú élet tapasztalatai szükségesek. Ellenőrzés lesz, fejünk felett lóg a felelősség Damoklész kardja. Mit tegyünk? Gondolkozzanak, kartársaim, a megoldáson!

Mindenki gondterhelten törte a fejét. Végre egy kar emelkedett a magasba. Mindenki feléje fordult. Tessék!

- Indítsunk mozgalmat!

Csodálkozó zúgás. Milyen mozgalmat? Van már elég. Reggelenként két perccel előbb bejönnek, a tintatartókra papírfedőcskéket készítettek a párolgás csökkentése végett, elindították a Prokupec-féle "filc-nadrágbetét mozgalmat", hogy ne kopjanak a székek. Mit akar ez még?

De most egész másról volt szó. A javaslattevő még fel is emelkedett ültéből, amint ünnepélyesen elmondta a dolgot:
- Induljon mozgalom ezzel a jelszóval: "Csökkentsük az egy főre eső felelősséget!"

Szinte felkiáltottak. Ez igen! Ez zseniális!

S a mozgalom megindult. A felelősségcsökkentő felelősök felvilágosító munkájának hatására futótűzszerűen magáévá tette a főhivatal egész kollektívája.

Úgy okoskodtak, hogy minél több lépcsőn kell végigmennie egy és ugyanazon dolognak, annál kevesebb felelősség esik egy emberre. Ez a matematika megdönthetetlen törvénye. Rövidesen napvilágot látott tehát egy határozat, amely szerint: "A mai naptól és visszamenő hatállyal minden ügyiratra kétszer annyi aláírás szükséges (újabb rendelkezésig), mint eddig. Pártatlan számú aláírás esetén felkerekíthető, de a felkerekítést ugyancsak engedélyeztetni kell, mely engedély láttamozásánál a páratlan számú aláírások mennyisége ugyancsak felkerekíthető, de felkerekítés esetén... stb."

Siker, emberek! Soha ilyen szépen nem fejlődött még egy hivatalban mozgalom. A vizsgálat is elmúlt, minden különösebb baj nélkül. Ám derűs égre is rásettenkedik néha egy felhőcske, ez a mozgalom sem bontakozhatott ki aggodalmaskodó hangok nélkül. Kisskartárs egy ízben karonfogta Nagykartársat.

- Hm. Nem fogja esetleg valamelyik külső, felületes szemlélő azt mondani, hogy esetleg nálunk bizonyos bürokrácia veszélye fenyegethet?
- Bürokrácia - mosolyodott el fölényesen a kérdezett. - Tudod te, mi az? Miben nyilvánul meg? Meg tudod határozni?
Kiss kartárs zavartan hebegett.
- Hát izé... egy tőlem oly távol álló dolgot így kapásból meghatározni...
A másik közbevágott.
- Hát én meghatározhatom: bürokrácia az, ha az ügyirat sokáig elfekszik egy fiókban! Nálunk pedig ez nem lesz!

S még abban a szent órában a legszigorúbban meghagyta a főhivatal vezetője, hogy három napnál tovább senkinek a fiókjában nem fekhet egy ügyirat. Ezzel a határozott intézkedéssel sikerült elérni, hogy az ügyiratok állandóan körbe járjanak a földszinttől a negyedik emeletig, majd újra le. S nehogy ott porosodjanak a földszinten, ismét elindulnak felfelé. Hamarosan fel is szereltek - e munka ésszerűsítésére és gyorsítására - egy körliftet.
De tisztelt olvasó, elképzelhető-e egy mozgalom verseny nélkül? Nem. A szakszervezet hivatalbizottsági elnökének is szívébe nyilallott ezért az önvád. Versenytáblára az eredményekkel! Vajon melyik osztály jár élen az egy főre eső felelősség csökkentésében és melyik kullog hátul? Sürgősen szerveztek tehát egy részleget, amely időt és pénzt nem kímélve, naponta értékelheti a versenyt.

Ez a részleg ezentúl rendszeresen kiszámította, hogy a havi több ezer ügyiratból naponta mennyi esik a hivatal 758 dolgozójára, hány ügyirat esik egy dolgozóra és hány dolgozó esik egy ügyiratra, hogy egy ügyirat hányszor fordul meg a 758 dolgozó kezén, hány aláírás kerül egy nap valamennyi ügyiratra és hány ügyirat esik egy aláírásra. S végül közhírré tették a versenytáblán a legfontosabbat: hogyan oszlik meg egy-egy osztályon az egy ügyirattal kapcsolatos felelősség, melyik osztály tudja ezt a felelősséget minél több dolgozójára elosztani.

Ünnepélyes keretek között osztották ki az első havi verseny díját. E díjat az az osztály nyerte, amelynek sikerült az egy ügyiratra eső aláírások számát 8-ról 29-re emelni és az egy dolgozóra eső felelősséget 0,2-ről 0,003-ra csökkenteni. Igaz, a mozgalom fejlődése során egy ügyirat elintézésének ideje 7 hónapról előbb 11 hónapra, majd 17 hónapra emelkedett. Sőt egyre több olyan ügyiratuk is lett, amely képtelen volt megállni a körforgásban.

Hosszú-hosszú ideje virágzott már a mozgalom, amikor egy szép reggelen egy fiatalember jelentkezett a főhivatal kapujában. A portás bácsi érdeklődött, mi járatban van, s mert éppen ráérős kedve volt, kikérdezte, jobbról-balról. Kiderült, hogy a fiatalember egy találmányt hozott: üzemükben feltalálták a kényelmesen összerakható és szétszedhető atomszerkezetű zsebrepülőgépet.

- Ó, ez már igen - mondta a portás bácsi, s hirtelenjében nagyon megsajnálta a rokonszenves fiatalembert. Régi és tapasztalt főhivatali ember révén tudta, hogy mi vár a találmány ügyiratára.
- Kedves fiam - szólalt meg a portás. - Akarja-e, hogy még a maga fiatal életében legyen összerakható és szétszedhető atomszerkezetű zsebrepülőgépe a népgazdaságnak, vagy pedig nem akarja?
- Akarom - válaszolta mély hittel a fiatalember.
- Akkor ne adja le ide, csinálják meg maguk az üzemben. Ha nem sikerül, úgysem talál a főhivatalban egy felelőst sem, maguk viselik a következményeket, ha meg sikerül, úgyis siet majd mindenki utólag jóváhagyni.
Azzal tisztelgett és a fiatalember eltávozott.
Fent pedig, a főhivatalban éppen akkor tették ki a "Versenyhíradó" feliratú táblára a legfrissebb eredményeket és a legkiválóbb versenyzők nevét.

Tatár Imre